A ráckevei Kék Duna wellness szálloda május 12. és 14. között adott otthont a Chana Woman Organisation nevű női szervezet által rendezett 3 napos európai zsidó női fórumnak, melynek meghívottjai közt nők, elsősorban chábád küldöttek vettek rész Európa csaknem minden országából, sőt Ukrajnából, Oroszországból is, több mint százan.

 A tanácskozás, amely a „Ragyogni, mint a zafír”címet viselte, angol és héber nyelven folyt elsősorban gyermeknevelésről, közösségi munkáról, házasságról, interperszonális kommunikációról, személyiségfejlesztésről. A találkozó a ragyogás, a csillogás jegyében zajlott, a programok címei szójáték formájában a zsidóságot a drágakövekkel, ékszerekkel kapcsolták össze.

Az előadók közt voltak ugyan férfiak, sőt két rabbi is, de a témák kizárólag nőknek szóltak, előadások, illetve szemináriumok formájában. Mindeközben a gyerekek felügyeletét is megoldották, tehát minden gondot levettek a résztvevő édesanyák válláról. A konferencia színvonalas kísérő rendezvényei közt, kozmetikai kezelések, uszoda, wellness, szórakoztatta a résztvevőket, illetve az első napon zsidó intézmények látogatására is nyílt lehetőség Budapesten, ahol többek között a Keren Or központban is látogatást tettek.

A napirendi pontok és a közös étkezések közt sok tanulás is volt, esténként pedig pihenésképpen első nap művészeti programokon, majd Farbrengenen, második nap dunai hajókázáson lehetett részt venni, ez utóbbit fergeteges kabaréműsor kísérte a híres stand-up komikus Michal Levitin előadásában. Visszatérve a szállodába, a medence éjszakai fürdőzésre várta a hölgyeket.

Megszakítás