Ma 116 éve, 1909. május 5-én született Radnóti Miklós, a magyar líra egyik legfényesebb, tragikusan korán kihunyt csillaga. Rá emlékezünk.
Radnóti születésnapja alkalmából egy kevésbé ismert, szinte elfeledett versét idézzük fel, mely különösen aktuális az esővel szabdalt mai naphoz.
Radnóti Miklós jelentősége
Költészete a 20. századi magyar irodalom egyik legfontosabb öröksége: lírai nyelvezete, humanizmusa és erkölcsi tartása máig ható erejű. Műveiben egyaránt ott pulzál a szerelmet ünneplő, klasszikus szépség és a történelem sötét viharaiban vergődő ember fájdalma. Radnóti életét a vészkorszak kegyetlensége szakította félbe. Halála és Bori notesze soraitól induló költői mártíromsága a magyar kultúra szimbólumává tette alakját.
Zápor után
Két arcán két pipaccsal / pirult, hogy jődögélve jöttünk, – a rét; / s mint asszony, ki messzi emberét várja: / teli fény ült az enyhe dombon.
Majd ég dörrent, felhő repedt, / hosszú hajú zápor esett / és csattogva szerteszállt;
tócsába vert lepke hevert / s kapálgatva vizet kevert / a fulladó sok bogár.
Most szárító szél sürög / a zápornak ragyogó maradékán / és az ég arany hasadékán a nap / kibúvik s végigfut a lombon
és végigfut a fán / s a boron is végig, / gyorsan felejt a táj / és gyorsan az ég is.
Nyár szusszan újra a levegőre / s a gyönge fűre sziszegő fény száll. / Csönd van s előre hajlik a fűszál / és fodros hő száll szerte odafönt.
Száll a hő s a fáján / fénytől hajladoz ág; / ránk tekint ravaszdi / mosollyal a száján / s csucsorít a világ.
(1934)
Forrás: Radnóti Miklós összes versei és műfordításai. Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1956. 110–111. old.
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.