A lizsenszki Elimelech rabbi, akit könyvéről Noám Elimelechnek is neveznek, jorcájtja ádár hó 21-re (idén március 14-ére) esik. Elimelech rabbi (1717-1787) a hászid mesterek harmadik nemzedékéhez tartozott, a mezricsi mágid tanítványa volt testvérével, az Anipoliba való Zusával együtt, akivel éveken át járta a vidéket és terjesztette a hászid tanításokat. Tanítványai között a legnagyobb hászid mozgalmak alapítói szerepeltek.
Könyvének, mely a Noám Elimelech címet viseli, csodás erőt tulajdonítanak, és szegulaként, vagyis az isteni védelmet biztosító eszközként tekintenek rá, ezért számos jeruzsálemi szülészeten megtalálható egy-egy példánya.
Halálozási évfordulójának előestéjén szokás női összejöveteleket szervezni, ahol elmondják a Noám Elimelech imáját, mely, mint
mondják, különleges szegulá gyermekre vágyó asszonyok számára, hogy gyerekük születhessen.
Reb Elimelech nevéhez sok csodatett fűződik, és közismert volt zsidó testvérei iránti végtelen szeretete csakúgy, mint az özvegyek és árvák nehézségei iránti érzékenység. Különleges csodatetteket hajtott végre, és képes volt tőle messze zajló eseményeket érzékelni és szükség esetén közbeavatkozni. Azt mondják, még teáscsészéjének is csodatevő ereje volt, és amikor halála után az egyik tanítványa megörökölte azt, azok a nők, akik olyankor fordultak hozzá segítségért, amikor teázott, hamarosan gyermekáldásnak örülhettek. Az alábbiakban néhány történetet mutatunk be olvasóinknak.
Elimelech rabbinak az volt a szokása, hogy a délutáni mincha ima után beszélgetett a követőivel, majd visszavonult a szobájába, és magányosan, teljes tisztaságban és szentségben mondta el az esti imát. A ropsici Náftáli rabbi, a rebbe egyik tanítványa nagyon vágyott arra, hogy megláthassa, mit csinál, hogyan imádkozik a rebbéje abban a szobában, ezért elbújt az ágy alá. A szent életű rebbe, miután becsukta maga mögött az ajtót, maga köré tekerte a gártlit, az övet, melyet a hászidok a ruhájukon hordanak, hogy testük alsó és felső, fizikai és szellemi részét elválasszák egymástól. Amikor először tekerte körbe a gártlit, hatalmas fény árasztotta el a szobát. Amikor másodszor, a fény addig fokozódott, hogy az ágy alatt rejtőzködő tanítvány fájdalmasan felnyögött félelmében. „Náftáli, fiam, te itt vagy?” – kérdezte a rebbe. – „Milyen szerencse, hogy nem vártad meg, míg harmadszor is körbetekerem az övemet. Ha itt maradtál volna addig, akkor a lelked bizonyosan elhagyta volna a testedet a fény óriási erejétől.”
A rebbe annyira szent életet élt, hogy az ősapák is rendszeresen látogatták őt. Egyszer az egyik tanítványa azt kérte Elimelech rabbitól, hogy teát szolgálhasson fel neki. A rebbe beleegyezett, a tanítvány elkészítette a teát, és bevitte a rebbe szobájába. Ahogy benyitott, egy tiszteletreméltó öregembert látott, és annyira megrémült, hogy elejtette a csészét. A tea kiömlött, a tanítvány pedig kiszaladt a szobából. Elimelech rabbi később megkérdezte tőle, hogy végül miért nem vitt neki teát. „Elkészítettem a teát, de ahogy benyitottam, egy félelmetes öregembert láttam a rebbe szobájában, és elszaladtam ijedtemben” – mondta a tanítvány. – „Hát nem ismered fel a saját atyádat? Akit láttál, nem volt más, mint Ávráhám ősapánk!”
Mielőtt a rimanovi Mendel rabbi felfedte magát rebbeként és csodatetteket végrehajtó cádikként, Elimelech rabbi asztalánál csak egyszerű hászidként jelent meg, a rebbe elkötelezett követőjeként. Egy ilyen alkalommal történt, hogy szombaton az asztal körül ültek, amikor a sámesz behozta a levest. A rebbe megfogta az elé helyezett tányért, és szó nélkül felfordította, az asztalra öntve az egész levest. A hászidok még egy szót sem szólhattak, amikor a rimanovi cádik rémülten felkiáltott: „Rebbe, emiatt börtönbe zárnak! Azonnal fejezd ezt be!” Az asztalnál ülők csak nehezen tartották vissza a nevetést ilyen furcsa és értelmetlen jelenet láttán. Elimelech rebbe azonban komolyan azt felelte: „Nyugodj meg, fiam, mindannyian itt vagyunk, biztonságban”. A többiek arcán nevetés helyett most már megdöbbenés tükröződött, így a rebbe megmagyarázta, mi történt:
„Egy magas rangú kormányzati hivatalnok elhatározta, hogy szigorú törvényt hoz a zsidók ellen. Korábban már többször megpróbálta elérni, hogy hamis vádjai alapján az uralkodó aláírjon különféle rendeleteket és a pecsétjével hitelesítse azokat, de eddig még sosem járt sikerrel. Ma azonban eldöntötte, hogy akármi is lesz, véghez viszi gonosz tervét. Éppen fel akarta itatni a tintát az irományról, amikor megfordítottam a tányéromat. A hivatalnok hirtelen megzavarodott, az itatós helyett a tintatartót fogta meg, és alaposan meglocsolta tintával a zsidók ellen megfogalmazott vádakat és rendeletet. Ez a fiatalember” – és itt reb Mendelre mutatott – „látta, mit tettem, de ehhez teljes egészében el kellett szakadnia a fizikai világtól. Elfelejtette, hogy valójában itt ülünk, a szobámban, és azt hitte, hogy saját kezemmel öntöttem rá a tintát a levélre. Megrémült és felkiáltott, mert attól tartott, hogy azonnal letartóztatnak ezért a tettért. Én pedig megnyugtattam őt.” A jelenlevők mind megértették, milyen magas szellemi szinten áll a rimanovi Mendel rabbi és arról is megbizonyosodhattak ismét, hogy milyen különleges tettekre képes szeretett rebbéjük.
Fotó: breslev.com, Wikipedia