A Talmud szerint purim napján addig kell inni, amíg már nem tudjuk megkülönböztetni: „áldott Mordecháj” vagy „átkozott Hámán”.
Purim az öröm, a felszabadultság és a közösségi ünneplés ideje. De vajon mit jelent pontosan az a sokat idézett talmudi mondat, amely az ivás mértékéről szól? A hagyomány nemcsak radikálisnak tűnő kijelentést tesz, hanem meglepően józan értelmezési lehetőséget is kínál.
Purim napján valóban a teljes lerészegedés a cél?
A Talmud (Megila 7. b) tanítása szerint purimkor az embernek annyit kell innia, hogy ne tudjon különbséget tenni a következő két kifejezés között: „báruch Mordecháj”, vagyis „áldott Mordecháj”, és „árur Hámán”, azaz az „átkozott Hámán” között.
Első olvasásra ez a kijelentés túlzásnak, sőt, meghökkentőnek tűnhet. Valóban a teljes lerészegedés lenne a cél? A rabbinikus magyarázatok azonban árnyalják a képet.
Álmunkban is kiválthatjuk ezt a talmudi tanítást
Vannak Bölcsek, akik szerint a micva legegyszerűbb és legkiegyensúlyozottabb teljesítése az, ha az ember ünnepi lakomát tart, iszik egy keveset, majd lefekszik aludni. Álmában ugyanis biztosan nem tud különbséget tenni „áldott Mordecháj” és „átkozott Hámán” között.
Ez az értelmezés nem a kontroll elvesztéséről, hanem az öröm szentségéről szól: arról az állapotról, amikor az ember kilép a hétköznapok racionalitásából, és teljes bizalommal átadja magát az ünnep spirituális üzenetének.
Purim öröme így nem öncélú mámor, hanem a megváltás és az isteni gondviselés felismerésének felszabadult ünneplése.
A borítókép illusztráció. Egy 2021-es jeruzsálemi purimi utcajelent. Fotó: MENAHEM KAHANA / AFP.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.