Próza és líra a Máchzorban

 

A magyarországi maradék zsidóságra kétszeres csapást mért a sors az utóbbi évtizedekben – szellemi téren is. A náci üldözések és a kommunista terror korszakaiban, majdnem teljesen megszakadt a kapcsolat köztük és ősi hagyományaik között. A megmaradt zsidó templomok, különösen vidéken, konganak az ürességtől, és az a kevés hívő, aki szombaton, vagy ünnepnapon mégis betér oda, igen nehezen találja meg az utat az “Éghez”.

Egy részük nem is tud rendesen imádkozni, akik pedig – úgy ahogy – el tudják mondani az ima szövegét eredeti nyelven, héberül, nem értik kellőképpen az imák szövegét. Alig vannak olyan imakönyvek, pláne Máchzorok, amelyek segítenének áthidalni a hívek és a hagyományok között tátongó űrt. A meglévő imakönyveket vagy Máchzorokat közel száz évvel ezelőtt fordították le, a magyar fordítás nyelvezete elavult, nemegyszer “megbocsátó” mosolyt vált ki az áhitatoskodó arcán – különösen a fiatalokén –, amikor a szöveget olvassák.

A kommunista rendszer összeomlása után és a zsidó élet újjáébredése kezdetével nyomban felmerült az imakönyvek, Máchzorok hiányának kérdése.Az első új magyar fordításúZsidó imakönyvet a Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület adta ki Budapesten 1996-ban Saroni Simon fordításában, Oberlander Baruch rabbi szerkesztésében. Naftali Kraus bevezetővel és a szükséges jegyzetekkel látta el a szöveget. A napokban jelent meg a Ros Hásánái Máchzor, ugyancsak a Chábád kiadásában, a fent említett munkatársak közreműködésével.

Ha a Szidur (Imakönyv) fordításában sok nehézséggel kellett a fordítónak megbirkóznia, és sokszor kénytelen volt nem szó szerinti fordítással, hanem parafrázissal megoldani felmerülő fordítási feladatokat, a Máchzornál ezek a problémák százszorosan jelentkeztek, s majdnem leküzdhetetlen akadályokat gördítettek a fordító útjába. Naftali Kraus, a Máchzor igen tanulságos bevezetőjében, részletesen és érthetően magyarázza meg “Mi a Máchzor? Mi a Pijjut?”. Nagyon ajánljuk ezt a bevezetőt áttanulmányozni, mert nélküle a Máchzor “zárt könyv” marad az olvasó előtt, a fordítás ellenére is.

Legyen szabad néhány,a szöveg héber stílusára vonatkozó megjegyzést hozzáfűzni ehhez bevezetőhöz. Az Imakönyv nyelve főképpen prózai stílusú, az imák úgynevezett “ütemes prózai nyelven” írodtak. Ez nagyban hasonlít a Biblia elbeszélő nyelvéhez vagy – olykor – retorikai stílusához. Ilyen szövegek fordítása nem jelent túlságosan nehéz feladatot. Ha az imák talmudi szövegeket tartalmaznak, ezek fordítása is viszonylag könnyen megoldható, kísérő lábjegyzetek használatával.

A Máchzor szövegében is vannak ilyen stílusú imarészletek, a szombati imákból átvett részeken kívül az Ámidá (az állva mondandó) fejezetekben. Ezeket az imákat jól le lehet fordítani. Bár a fordító nem mindig tud igazodni az eredeti “ütemes próza” hullámzásához, de ez nem zavarja és nem csökkenti az ima hangulatát és áhítatát.

Más a helyzet a tisztán lírikus részleteknél, mint a “Lechá Dodi” költeménynél, ahol a kiadók Patai József költői műfordítását használták fel és nem elégedtek meg egyszerű szó szerinti fordítással.

A Ros Hásánái Máchzorban sok ilyen, különleges lírai stílusban megszövegezett részlettel találkozunk, amelynek stílusa, mint Kraus írja, “kissé nehézkes, akadozó, a költemények tele vannak olyan kifejezésekkel, melyket jobbára csak a pájtán és szűk köre ismert”. A pijjutokból áhítatosan imádkozni nehéz, és sok neves rabbi élesen bírálta a pijjutoknak az imakönyvbe hivatalos, kötelező jelleggel történő beiktatását. Mégis megmaradtak egyes ilyen “költemények” kötelező jellegel. Idővel ezek az áhítatot is növelték, mert a hozzájuk füzött kommentárok nem fordították le, hanem megmagyarázták a nehéz kifejezések eredetét, és e versek, a kialakult hagyományos dallamokkal, megtették a magukét, akkor is ha a szöveg nem volt gördülékeny. Az imádkozó otthonos volt a héber nyelvben és a lábjegyzetek segítségével, a dallam kíséretével megszületett az áhítatos hangulat. A Bibliából merített töredékes idézetek, a különlegesen “kiagyalt” nyelvtani újítások, nem zavarták a közönséget. A tradicionális melódiák és az ünnepi hangulat pótolták a tiszta héberség hiányosságait. Ha például a “Melech Eljon” költeményt átültették volna más nyelvezetre, az teljesen elvesztette volna hatását.

Ilyen és hasonló pijjutokat nem lehet szó szerinti fordításban visszaadni. Elvészne belőle a lélek, az imádkozó kielégületlenül állna és nem értené igazi magasztos mondanivalóját. Ezeket a pijjutokat költőknek kellett volna átültetniük magyar nyelvre, ahogy ezt a “Lechá Dodi” esetében történt.

Ez azonban lassította volna a Máchzor megjelenését, és talán beláthatatlan időre tolta volna ki a kiadás időpontját. A szerkesztőség a járható, kissé előnytelen utat választotta, abban a reményben, hogy valamennyire ez is eléri a kitűzött célt.

Reméljük igazuk lesz.

A gyors előállítás azonban néhány technikai hibát vont maga után. Az “Áná B’choach” ima itt is – tévesen – akárcsak az imakönyvben, 44 szóból áll és nem 42-ből. Ez a hiba az Imakönyvben is meg van – onnan vették át.

A “Lechá Dodi” utolsó szakaszánál a Szidurban héberül ez a megjegyzés olvasható: “Szokásos felállni és a bejárat felé fordulni (nyugatra)”. A lábjegyzetben (a Máchzorban is) ez olvasható: “Nyugaton, ahol a nap lenyugszik, onnan jön be a Szombat királynő” De mi történik, ha véletlenül a templom bejárata délen van?

De mindezek csak szépséghibák. Mindent összevetve a Máchzor impozáns külsejű.Remélhetőleg, a hívők békét és erőt merítenek belőle az elkövetkező esztendőre, és azzal zárjuk az ismertetést, hogy mindnyájan az Élet, az Egészség és a Béke könyvébe irassunk be: Lösáná Tóvá Tikátévu.

 

Israel fohásza – A zsidó újév imarendje, Budapest 1997, Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület kiadása, Ára: 2900 forint

 

Dr. J. Z. Moskovits

Megjelent: Egység Magazin 8. évfolyam 31. szám – 2014. július 30.