Ritka, 1700 éves olajmécsesre bukkantak jeruzsálemi ásatásokon, tudósít az Arutz7. A lámpás a jeruzsálemi, illetve Jeruzsálem környéki zsidó jelenlétre utal a késő római korban, mondják a szakértők.
A kerámiából készült lámpás a késő római korból származik. Díszítésén a Szentélyben álló hétágú lámpás, a menóra, egy füstölőszerekhez használt lapát és egy luláv (datolyapálma ága, amelyet szukotkor, a sátoros ünnepen használnak) látható. A lelet az Izraeli Régészeti Hatóság ásatásán került elő a jeruzsálemi Olajfák-hegyén. A lámpást, amelynek nyílásán megmaradt korom alapján mintegy 1700 évvel ezelőtt használták, izgalmas díszítése teszi különlegessé. Ez a díszítés értékes betekintést nyújt a korabeli zsidó kulturális és vallási életbe.
„A szokatlan módon sértetlenül, egészben megmaradt mécsest egyedi művészi megformálása teszi különlegessé és egyben rendkívül ritkává”
– mondta az izraeli Régészeti Hatóság részéről Micháel Csernin, az ásatás vezetője.
„A menóra, a füstölőszerekhez tartozó lapát és a luláv a Szentélyhez való kapcsolat jelképei. Ez a lelet azért nagyon különleges, mert ebből az időszakból rendkívül kevés bizonyíték áll rendelkezésünkre arra nézve, hogy Jeruzsálemben és a környékén létezett zsidó élet.
Miután Hadrianus római császár i. sz. 135-ben elnyomta a Bár-Kochba -féle felkelést, a zsidókat kiűzték a városból. Az Olajfák-hegyén talált lámpás azon ritka fizikai nyomok egyike, amelyek zsidó jelenlétre utalnak Jeruzsálem környékén. Ez a lelet a polgári időszámítás szerinti III-V. századból származik.
Rendkívül ritka lelet
Binjámin Storchan, a Régészeti Hatóság kutatója szerint a lámpás a Bét Nátif típusú mécsesek családjába tartozik. Ez a típus arról a Bét Semes melletti lelőhelyről kapta a nevét, melynek olajlámpa-készítő műhelyét az 1930-as években fedezték fel (e műhely tevékenységéről korábban itt írtunk). A csőrt és a lámpás felső oldalait geometrikus ábrák díszítik, középpontjában pedig a háromlábú alapzaton álló, hétágú mécsestartó, a menóra részletes ábrázolása látható. A menórával díszített olajmécsesek rendkívül ritka leletnek számítanak, és csupán néhány hasonló, szintén Bét Nátifból származó lámpást ismerünk.
„A szimbólumválasztás nem véletlen, hanem izgalmas tanúságtétel, mely a mindennapi tárgyakat összeköti az ősi Jeruzsálemben élő zsidók hitével. Úgy tűnik, hogy a lámpás egy zsidó ember tulajdonában volt, aki éppen azért vásárolta meg, mert vallásilag kapcsolódik a jeruzsálemi Szentélyhez és emléket állít neki” – mondta Storchan. – „Nyilvánvaló, hogy az olajmécses készítője sok időt és energiát szentelt a tárgy dekorációjának. Előállításához finom vonalakkal és bravúrosan, fúrókkal és vésőkkel készített, vésett mészkő öntőformát alkalmaztak. Az öntőformákat két részből (alsó és felső) állították elő.
A lámpások készítéséhez a fazekas belenyomkodta az agyagot a forma két felébe, majd a két felet szorosan egymáshoz préselte. Az edényt ezt követően kiégették és így használhatóvá vált.
A menóra, mint jelkép
Az öntőformák használata lehetővé tette a kifinomult lámpaformákat, valamint azt, hogy finom és bonyolult dekorációkkal lássák el a mécseseket… A Szentély menórája a második Szentély idejében vált zsidó szimbólummá. A Szentély lerombolását követően azonban a menóra a kollektív zsidó emlékezet fontos képévé vált mind Izraelen belül, mind pedig a zsidó diaszpórában. A menóra időnként olyan személyes tárgyakon is megjelenik, mint az olajmécsesek, ami – lévén hogy világításra szolgáló eszköz – talán – felidézte a Szentélyben álló menóra mécseseinek meggyújtását. Ahogyan napjainkban is sokan őrzünk otthonainkban zsidó szempontból fontos tárgyakat, úgy ennek a lámpásnak a tulajdonosának is ez volt a célja, mintegy kétszáz évvel a Szentély lerombolása után” – magyarázták a kutatók a jelenséget.
Ámicháj Élijáhu, örökségvédelmi miniszter kijelentette: „Ez az egyedülálló olajmécses, melyet izgalmas módon a Szentély szimbólumai díszítenek, összeköti a múlt fényeit napjaink hanuka-ünnepével, és kifejezi Izrael népe mély és megalapozott kapcsolatát nemzeti örökségével és a Szentély emlékezetével.”