Oberlander Báruch rabbi tanulságos válaszában rávilágít, hogy a Tóra öltöztetése – bár sokan gyermeki feladatnak vélik – valójában az egyik legnagyobb megtiszteltetés a zsinagógai szolgálatok között.
Kedves Báruch rabbi!
Rosszul esett egy ideig, hogy ros hásánákor a Tóra öltöztetését bíztad csak rám, amit csak a kis gyerekek szokták kapni. Azt gondoltam, hogy elég sok mindent csinálok a zsinagógában ahhoz, hogy egy aliát megérdemeljek.
Értem, hogy azt mondod, hogy az öltöztetés egy nagy érdem.
Barátsággal,
H.
Kedves H. barátom!
A nagyünnepek előtt előre szoktam jelezni azoknak az embereknek, akiket valamilyen tisztségre szeretnék felkérni, hogy mire
számítsanak és lelkileg felkészüljenek a feladatra. Örülök, hogy most is így tettem, mert így remélem, sértődés nélkül tisztázhatjuk a helyzetet.
A zsinagógai funkciók betöltése mindig nagy megtiszteltetésnek számított, hiszen Isten házban, az egész közösség nevében jár elől az, akit felkérnek erre.
A tóraolvasás
A tóraolvasásnál többféle feladat is van, nézzük meg, melyek a legfontosabbak ebből. Az első felhívás mindenképpen a legfontosabbnak számít, ezért, ha jelen van kohén, ez neki jár (Sulchán áruch, Orách chájim 135:3–4.). Ennek alapja egy tórai előírás (3Mózes 21:8.): „Szenteld meg őt!” vagyis meg kell tisztelni a szentsége miatt, pl. azzal, hogy elsőnek hívják fel (Talmud, Moéd kátán 28b.). Utána hívják fel a lévit (SÁ uo. 3.), aki ugyanabból a törzsből való, ez a második legfontosabb.
Eltérő szokások
Ezután már vannak eltérő szokások. Az eredeti szokás szerint a harmadik felhívott, aki az első a „köznépből”, Jiszráélből, a következő legfontosabb (lásd Talmud, Gitin 60a. eleje). Azonban a haszidoknál a kabbala alapján elterjedt (lásd Mágén Ávrahám 282:9.; Káf háChájim 135:19.), hogy a hatodik álijá a legfontosabb a kohén és lévi után. Ezért sok haszid közösségben a rabbit harmadiknak hívják föl és a rebbét hatodiknak. Sőt hallottam egyszer, hogy a lengyelországi Radomsko volt egy híres haszid dinasztia Rabinowicz vezetéknévvel, akik kohénok voltak. Azért, hogy a rebbét hatodiknak hívhassák föl, kénytelenek voltak kizárólag kohénokból álló minjent szervezni…
Ki tekeri össze a Tórát?
Azonban a Talmud (Mögilá 32a.) szerint „ha tízen olvasnak a Tórából, akkor a legtekintélyesebb legyen az, aki összetekeri (golél) a Tórát – ő annyi jutalmat kap, mint a többiek együtt”. Ki az, aki összetekeri a Tórát? Sok kommentátor szerint az, aki utolsónak olvas a Tórából, aki után már nem olvasnak (Ráv Ámrám gáon, idézi Vözot hábráchá 183. oldal). Miért ez a legnagyobb megtiszteltetés, miért neki jár a legnagyobb jutalom? Ez kapcsolódhat ahhoz a mondáshoz, amit a Talmud máshol mond (Szotá 13b.): „Aki elkezd egy dolgot, de nem fejezi be, és valaki más jön, és befejezi – az Írás úgy tekinti, mintha az, aki befejezte, maga végezte volna el az egészet” – vagyis, ha többen végeznek egy micvát, akkor azé a legnagobb érdem, aki befejezi, mert általa vált teljessé és tökéletessé a micva. Ebből ered az a szokás, hogy a hetedik felhívás, amivel befejezik a hetiszakasz olvasását, a közösség vezetőjéé legyen (Mágén Ávrahám 136. fejezet). Igaz, hogy azután még jön egy máftir, de neki csak a hetiszakasz utolsó versének ismétlését olvassák fel, ezért nem ő az igazi utolsó (más magyarázat lásd VH 184. oldal).
A máftir
Lubavicsban ismerkedtem meg azzal a szokással, hogy a máftirt tartják a legfontosabbnak, ezért a Rebbét mindig ehhez hívták fel. Talán azért, mert gyakorlatilag ő az utolsó, akinek felolvasnak a Tórából.
Azonban a középkor óta elterjedt az az értelmezés, hogy az „aki összetekeri” arra vonatkozik, aki öltözteti a Tórát, vagyis a glilát végzi, ezért mindenki arra vágyott. Emiatt sokan sok pénzt is ajánlottak fel annak érdekében, hogy a glilát megszerezzék maguknak (lásd uo. 189. oldal).
Miért ez a legfontosabb feladat?
De mi alapján számítana ez a legfontosabb feladatnak? Talán amiatt, hogy az, aki öltözteti a Tórát, az egy aktív tettel szolgálatot tesz a Tóráért, hogy méltón legyen elrakva a következő hétig, amikor újra előveszik (lásd Áruch hásulchán, OC 147:8.). Ez pedig egy nagyon fontos momentum, ahogy máshol is találjuk a Sulchán áruchban (RSZ 300:4.), hogy fontos dolog szombat este szépen összehajtogatni a napközben használt táliszt, mert ez is mutatja, hogy az ember megtiszteli és szereti a micvát.
Sokan felteszik a kérdést, hogy ha annyira különleges a Tóra öltöztetése, akkor miért adják sok esetben kiskorú gyereknek ezt a tisztséget? Különböző magyarázatok vannak erre (lásd ÁH uo. 9.; VH 191–192. oldal), de szerintem a kérdésnek nincs igazán helye: azért adjuk a gyerekeknek, mert nagyra tartjuk őket és fontos nekünk, hogy bevonjuk őket az aktív hitéletbe. Mivel a Tórához felhívni a kiskorút még nem lehet (SÁ RSZ 282:7.), ezért kihasználjuk a lehetőséget, hogy a gyereket, aki a zsidó nép jövőjét jelenti, megtiszteljük azzal, hogy egy ilyen szent cselekedettel bevonjuk őket a Tóraolvasásba – ráadásul ezzel a Tóra iránti tiszteletet is kifejezzük.
Oberlander Báruch rabbi kedves emlékei
Be kell vallanom, hogy azért is átérzem az érzéseidet, mert én is átéltem ugyanezt. Amikor 8-9 éves voltam, nagyon szerettem édesapámmal hétköznapon is elmenni a zsinagógába a reggeli imára. Ezért annak ellenére, hogy ő a legkorábbi, 6.30-as minjennel imádkozott, minden reggel korán keltem, hogy el tudjak vele menni. Értelemszerűen én voltam az egyetlen gyerek, aki ilyen korán ment imádkozni, hiszen az iskola, a chéder, akárcsak az USA-ban általában a munkaidő, 9-től 6-ig tartott. Ebből kifolyólag minden hétfőn és csütörtökön engem kértek meg a glilára, míg egyszer tiltakozni nem kezdtem. Nem fogadtam el a felkérést, mondván, nem kell állandóan hirdetni, hogy én még kiskorú vagyok! Mindenki próbált vigasztalni, de nem segített. Apám hazafelé elmagyarázta nekem a fentieket és azzal bíztatott, hogy csak meg akarnak tisztelni engem, mutatva, mennyire örülnek, hogy én oda járok. Ezután már nem próbálkoztak velem, a felnőttek egymásnak osztották ezt a feladatot is.
Ha az ember nem ismeri a mögöttes gondolatmenetet, érthető, hogy azt hiszi, hogy ezt csak kiskorúaknak adják, és nem komoly feladat. De ezzel felhívtad a figyelmemet a helyzetre és a félreértések elkerülése érdekében arra kértem a gábájt, hogy ne mindig gyerekeknek adja a glilát, hanem hívjon fel felnőttet rá olyankor is, amikor van jelen gyerek, ezzel is mutatva, hogy ez egy nagy feladat. (Kivétel, ha vendég gyerek jön a zsinagógába, akkor továbbra is őt tiszteljük meg ezzel, hogy kedvet kapjon máskor is jönni).
Remélem, így már érthető, milyen nagy megtiszteltetésnek számít ez, főleg a nagyünnepek alatt, és azzal az örömmel fogadod el a feladatot, amivel én kiválasztottalak rá.
Barátsággal: Oberlander Báruch
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.