A 44. Magyar Filmszemle több szempontból is történelmi esemény volt, idén először volt ökumenikus zsűri is, melyben az EMIH is képviseltette magát.
Tegnap ért véget a 44. Magyar Filmszemle – az egyhetes rendezvényen nemcsak a magyar filmművészet legjobbjai kaptak teret, de először került bevezetésre egy ökumenikus zsűri is, amelyben az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) is képviseltette magát. Az ökumenikus zsűri célja, hogy a filmeket nem csupán szakmai, hanem társadalmi és vallási érzékenységgel is megközelítve értékelje az alkotásokat. A zsűri tagjai között ott volt Hidas Judit, az EMIH média portfólió igazgatója is, aki kiemelte, hogy a művészet és a transzcendens közötti kapcsolat elválaszthatatlan. Az ökumenikus zsűri díját végül a zsidó témájú Lefkovicsék gyászolnak című film kapta.
Az első filmszemle 1965-ben, Pécsett született meg Magyar Játékfilmszemle névén. Az esemény színhelye 1976–1983 között felváltva Pécs és Budapest volt, azt követően pedig a főváros lett a házigazda. A Szemle neve 1989 óta Magyar Filmszemle.
2012-ben rendezték a máig utolsót, így a mostani, negyvennegyedik Magyar Filmszemle tizenhárom év szünet után született újjá, és megújult erővel startolt el.
Ökumenikus zsűri a 44. Magyar Filmszemlén
Ráadásul idén nem csupán egyszerű szemlét tartottak, de a verseny is újraindult, méghozzá nyolc kategóriában. A kategóriák közé pedig egy korábban, Magyarországon nem igazán ismertet is bevezettek: az ökumenikus zsűri díjat.
„Nemzetközi filmfesztiválok életében már természetes, hogy egyházak, társadalmi és jótékonysági szervezetek képviselőit hívják meg az ökumenikusnak nevezett zsűribe. A hagyományos, szakmai zsűri mellett ennek a testületnek az ereje az általuk képviselt másfajta szempontrendszerben rejlik.
Nem kizárólag filmes szakmai szempontok alapján ítélnek, hanem a társadalmi sorskérdések bemutatása felől közelítik meg az alkotásokat.”
– emelte ki az ökumenikus zsűri megalkotásának körülményeiről Meskó Zsolt rendező a Szemlélek hírportálnak.
A négytagú zsűriben képviseltette magát az EMIH is, méghozzá Hidas Judit média portfólió igazgató személyében. A versenybizottság további tagjai között szerepelt Hajnal Ágnes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vállalati kapcsolatok vezetője, Orosz Gábor Viktor evangélikus lelkész, valamint Rubovszky Rita, a Ciszterci Iskolai Főhatóság igazgatója. Mindannyian kiemelkedő szakmai és társadalmi hátterükkel járultak hozzá az ökumenikus zsűri munkájához.
A vallás és a művészet
![](https://i0.wp.com/zsido.com/files/2025/02/hidas-judit-emih.jpg?resize=275%2C183&ssl=1)
Amikor az ökumenikus zsűri tagjait arról kérdezték, hogy miképp fogadták a kezdeményezést és felkérést, akkor Hidas Judit a következőket osztotta meg:
„A Színházi és Filmművészeti Egyetem (SZFE) régi diákjaként és filmrajongóként nem volt kérdés, hogy elfogadjam a felkérést az ökumenikus zsűribe, pláne, hogy az elmúlt években nagyon fontos lett számomra a zsidó közösséghez való tartozás. Sokan gondolják, hogy a vallás és a művészet nem összeegyeztethető, hogy a vallási dogmák a művészi szabadság ellen hatnak, és megkötik a művész kezét. Sajnos tényleg van erre is példa, de
az igazi művészet nem képzelhető el a transzcendens nélkül, és mély kapcsolata van a valódi hittel. Ezért nagyon jó ötletnek tartom, hogy a filmszemle helyt ad egy vallási érzékenységgel megáldott zsűrinek is.”
De a Szemlélek a zsűritagok kedvenc filmjére és legemlékezetesebb magyar filmélményére is rákérdezett, mire Hidas a következőt árulta el:
„Isten, hozta őrnagy úr! – Ez mindkét kérdésre a válaszom, mert azt nézem meg legtöbbször, ami a legnagyobb hatással volt rám. A humora, a színészi játék, a történet kompaktsága, ahogy egy kis dolgon keresztül mesél az emberi kiszolgáltatottságról, mind-mind kiemelkedő alkotássá teszi. És persze az érzés, hogy ízig-vérig rólunk szól.”
Az ökumenikus zsűri egyébként két díjat ítélt oda. Az általuk legjobbnak ítélt film a zsidó témájú Lefkovicsék gyászolnak című alkotás lett, melynek keletkezéséről és részleteiről már a zsido.com is többször beszámolt.