A European Jewish Cemeteries Initiative nevű szervezet új, online könyvet tett közzé, amely a zsidó temetők látogatásának előkészítését hivatott segíteni. Elsősorban csoportok, de egyéni utazók számára is hasznos – számolt be róla az European Jewish Heritage.

A könyv „utazásszervezőknek, idegenvezetőknek, aktivistáknak és mindazoknak szól, akik szeretnének kapcsolatba kerülni a városukban található zsidó temetőkkel, felhívni a figyelmet és pénzt szerezni a helyi örökségi helyszínek számára” – mint fogalmaznak.
Segítség zsidó temetőkhöz
A könyv bemutatja a zsidóság európai történetének hátterét, valamint a zsidó temetőkkel kapcsolatos szokásokat és vallási előírásokat. Javaslatokat ad arra vonatkozóan, hogy mit kell megtudniuk az idegenvezetőknek, mielőtt elviszik a látogatókat egy temetőbe, és miről érdemes beszélgetniük a látogatókkal, ha már ott vannak. Azoknak is szól, akik egy zsidó temetőt szeretnének megőrizni vagy helyreállítani, esetleg egy zsidó temetőt elismert örökségi helyszínné vagy turisztikai célponttá fejleszteni. Az anyag a szervezet öt ország zsidó temetőinek felmérésével kapcsolatos munkájából származik: Ukrajna, Moldova, Szlovákia, Görögország és Litvánia temetői találhatóak meg benne egyelőre.
Mitől zsidó egy zsidó temető?
Oberlander Báruch rabbi egy korábbi cikkében válaszolta meg a kérdést: a temető nem egy raktár, nem egy olyan hely, ahova jobb híján tesszük a holttesteket, amelyektől meg kell szabadulni. Itt adjuk meg a végső tiszteletet az elhunytaknak. A zsidó temetés pedig még ennél is több, az egy vallási szertartás, a zsidó temető pedig egy szent hely. Ezért van, hogy mikor egy földterületet kijelölnek zsidó temetőnek, akkor azt meg kell szenteli. Körbejárni, zsoltárokat és imákat mondani, a résztvevők aznap böjtölnek, stb. (lásd Nité Gávriél – Ávélt 2. kötet 95. fejezet). Egyszóval megszenteljük a helyet. Olvassa el a teljes cikket!