Az ünnepek közeledtével a Rebbe számtalan levelet kapott, ünnepi jókívánságokkal. Az alábbiakat egy ilyen levélre válaszul írta a montreáli lubavicsi jesiva hallgatóinak.
B”H. 5705, Ros Hásáná és Jom Kipur között
Üdv és áldás!
Válaszul azt mondhatom a nekem küldött újévi áldásotokra: mindazokat, akik másokat megáldanak, áldjon meg a világ Ura, ahogy megígérte (1Mózes 12:3.): „Megáldom azokat, akik téged áldanak.” […] Ezt az áldást lehet úgy érteni, hogy egy munkatársat megáldani jócselekedet (gömilát chászádim). Bölcseink szerint (Szotá 14a.): „A Tóra egy jócselekedettel kezdődik (a mezítelenek felöltöztetésével, Rási), és szintén egy jócselekedettel végződik, ahogyan írva van: „Eltemette őt a völgyben.”
A Tóra név maga is a horáá szó származéka, és azt jelenti: „tanítás”, azaz megtanít minket a tudásra:
- a) hogy soha ne csüggedjünk el, mert semmi sem állhat a tsuvá (megtérés – a szerk.) útjába, mert az Örökkévaló jósága és kedvessége véghetetlen, és bocsánata túláradó;
- b) még a valóban igaz embernek [sem szabad érdemeire hagyatkoznia, hanem neki] is kérnie kell a kegyelmi ajándékot (Szifré, Dvárim rábá a Pársát Váeszchánán kezdetéről [kommentárként]).
A fenti szakaszban található a mondottak bizonyítéka. Amikor mezítelenek voltak, Ádám és az ő felesége a végső alászállásban voltak éppen. Ahogy Bölcseink mondják (Brésit rábá 19:6), egyetlen micvájuk volt, és azt sem teljesítették rendesen. Az egyedül szent Isten, áldassék neve, mégis felöltöztette ezeket a „mezíteleneket”, a felülről küldött ihlettel, mintegy jócselekedetképpen.
A jócselekedet többet ér a jótékonyságnál is (Szukká 49b). […] A jócselekedetnek a lehető legmagasabb szinten van jelentősége, ahogyan az kiderül például Móse eltemetéséből (lásd Smoné prákim, Rámbám, 7. fej.). Mert ötven kapuja van a megértésnek ebben a világban, és Móse mindegyiken átmehetett, kivéve egyet. Namármost: „Az igaz ember nagyobb halálában, mint volt életében.” Tehát Mózes is a halálakor érdemelte meg, hogy bejuthasson az ötvenedik kapun. Ez ebből a versből derül ki: „Senki emberfia nem ismeri sírja helyét.” (Lásd a hosszabb kifejtést a Likuté Torában, a Meát Toszáfot Biur ál inján Uszfártem máámárban, idézi a levelem: HaCháver 5703. sávuot.)
Ez jócselekedet volt, és fentről kiinduló kezdeményezés, egyenesen az egyedül szent Istentől, aki legyen áldott, s az ilyen kezdeményezés többet ér, mint az olyan, amely egy „lentről” érkező kérésre válaszol „felülről”. (Lásd Likuté Torá, uo.: „Mi nem tudjuk ezt a szintet magunkhoz vonzani… Hanem fentről ’küldik alá’, mintegy ajándékképpen.”) Mert az Örökkévaló maga viselt gondot Moséról halálában, ahogyan írva van: „És eltemette őt.” Végezetül idézzük a Misnát (Szotá 9b.): „Ez nem egyedül Móséról mondatott, hanem minden igaz emberről, ahogyan írva van: ’A te igazságod előtted halad, és az Örökkévaló dicsősége követ.”
Azt lehet mondani, hogy ez különösen igaz azokra az igazakra, akik a száműzetés után küldettek száműzetésbe, ahogyan Bölcseink mondásából megérthetjük (Brésit rábá 44:21.), miszerint Ávráhám választotta [a száműzetést] a népek közé [mintegy utóda vétkeinek engeszteléséül].
A fentiek érvényesek általános értelemben minden lélekre. Ami az időt illeti, a „mezítelenek felöltöztetése” a ros hásáná ideje, az ember teremtésének évfordulója. Mert minden év „szegényen” indul a kezdetkor (lásd Ros hásáná 16b., és Rási kommentárját ad locum). Nem is tehetünk mást, mint alázatos kéréssel könyörgünk. [Ahogy imában mondjuk:] „Nem jócselekedetekkel megrakva jöttünk eléd…” „Mezítelenek vagyunk.” [Amikor az Örökkévaló elé megyünk ezen a módon, azt az ígéretet bírjuk, hogy az egyedül szent Isten, áldassék neve, készít nekünk „bőrruhát”, azaz kígyóbőr ruhát (Tárgum Jonátán a Brésit 3:21-hez). [Spirituális értelemben ez a klipá nogára utal, amit le kell fejteni a három tisztátalan klipáról, és visszatéríteni a szentséghez. Ebből készül értékes, drága öltözék (Derech Emuná, idézett helyen, 12. szakasz).
És azután szintről szintre emelkedünk fel egészen a Szukkot szintjéig, amely olyan jóságot hordoz, amely a jótékonyságot és az irgalmat is felülmúlja, ahogyan [azt megtudhatjuk abból a kijelentésből, hogy a jócselekedetek] a gazdagnak is osztályrészül jutnak (Szukká, idézett helyen; Likuté Torá, Párását Dvárim). A végső felemelkedés smini áceretkor van, amikor ezt olvassuk: „És Móse felment a Nebo hegyére” [azaz,] a Nun bo hegyére [Ott kapta meg a kinyilatkoztatást a megértés ötvenedik kapujáról. Mert a Tóra] egy jócselekedettel ér véget. Mert ez az az idő, amikor az Örökkévalóval egyesülünk, ahogy azt az áldozat jelzi: „egyetlen bika” a zsidókért, és csakis értük.”
Legyetek beírva és lepecsételve az élet könyvében. „Hamar legyen a tsuvá, hamar jöjjön a megváltás.”
Megjelent: Egység Magazin 27. évfolyam 98. szám – 2017. szeptember 5.