Vlagyimir Putyin figyelmeztette Izraelt: ne adjon át fegyvereket Ukrajnának válaszul arra az orosz lépésre, melynek következtében Irán fejlett rakétavédelmi rendszerhez juthat.

Benjamin Netanjahu súlyosan elítélte Oroszország azon lépését, melynek következtében S-300-as rakétákat adhatnak át Iránnak. Putyin viszont arra figyelmeztetett, hogy ha az orosz döntés után válaszul Izrael fegyvereket adna át Ukrajnának, az „kontraproduktívvá” válna – írta az Ynetnews.

„Ez az izraeli vezetés döntése. Jogukban áll úgy cselekedni, ahogy azt jónak látják. Azonban ha halálos fegyverekről van szó (melyeket Ukrajnának adna át Izrael), úgy gondolom, hogy kontraproduktívvá válhat a döntés. Csak a konfliktusoknak egy újabb fordulójához vezetne és az áldozatok számát növelné” – mondta Putyin az orosz állami médiában vasárnap.

A hírek szerint kedden Netanjahu felkereste az orosz elnököt telefonon és „súlyos aggodalmát fejezte ki a döntés kapcsán (…), valamint hangsúlyozta Putyin elnök számára, hogy ez a lépés csak növelheti Irán agresszióját a régióban és destabilizálja a biztonságot a Közel-Keleten”.

Válaszul „Vlagyimir Putyin elmagyarázta, miért indokolt a döntés a jelenlegi helyzetben és hangsúlyozta azt a tényt, miszerint az S-300-as rakéták taktikai és technikai karakterének köszönhetően kizárólag védelmi jelentőséggel bírnak, és nem jelentenek veszélyt Izraelre nézve” – szerepel a Kreml nyilatkozatában.

A Haaretz értesülése szerint az iráni biztonsági tanács elnöke, Ali Shamkhani azt mondta, várakozásaik szerint év végéig sor kerülhet az orosz fegyverek szállítására Iránban. Orosz részről pedig Nikolai Patrushev megerősítette: a gyártókon múlhat, mennyi időt vesz igénybe a folyamat.

„Úgy gondolom, legkevesebb hat hónapba telhet a munka” – nyilatkozott az orosz tisztségviselő.

zsido.com

 

Kép forrása: http://www.timesofisrael.com/putin-netanyahu-to-meet-in-moscow-this-month/

Megszakítás