Az Anipoliba való Mesulám Zusa rabbi 1800-ban, éppen 220 évvel ezelőtt, svát hónap 2-án (ebben az évben január 15.) hunyt el. Legendás volt szerénysége és híres volt arról, hogy a földi élvezetekkel nem sokat törődött. Zusa feltehetőleg az 1710-es években született. Életéről pusztán a róla fennmaradt történetekből tudunk, írásos tanításokat nem hagyott hátra maga után, bár halálát követően tanításait kötetbe rendezték.

Apja, Eliézer Lipa fogadót tartott fenn, anyja, a teljesen írástudatlan, ám önzetlen és bőkezű Mirel csütörtökönként kocsist bérelt, hogy szegény sorsú zsidóknak juttasson általa pénzt szombat előtt. Azt mondják, Mirel olyan szerény volt, hogy a kocsis soha nem látta az arcát, és nem tudta, ki az, akinek dolgozik. Zusa továbbvitte szüleinek szerénységét és istenfélelmét. Azt mondta róla az Álter Rebbe, Sneur zálmán rabbi: „Olyan intenzitással, átéléssel és istenfélelemmel ejtette ki imádságainak minden szavát, hogy ahhoz nem volt semmi fogható.”

A mezricsi mágid, DovBer rabbi tanítványa volt, vagyis a hászid vezetők harmadik nemzedékéhez tartozott. Testvérével, a lizsenszki Elimelech rabbival együtt gyakran szerepel hászid történetekben, ezek bepillantást adnak végtelenül egyszerű és szerény életébe, valamint mély istenhitébe és abba, hogy milyen szeretettel fordult az Örökkévaló minden teremtménye felé. Azt mondták róla, hogy képtelen volt másokban rosszat látni, és nemcsak kereste, hanem meg is találta mindenkiben a jót. Ezt illusztrálja egy mondás, melyet neki tulajdonítanak: „Köztudomású, hogy amikor egy zsidó bűnt követ el, azzal egy gonosz angyal is létrejön. Soha életemben nem láttam erőteljes gonosz angyalt. Mindnek hiányzik valamije egy keze, egy lába, vagy más tagja. Még akkor is, amikor egy zsidó bűnt követ el, mélyen belül megtörik a szíve, és ezért lesz hiányos a gonosz angyal.”

Reb Zusa településről településre járt a testvérével együtt, egyetlen kopejka nélkül, hirdetve az Örökkévaló jóságát. Ez a fajta „önkéntes száműzetés” közismert volt a korszak spirituális útkeresőinek körében. Szenvedéseik által lelkük megtisztulását és a világ jobbá tételét remélték. Hirdették, hogy ahogyan a második Szentély lerombolása óta Isten is otthontalanul létezik a világban, úgy nekik is vállalniuk kell ezt a fajta számkivetettséget. Utazásaik során arra inspirálták a zsidókat, hogy térjenek meg, és teljesítsék az Örökkévaló parancsolatait. Ezt az üzenetet gyakran rögtönzött előadások keretében közvetítették, melynek során Elimelech rabbi elősorolta Zusa állítólagos bűneit, és megdorgálta őt miattuk, mire Zusa rabbi sírva fakadt, és ezzel vezette rá hallgatóságát az aktuális bűnökből való megtérésre.

Zusa rabbi olyan szerény volt, hogy amikor végül letelepedett, akkor sem volt szinte semmi tulajdona. Amikor egy ember azzal fordult a mezricsi mágidhoz, hogy magyarázza el neki, hogyan lehet a szenvedést szeretettel fogadni, a mágid Zusához küldte őt. Amikor az ember megtalálta a falu végi viskóban az üres szobában ülő Zusát, feltette neki a kérdését, mire ő így válaszolt: „Mit mondhatna neked Zusa a szenvedésről. Hiszen Zusának mindene megvan, amire egy embernek csak szüksége lehet. Menj, keress valakit, aki valóban szenved, akivel már történtek rossz dolgok az életben, ő biztosan meg tudja adni neked a választ.” – Azt mondják, Zusa rabbi soha nem beszélt magáról egyes szám első személyben, mindig csak harmadik személyben, ezzel is csökkentve a saját jelentőségét.

 Halála után összegyűjtött tanításai: Menorát záháv

Képes volt belehelyezkedni bárkinek a szenvedéseibe, vagy örömébe. Az emberek szívesen jártak hozzá tanácsért, útmutatásért, hiszen mindig mindenkiben csak a jót kereste és ennek megfelelően irányította a hozzá fordulókat. Zusa szerénysége és önmegtartóztatása nem ismert határokat. Mégis, nap mint nap felírta „bűneit”, vagy „eltévelyedéseit”, és esténként, alvás előtt addig sírt és könyörgött Istenhez megbocsátásért, míg könnyei el nem mosták az írást. Utolsó éveiben elhúzódó betegség gyötörte. Ő azonban soha nem panaszkodott: „Ami Istentől ered, az jó” – mondta mindig.

Az ohel Anipoliban

Annyira szeretett mindent, amit Isten teremtett, és annyira szerény volt, hogy így szólt még a földhöz is, amelyen járt: „Föld, föld, te sokkal nagyszerűbb vagy, mint Zusa. Miért van hát az, hogy Zusa jár rajtad és nem fordítva? Sose aggódj, eljön majd az az idő, amikor te leszel felül és Zusa alád lesz eltemetve”. Ez a nap be is következett: önként vállalt szenvedésekkel és Isten szeretetében leélt élet után 1800-ban, svát hó 2-án hunyt el. Azt mesélik, hogy halálos ágyán rettegéssel telve mondta: „Nem attól félek, hogy majd megkérdik tőlem az égi bíróságon, hogy miért nem voltam olyan bölcs, mint Mózes, vagy olyan kegyes, mint Ávráhám. Attól félek, hogy azt kérdezik majd tőlem: Zusa, miért nem voltál Zusa? Miért nem teljesítetted a rád kiszabott feladatot?” Az ukrajnai Anipoliban, közvetlenül a mezricsi mágid mellett helyezték végső nyugalomra. Apja örökségét fia, Cvi Menáchem Mendel rabbi folytatta.

Emléke legyen áldott!

zsido.com