A Louisville-ben működő Chábád-központ és zsinagóga a tűz martalékává lett pészah utolsó napján. A közösséget mélyen megrázta a pusztulás, ám fájdalmukon felülkerekedve azonnal az újjáépítés mellett döntöttek – írja a Crownheights.info.

A Kentucky állam legnagyobb városában működő zsidó közösség tagjai a haszid körökben szokásos messiás lakomájára készülődtek a szabadság ünnepének nyolcadik napján. A rendezvényre azonban nem kerülhetett sor, mert szombat hajnalban tűz ütött ki a központ szomszédságában álló épületben. A lángokat hamar eloltotta a helyi tűzoltóság, ám így is jelentős kár keletkezett. A szerencsétlenség azonban nem ért végett: nem sokkal később a Chábád-központ is kigyulladt. A lángok hamar elharapództak és az épület teljesen kiégett. A hatóságok vizsgálják a gyújtogatás lehetőségét, de az sem kizárt, hogy a korábbi tűzeset okozta az újabbat.

„A hajnali tüzet követően terjengő füst miatt úgy döntöttünk, hogy a reggeli imát az otthonomban tartjuk, ezért a tóratekercset és néhány imakönyvet átvittünk hozzánk. Istennek hála, így megmenekült a tekercs és személyi sérülés sem történt. Ez igazi csoda”

– mondta Avrohom Litvin rabbi, a Kentuckyban működő Chábád igazgatója. Sajnálatos módon azonban számos szent könyv odaveszett. Mindössze néhány adománygyűjtő persely és egy pár tfilin maradt épen. A tfilint azóta egymás után veszik fel a közösség romeltakarításra érkező tagjai.

„Rendkívüli közösség vesz körbe minket. A város és az állam minden pontjáról érkeznek rabbik és más vallások képviselői is, hogy segítséget nyújtsanak. Még a polgármester, Greg Fischer is telefonált és felajánlotta a maga és családja segítségét”

– tette hozzá a rabbi.

A louisville-i Chábád-központ nem csupán egy zsinagóga volt a városban, hanem a zsidó közösségi események egyik legfontosabb központja is, amely egész Kentucky államból vonzotta az érdeklődőket. Néhány hete csak, hogy a louisville-i Chábád szociális osztálya megkapta a városi kormányzó, Andy Beshear elismerését az egész államban kifejtett tevékenységéért. A Chábád-központ ötven másik szervezettel összefogva összesen hétmillió dollár értékben osztott szét ruhát és egyéb szükségleti cikket a rászorulóknak, továbbá regionális segélyközpontként működött a tavaly decemberben tomboló hurrikánok ideje alatt.

Tűz ütött ki egy zsinagógánál, nem kizárt a gyújtogatás

A helyi közösséget az utóbbi időben antiszemita támadások sorozata érte.

Most éppen a Chábád-központ az, amely segítségre szorul, ezért Litvin rabbi adakozásra kérte az állam zsidó közösségét, hogy megkezdhessék a helyreállítási munkálatokat, amelynek költségei több mint százezer dollárra rúgnak.

„Most igazán nagy segítségre van szükségünk. Ezzel együtt úgy érzem, hogy közösségünk és az általunk megszólított emberek száma csak nőtt a történtek után. Lépésről lépésre haladunk előre és terveink szerint még több eredményt fogunk elérni a jövőben. Anyagiakban ugyan jelentős károkat szenvedtünk el, de spirituálisan egyre erősebbé válunk”

– mondta Litvin rabbi.

A történtek ellenére a Chábád-központ egy pillanatra sem szünetelteti tevékenységét, a lehetőségekhez képest igyekeznek minden programot megvalósítani, miközben már megkezdték az újjáépítés tervezését is.

Fotó: Crownheights.info/Chabad.org