Purim jelmezei sokakban keltenek kérdéseket, azonban a maskara nem mások utánzása, hanem mély gyökerű zsidó hagyomány.
Évről évre visszatér a kérdés: vajon nem idegen szokás-e a purim jelmezes megünneplése? Eszter könyvében nem szerepel jelmezbál, a zsidó hagyomány mégis évszázadok óta ismeri a beöltözés szokását. A felszín mögé nézve azonban kiderül, hogy ami első pillantásra kölcsönvett karneválnak tűnhet, az valójában a purimi történet egyik legmélyebb üzenetét hordozza.
Asszimiláció vagy hagyomány?
Sokan érzik úgy, hogy a purimi jelmez idegen elem a zsidó ünneplésben. A kritika szerint a maskarázás a nem-zsidó farsangi szokások utánzása, az identitás elmosódásának jele. A válasz azonban egy alapelvből indul ki: „Minhág Jiszráél Torá” – Izrael szokása Tóra. A zsidó nép által elfogadott és a bölcsek által rögzített hagyomány nem lehet asszimilációs törekvés.
A purimi jelmez szokását már a 16. században említi a krakkói Mose Iszerlisz rabbi, a RöMÁ, a Sulchán Áruch társszerzője. Sőt, a hagyomány szerint ő maga is beöltözött purimkor, és jelmezben járta végig a házakat, hogy az esti imára emlékeztesse a közösséget. Aligha nevezhető ez identitászavarnak.
A hagyomány gyökerei: rejtve, de jelen
Bár Eszter könyvében nem szerepel maskarabál, a történet tele van „öltözésekkel” és rejtettséggel. Amikor Mordecháj királyi ruhában vonul végig Susán utcáin, az öltözék a sorsforduló jelképe. A kommentárok ebből vezetik le a jelmez egyik gyökerét.
Eszter királynő története maga is a rejtőzködés története. Zsidó identitását sokáig eltitkolja, neve sem tartalmazza Isten nevét, és maga az isteni gondviselés is „beöltözve”, a történelem eseményein keresztül jelenik meg. A purimi csoda nem látványos, mint a Vörös-tenger kettéválása, hanem rejtett, és éppen ez az üzenete: a felszín mögött ott munkál az Örökkévaló.
A jelmez tehát nem utánzás, hanem szimbólum. Emlékeztet arra, hogy a valóság nem mindig az, aminek látszik.
Az öröm micvája
Purimkor micva az öröm. A vidámság nem mellékes elem, hanem az ünnep lényege. A jelmez fokozza az örömöt, oldja a társadalmi különbségeket, és teret ad a felszabadult ünneplésnek.
Egy további magyarázat szerint régen a szegények purimkor házról házra jártak adományt gyűjteni. Hogy ne szégyenüljenek meg, eltakarták arcukat. A beöltözés így az emberi méltóság védelmét is szolgálta.
Purim pont az asszimiláció ellentéte
Különösen beszédes, hogy éppen egy olyan ünnepen jelenik meg a „rejtőzködés”, amely az identitás megőrzéséről szól. A purimi történet központi kérdése: vállalja-e Eszter a zsidóságát? A válasz: igen, és ez hozza el a megmenekülést.
A jelmez paradox módon arra tanít, hogy a külső nem minden. Lehet, hogy valakin nem látszik első pillantásra, ki ő valójában, de a maszk alatt ott van a zsidó lélek.
A maszk üzenete
A purimi jelmez tehát nem kölcsönvett karnevál, hanem saját, több évszázados hagyomány. Olyan szokás, amely a purimi történet legmélyebb rétegét jeleníti meg: a rejtettség mögött munkáló gondviselést, az identitás vállalásának bátorságát és az öröm parancsát.
És talán éppen ez Purim egyik legaktuálisabb tanítása: a világ gyakran visel álarcot, de nekünk tudnunk kell, kik vagyunk a maszk mögött.
Oberlander Báruch rabbi eredeti írása, a pontos forrásokkal ide kattintva olvasható.
A borítókép illusztráció. Fotó: OLI SCARFF / AFP.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.