Múlt héten Oberlander Báruch rabbi bemutatott a zsido.com oldalán egy eddig nem ismert, történelmi dokumentumot arról, hogy ’45-ben, a felszabadulás után hetekkel beköszöntő peszáchra a rabbik engedélyezték az ún. kitnijot fogyasztását a pesti zsidóknak. A dokumentum tartalmazott még egy fontos kitételt, ami egy másik hiányzó kellék pótlását segítette.
A mazsolabor háláchája
Az első dolog, amit a szöveg említ, az a mazsolabor használata. Fontos hangsúlyozni, hogy itt nem aszúról van szó, amely
minőségi, drága bornak számít, hanem egy másodosztályú borról, amely közönséges mazsolából készül. Ez egy ismert fogalom a Sulchán áruchban, ahol az előállítás folyamata és a háláchája is le van írva, hogy milyen feltételek mellett helyettesíti a bort (SÁ RSZ 272:7.):
„Kidus mondható mazsolaborra is, azaz olyan borra, amelyet szárított szőlő összezúzásával, majd vízzel való leöntésével és három napig való áztatásával állítanak elő, míg az erjedni kezd és borrá válik. [Ez érvényes] akár úgy, hogy a szőlő még a tőkén aszalódott össze, akár úgy, hogy a napon vagy tűz származéka által lett kiszárítva.
[Ez az engedmény] csak akkor érvényes, ha még az áztatás előtt valamennyi nedvesség kipréselhető belőlük. (Ez a nedvesség az áztatás során a vízbe jut, és borrá alakul.) Ha azonban semmilyen nedvesség nem préselhető ki belőlük sem taposással, sem présgerendával való nyomással, hanem csak akkor, miután előbb beáztatták őket, akkor nem mondható kidus az így nyert folyadékra. Sőt, még a boré pri hágáfen áldás sem mondható el erre a folyadékra”. Ha tehát a mazsolabor alkalmas lehet a kidusra, akkor alkalmas peszáchi használatra is (uo. 472:27–28.).
Noha a mazsolabor pl. Jemenben mindennapi volt (Ávrahám ben háRáMBáM responsum 84. fejezet végén), a borvidékekben gazdag Magyarországon nem nagyon használták. Azonban a háborús körülmények miatt itt, Pesten is felmerült az igény ilyesmire.
Érdekes, hogy a rabbiság nem tért ki, hogy melyik mazsola felel meg a célnak, noha a rabbik között vita van arról, hogy milyen arányban lehet a víz a mazsolából kinyert szőlőléhez viszonyítva. Van, aki csak azt engedi meg, ha 2/3 víz, 1/3 szőlőlé az arány, más azt engedi meg, ha 3:1 az arány, míg mások azt is megengedik, ha 6:1 az arány (lásd Cemách cedek resposnum OC 28. és 82. fejezet; Cházon Ovádjá responsum 6:2.). Talán az akkor Pesten kapható mazsolabornak volt valami szabványa, amit a rabbiság elfogadott.
Ha már mazsolabor sincs
A levélből kiderül, hogy még mazsolaborhoz sem jutott hozzá mindenki, ezért leírták, mi a teendő a széderen, ha csak egy vagy két pohár áll rendelkezésre, vagy egyáltalán nincs. Mindezeket az útmutatásokat a Sulchan áruch (uo. 483. fejezet) peszáchi törvényekről szóló részéből merítették.
A rabbiság azt is leírta, hogy „a borospohár űrtartalma legalább egy deciliter” legyen. Érdemes megjegyezni, hogy még ma, békeidőben is, kisebb űrtartalmú poharat használunk: már 0,86 dl is elfogadott, annak ellenére, hogy a legtöbb kiduspohár jóval meghaladja ezt a méretet. Sőt régen Magyarországon még a 0,75 dl is elfogadott volt (lásd Midá nechoná 8:7–8.). Így nem érthető, hogy miért szigorítottak, és miért kerek egy decis értéket írtak elő.
Oberlander Báruch
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.