A VINnews New York-i tudósítója jelenti, hogy Ryan Turell, a Yeshiva University egykori kosarazója múlt héten hétfőn történelmet írt, miután kék kipájában a pályára lépett a NBA G ligájának Motor City Cruise csapatában. Turell a meccs utolsó 3:40 játszott, s ugyan a csapat 25 ponttal veszített, a játékát még sokáig nem fogják elfelejteni az amerikai szurkolók.

Turellre még a Yeshiva University-s éveiben figyeltek fel, amikor az ortodox zsidó egyetem Division III csapatában játszott, mely 2021-ben zsinórban nem kevesebb mint 50 meccset nyert, melyekben Turell átlagosan, játékonként 27 ponttal járult a győzelmekhez.

A vallásos fiatal zsidó játékos első, rövid szereplése alatt is sikerült visszaszereznie a labdát, melyet átpasszolva egy társának, az sikeresen bezsákolta. S habár az ő egyetlen dobási kísérlete sikertelen volt, történelmi bemutatkozását a bemondó szavai is jelezték:

„Mindenki itt, minden fiatal fiú és lány, akik Ryan vallásában osztoznak azt gondolhatja magában:

»Ha ő bekerülhetett, akkor én mi a fenéért ne lennék rá képes? Szereplése igen inspiráló lehet sokaknak!«”

Ryan Turell a játék után elmondta, hogy új csapata nagyon elfogadó azzal, hogy ő vallásos, a clevelandi meccs helyszíne közelben foglaltak neki szállást, ahol biztosították számára a kóser étkezést és egy melegítőlapot is, hogy szombaton is legyen meleg étel neki.

Hajrá!