Rekordszámú zsidó látogató a Templom-hegyen: idén már több mint 44 ezer zsidó zarándok látogatott el a jeruzsálemi Templom-hegyre – számol be az örömteli növekedésről az Arutz7. A zsidó év végéhez közeledve másfélszeresére nőtt a látogatók száma az eddigi rekordhoz képest. A korábbi rekord egy év alatt 29 119 zsidó látogató volt a Hegyen. Illetékesek örömüket fejezték ki a növekedéssel kapcsolatban:

„Pozitív változások zajlanak a Templom-hegyen, többek között egyre több zsidó megy fel oda.”

A zsidókra vonatkozó szigorú korlátozások évről évre lazulnak. Míg korábban még suttogni sem volt szabad, mivel azt automatikusan imádkozásnak tartották, ami pedig abszurd módon szigorúan tilos a zsidóknak saját népük legszentebb helyén, addig ma már akár egy-egy rövid imát is el lehet mondani.

„A helyszín érzékenysége miatt nincs más választásunk, mint hogy diszkrét módon dolgozunk [a diszkriminatív szabályok megváltoztatása érdekében] és az eredmények minket igazolnak”

– mondta Ászáf Fried, Templom-hegyi aktivista. A területen, melyen egykor az első, majd a második Szentély állt, az első muszlim inváziót követően mecseteket emeltek. Izrael az 1967-es hatnapos háborúban egyesítette Jeruzsálemet, és ekkor került a Templom-hegy is izraeli fennhatóság alá. Az arab világ nyomására azonban Izrael a muszlim vallási felügyelet, a Waqf kezelésében hagyta a helyszínt, a Waqf pedig élesen ellenzi, hogy muszlimokon kívül mások is imádkozhassanak a hegyen. A korlátozás betartatásában az izraeli rendőrség is szerepet vállal, s nem egy imádkozó vagy földre boruló zsidót távolítottak már el erővel. Ugyanakkor az elmúlt években lazulás tapasztalható e téren és bíróságon is engedélyezték már az imádkozást.

„A Hegyre látogató zsidók száma várhatóan még tovább nő a zsidó év végéig”

– mondta Fried, utalva arra, hogy a zsidó év utolsó hónapjának, elul hónapnak egyik központi eleme a bűnök megbocsátása és a megtérés. Ebben az időszakban minden évben növekszik a zsidó zarándokok száma.

A Templom-hegyi zarándoklat kérdése a zsidó közösséget is megosztja: számos rabbi szigorúan tiltja, spirituális vagy politikai indokokat sorolva, mások engedélyezik, amennyiben a zarándoklat csak a hegy azon területét érinti, ahol bizonyosan nem állt a Szentély.

Annak egykori területére ugyanis csak a rituális tisztaság legmagasabb fokán állók léphetnek, s ez a szint napjainkban nem érhető el. A Szentélyen kívüli részek látogatásához azonban elegendő a mikvében, a rituális fürdőben való alámerülés. Az utóbbi években megsokszorozódott a Templom-hegyre zarándokló zsidók száma. A látogatók korábban szinte kizárólag a vallásos-cionista közösségből kerültek ki, mostanában azonban jelentősen megnövekedett a háredi zsidók aránya.