Ehhez egy zsidó parlamenti képviselőnek, Rachel Ben-Dayannak kellett közbenjárnia a Kanadai Élelmiszerbiztonsági Hivatalnál (CFIA), mely szigorú korlátozásokat vezetett be az ünnepi csokorhoz szükséges növények behozatalával kapcsolatban – írja az Anash.

A közelgő sátoros ünnep, a szukkot ideje alatt a zsidók egy különleges ünnepi csokrot a kezükben tartva imádkoznak. Ehhez a datolyapálma zárt levele, egy etrog nevű, ritka citrusgyümölcs, különleges levélzetű mirtuszágak és fűzfaágak szükségesek. Ez utóbbi növény Kanadában is sokfelé megterem, ám az első három fajtát mindenképpen külföldről kell importálni. A CFIA új rendelete azonban megtiltotta e növények kereskedelmi forgalomba hozatalát, ami több tízezer vallásos kanadai zsidó számára okozott igen kellemetlen meglepetést. Igaz, hogy az új szabály hagyott egy kiskaput és engedélyezte, hogy az Egyesült Államokból hazatérve, személyes használatra személyenként egy csokrot bevigyenek az országba, ám a kanadai zsidók többsége nem tud élni ezzel a lehetőséggel.

A törvény így fogalmaz:

„A csokor behozatala kizárólag ünnepi vagy vallási célból megengedett a szukot ünnepét megelőző három napban, illetve az ünnep nyolc napján. A csokrokat csak saját használatra lehet behozni és csak személyesen, a Kanadába való belépéskor. A kereskedelmi import tilos”.

Ahhoz tehát, hogy valaki beszerezze az ünnepi csokrát, az Egyesült Államokba kellene utaznia közvetlenül jom kipur után és még családtagjai számára sem hozhatná be magával a csokor összetevőit.

A törvény egyébként külön kitért a fűzfaágakra,

„melyek eredetét igazolni kell a beutazónak, továbbá leveleinek és rügyeinek száraznak és további növekedésre képtelennek kell lennie”.

E kitétellel az a probléma, hogy a száraz fűzfaág már nem alkalmas a vallási parancsolat teljesítésére.

A zsidó szervezetek természetesen azonnal munkához láttak, hogy még az ünnep beköszönte előtt megpróbáljanak megoldást találni. A montreali zsidó közösség felvette a kapcsolatot a kanadai parlament egyik zsidó képviselőjével, Rachel Ben-Dayannal, aki 18 óra leforgása alatt megszerezte az engedélyt a növények behozatalára és kereskedelmi forgalmazására. A hír nagy megkönnyebbülést jelentett az aggódó zsidók számára, illetve lehetővé tette, hogy a vámhivatal által kényszerpihenőre ítélt szállítmányokat kanadai területre szállítsák és megkezdjék a forgalmazást.

 

Megszakítás