Oberlander Báruch rabbi: készüljünk ros hásánára!

Hétfőn este köszönt be a zsidó naptár újéve, ros hásáná, az „év feje”. A világteremtés hatodik napjának és az ember alkotásának 5786. évfordulója.

Szeptember 22-én, hétfő este beköszönt ros hásáná, a zsidó újév, amely egyszerre az ember teremtésének évfordulója és az egész világ számára az ítélet napja. Ez az ünnep nemcsak az önvizsgálat és a bűnbánat ideje, hanem a hit, a remény és a megújulás ünnepe is. A hagyomány gazdag szimbolikája – az édes almától a vízparti táslich szertartásáig – arra emlékeztet bennünket, hogy Isten jelenléte állandó, gondviselése soha nem szűnik meg. A zsoltárok imádkozása pedig az egyéni és közösségi lelki felemelkedés legősibb és legerőteljesebb eszköze maradt mindmáig.

Ros hásáná jelentősége

A hagyomány szerint ezen a napon dől el a zsidó nép és az egész világ jövő évi sorsa. Az Örökkévaló eldönti, hogy az emberek közül ki kapjon hosszú életet, egészséget, boldogságot és hasonló jókat. Ezeket kérjük imáinkban az ünnepen és ezeket jelképezik a hagyományos ételek is, mint például a mézbe mártott édes alma.

Az ünnepet komoly hangulat jellemzi. Szokás a tóratekercset, a tóraszekrényt, a tóraolvasó-asztalt, és az előimádkozó állványát az ünnepek végéig fehérbe öltöztetni. Este szép, ünnepi ruhát öltünk, hiszen bízunk az Örökkévaló irgalmában, hogy az Ítélet napján a Könyörület Attribútumával fog felettünk ítélkezni. A napot elmélyült imádkozás jellemzi. Az imák fő témája Isten korlátlan hatalma a világ és az emberek fölött.

Az újévi imarendet és az imák különböző szokásait részletesen az új magyar fordítású, kétnyelvű Izrael fohásza – A zsidó újév imarendje (Budapest, Chábád Lubavics Egyesület, 1997) című imakönyvben találhatjuk.

A vétkek és a halak

A Táslichnak többfajta szimbolikus értelmezése is van: a midrási elbeszélés szerint, amikor Ábráhám és Izsák Mórija hegyére mentek, hogy Isten akaratát teljesítsék, a Sátán meg akarta hiúsítani ezt és különböző akadályokat támasztott. Többek között háborgó folyam hömpölygő árjában jelent meg előttük, és el akarta önteni kettejüket. Ők azonban önfeláldozó módon gázoltak a vízben, és leküzdöttek minden akadályt, hogy Isten akarata teljesüljön. Ezért víz partján állva, felelevenítjük az ősök érdemét és odaadását, és kinyilvánítjuk, hogy szeretnénk nyomdokaikban haladni (SLÁ; Lövus). Mivel Ros Hásáná napján hirdetjük ki Isten királyságát – azért tesszük ezt a víz partján állva, hogy kifejezzük függőségünket kegyeitől. Az a szokás, hogy olyan vízhez megyünk, amelyikben élő halak vannak, onnan ered, hogy a halaknak nincs szemhéjuk, így a szemük állandóan nyitva van. Ez arra utal, hogy az isteni gondviselés sem hunyja be szemét egy pillanatra sem (éná pkichá), hanem vigyáz a zsidó népre. A Kabbala alapján elterjedt szokás, hogy miután elmondtuk a prófétai verset, megrázzuk ruhánk szélét, illetve a tálit kátánt. Ebből eredt aztán az a népi szokás, hogy a zsebekből a folyóba „dobjuk” a vétkeket, és morzsákat szórunk a halaknak.

Zsoltárok az imában

A Zsoltárok könyve a Talmud (Bává bátrá 14b. végén) szerint Dávid király költeményeit tartalmazza, de egyes fejezeteinek 10 másik bölcs a szerzője. A Tánách (Biblia) e könyve eltér a többitől abban, hogy azokat olvassuk és tanulmányozzuk, azonban a Zsoltárok könyvét imádkozásra is használjuk. Kezdetben, a Szentély idejében, a lévik énekelték a zsoltárokat zenei kísérettel különböző áldozatok bemutatásakor (Támid 33b. végén). Ezután több fejezete bekerült a reggeli imába a Pszuké dözimrá, dalos veresek részeiként (Sámuel imája – Zsidó imakönyv 37–43. és 200–208. oldal).

Azonban a késői középkor óta már önálló imakönyvként is használatba vették. Ha valaki bajba került, ebből olvasott, ha valaki megbetegedett, ebből imádkoztak a felépüléséért, ha temetőbe látogattak, ebből mondtak el fejezeteket (lásd Or Jiszráél folyóirat 15. szám 155–166. oldal). Később Menáchem ben Áron ibn Zerách (Spanyolország, ?–1385) a Cédá láderech cimű könyvében kialakított heti és havi olvasási (vagy tanulási) ciklusokat is. Ehhez hét, illetve harminc részre osztották az egész könyvet, hogy minden nap olvassanak belőle valamennyit és így egy hét vagy egy hónap alatt fejezzék be az egészet. Ezeknek lényege, hogy az ember ne csak baj esetén vegye kézbe, hanem rendszeresen olvassa a zsoltárokat.

Vannak más felosztások is, emlékszem, hogy a pápai jesivában minden hétköznapon három fejezetet olvastunk, függetlenül azok hosszától. Azt hiszem, régen ez volt az elterjedt szokás a magyar jesivákban.

A mindennapi zsoltárolvasás idővel annyira bevett szokás lett, hogy voltak, akik aggódtak, nehogy úgy tűnjön, mintha a reggeli ima előírt része lenne (Svut Jáákov responsum 2. kötet 44. fejezet; Torát Menáchem 5730 1. kötet 52. oldal). Az előző lubavicsi Rebbe, mielőtt a kommunista GPU letartóztatta volna 1927-ben, bevezette a mindennapi olvasás szokásként a lubavicsi chászidoknak (Igrot kodes 2. kötet 81. oldal, 3. kötet 109. oldal).

Zsoltármondás közösségben

Régen voltak ún. Chevra Töhilim egyletek, amelyek a rendszeres talmudtanulásért alakult Sász chevra talmudegyletekhez hasonlóan a közös töhilimmondásra tették a hangsúlyt. Ezekben az egyletekben az egyszerűbb, kevésbé tanult emberek minden nap, ima előtt, közösségben mondtak zsoltárokat, az egész könyvet vagy csak egy részét. Budapesten a Rumbach Sebestyén utca 3.-ban működött egy zsinagóga Chevra Tehilem (Budapesti Zsoltár Egylet) névvel, Schmalhausen Slomo Báruch rabbi (1864–1945) vezetésével.

Manapság az ilyen egyletek nem működnek, azonban a csoportos töhilimmondás továbbra is létezik. A modern technológiának köszönhetően, ma már az is elterjedt, hogy egy csoport felosztja maga között a zsoltárokat, és naponta, hetente, havonta elmondják az egészet. (Az október 7. után alakult magyar Töhilim csoport már több, mint 120-szor mondta el a teljes Zsoltárok könyvét.)

Születésnapi zsoltárok

Az előző Lubavicsi Rebbe felelevenítette azt a szokást a Báál Sém Tov nevében, hogy mindenki egy éven keresztül naponta mondja azt a zsoltárt, amelyik életévében van, tehát a 13 éves a 14. zsoltárt, a 69 éves a 70.-et a születésnapjától születésnapjáig (Sulchán Menáchem 1. kötet 274. oldal). Ez az ő fejezete abban az évben, így elterjedt olyan szokás, hogy egy betegért imádkozva az ő zsoltárfejezetét is elolvassuk.

Sábeszi zsoltármondás

A csernobili haszidoknak az a szokásuk, hogy minden szombat reggel végigolvassák az egész Töhilimet. Az előző lubavicsi Rebbe 1935-ben bevezette azt a szokást, hogy minden sábesz mövorchimkor, vagyis azon a sábesz reggelen, amelyiknek a hetében kihirdetik és megáldják az újholdat, elolvassák az egész Töhilimet (Igrot kodes 3. kötet, 423. oldal).

Ugyanakkor Jiszráél Friedman rabbi (1796–1850) a ruzsini rebbének az volt a véleménye (Igrot kodes uo. 4. kötet 9. oldal), hogy sábeszkor egyáltalán ne olvassunk Töhilimet. A zsoltárok ugyanis bizonyos szempontból a bajhoz kapcsolódnak, de sábeszkor minden tökéletes.

Zsoltárok a nagyünnepeken

A nagyünnepek közeledtével szintén különleges zsoltárolvasási szokások vannak. Nagyon elterjedt, hogy ros hásáná mindkét estéjén és jom kipur este, az Ámida után mondatonként elmondják a 24. zsoltárt (löDávid mizmor; Izrael fohásza – A zsidó újév imarendje 48. oldal, Sámson fohásza – Az engesztelőnap imarendje 92. oldal).

A reggeli imában a Mimáámákim (A mélységből…; 130. zsoltár) kezdetű fejezetet mondják mondatonként az előimádkozó után (Izrael fohásza 103. oldal, Sámson fohásza 141. oldal). Ennek a két fejezetnek az elolvasása szefárd és haszid közösségekben mindenképpen szokás, azonban askenáz közösségekben ritkább.

A lőDávid Hásém ori, 27. zsoltárt viszont askenázok, szefárdok, haszidok egyaránt mondják egészen elul hó elejétől hosáná rábáig valahol az ima vége felé (Sámuel imája – Zsidó imakönyv 100–101. és 153. oldal).

További szokás chábád haszidoknál, hogy ahogy az ima végén elmondják a hónap napjára vonatkozó zsoltárt, elul hónapban minden nap mondanak még három fejezetet a Zsoltárok könyvének elejétől indulva, egészen jom kipurig. A fennmaradó több, mint 30 zsoltárt jom kipur napján fejezik be, egész napra elosztva.

További szokás ros hásáná két napja alatt kétszer végigolvasni az egész zsoltárok könyvét, mégpedig azért, hogy ne üres beszéddel, hanem imával töltsük ki minden időnket (lásd az előző lubavicsi rebbe levele ebben a számban a Kérdezd a rabbit rovatban). A kétszeri elmondás további alapja, hogy 150 fejezet van a Töhilimben. Kétszer 150 az 300, éppen annyi, mint a רפכ (kápér, bocsáss meg) számértéke (Máté Efrájim 598:1. végén). További szokás haszidoknál, hogy jom kipur estéjén az ima végén elmondják az egész Zsoltárok könyvét, és ugyanígy tesznek hosáná rábákor, szukkot ünnepének végén, éjfél után. A kabbala szerint ugyanis hosáná rábá a végső bepecsételés ideje. Mivel jom kipur kivételével este, éjfél előtt nem olvasunk zsoltárt, ezért kell megvárni vele ezt az időt (lásd A rabbi válaszol 6. kötet 26–29. oldal).

Hamarosan magyarul is!

Örömmel jelentjük be, hogy Glitzentsein Sámuel rabbi kezdeményezésének hála hamarosan egy gyönyörűen tördelt, magyar fordítással ellátott, új Töhilim kötet fog megjelenni. Kívánom, hogy az Örökkévaló hallgassa meg az imáinkat és mindenki legyen bepecsételve egy jó és boldog évre!

Oberlander Báruch