Gyakorlással lehet csak elsajátítani a héber olvasást
Az e heti kérdést a Vasvári zsinagógába járó lelkes, zsidó fiatalemberrel vitattam meg a sábeszi ima után, mondja Oberlander
Báruch rabbi. A fiú minden nap rak tfilint, zsidó iskolába jár, a minjen tagja, akítvan részt vesz az imán, azonban azt vettem észre, hogy egy fonetikus imakönyvből imádkozik. Megkérdeztem, miért, mire azt felelte, hogy még nem tud eléggé héberül ahhoz, hogy a rendes imakönyvet használja. Kiderült, hogy az iskolában javasolták neki ezt a megoldást, hogy gyorsabban tudjon imádkozni. Sajnos így viszont hosszú ideje nem mer áttérni a héberbetűs imakönyv használatára.
Mire való a fonetikus átírás?
Mielőtt elmondanám a beszélgetésünk folytatását, néhány szempontot adnék a fonetikus imakönyv használatáról az olvasónak. Egy korábbi írásomban (A rabbi válaszol 7. kötet 1. fejezet) már foglalkoztam a kérdéssel, és leírtam, hogy ez egy jó megoldás azoknak, akik még nem jártasak az imádkozásban, de szeretnék követni az imát a közösséggel együtt. Ugyanakkor említettem, hogy mennyire hezitálok miatta, hogy hasznos lenne-e kiadni egy teljesen fonetikus imakönyvet, mert visszatarthatja az embereket, hogy megtanuljanak héberül olvasni.
Szabad-e fonetikus imakönyvből imádkozni?
Azóta találtam egy rabbinikus vitát arról, hogy egyáltalán háláchikusan helyes-e fonetikus átírással imádkozni héberül. Joszéf Messas (1892–1974) algériai és marokkói rabbi az 1934-ben megjelent könyvében (Májim chájim responsum 1. kötet 85. fejezet) nagyon erősen elítéli a fonetikus szövegből mondott kádist vagy imádkozást, mivel nem lehet tökéletesen átírni a hébert más nyelvek hangjaival, és így hibásan hangzik el az ima.
Mivel az ő közösségeiben a francia volt a beszélt nyelv, így ennek sajátosságain mutatja be az átírás pontatlanságait, majd azzal folytatja, hogy „…nem lehet ez ellen tiltakozni, mivel az új nemzedék fiai, Franciaország és Algéria lakói mind egyként megzavarodtak, és a kádist csak francia betűzéssel mondják. Nem lehet minden alkalommal vitába szállni a nemzedék minden szemtelenjével. Többször elmondtam a gyülekezetekben, hogy az ilyen kádisok nagy fájdalmat okoznak az elhunytaknak, és jobb volna számukra, ha [a gyászolók] valakit felfogadnának, hogy helyettük mondja…”.
Egy kis kitérőként meg kell jegyezni, hogy az, amit Messas rabbi javasol, hogy inkább „valakit felfogadnának, hogy helyettük mondja” a kádist, az egy nagyon rossz megoldás. A hagyományunk szerint (Geser háchájim 1. kötet 325. oldal végén), a kádis valódi értékét az adja, ha azt az elhunyt saját fia mondja el. Csak akkor folyamadunk ehhez a megoldás, hogy más mondja a kádist, ha nincs férfi leszármazott, aki mondhatná az elhunyt után.
Véleménye alapján arra következtethetünk, hogy jobb egy jó, hiteles fordítású szövegből imádkozni, mint héberül, de fonetikus leírásból.
Ovádjá Joszéf (1920–2013), Izrael Állam volt országos szefárd főrabbija viszont úgy érvel (Jábiá omer responsum 5. kötet OC 12:6.), hogy ha nagyjából megfelel a fonetikus átírás a héber szövegnek, akkor abból már lehet imádkozni (Széfer Chászidim 18. fejezet végén, idézi a Mágén Ávrahám 53:15.), és idézi a háláchában is idézett Midrást (Sir hásirim rábá 2:13.), miszerint az Örökkévaló örül az imának, és elnézi, ha az ember kicsit hibásan mondja el (lásd még A rabbi válaszol uo. 162–163. oldal).
A magyar átírás kihívásai
Én magam is szerkesztettem fonetikus imaszövegeket (lásd Sámuel imája – Zsidó imakönyv újabb kiadásának melléklete vagy a Sábeszi imakönyv), és ezekben igyekeztünk a lehető legpontosabban visszaadni a héber szavak kiejtését. El kell ismernem, hogy két héber betűnek az átírása nagyon nem sikerült, ez a ח (chet) és a כ (cháf), amik a magyarban nem szereplő, torokban képzett erős h hangot jeleznek. Ezeket hagyományosan ch-val írják át, mint a technika szóban, de az évek során azt vettem észre, hogy sok ember nem tud mit kezdeni ezzel az átírással, és leginkább cs-nek olvassák. Ezért az utóbbi időben újítottam ezen, és elkezdtem egy olyan megoldást használni, ami sok tudományos szövegben használnak, ez pedig a h betű alsó ponttal (ḥ). Úgy vélem, hogy aki ismeri a tudományos irodalomból, az tudni fogja, hogyan ejtse ki. Aki nem ismeri, az vagy észreveszi és utánajár, hogy hogy kell kiejteni, vagy egyszerűen h-nak fogja ejteni, ami még mindig közelebb áll a héber eredetihez, mint a cs. Így a későbbi kiadásokban javítottuk ezt a fonetikus átírási problémát. [Mivel olvasóink számára megszokott a hétköznapi ch átírás, ezért szerkesztői döntésként a Gut sábesz és az Egység magazin ennél a formánál maradt egyelőre. – a szerk.]
Még egy dolog van, amin mostanában változtattam, ez pedig a betű alatti kétpontos svá (אְ) magánhangzó átírása. Annak idején felhívta a figyelmemet Dávidovics Jiszráél rabbi, hogy a magyar nyelv abban a különleges helyzetben van, más nyelvekhez képest, hogy nagyon pontosan lehet benne átírni a svát, mivel nagyjából megfelel a rövid ö-nek. Tetszett nekem az ötlet, és éveken keresztül használtam is. Azonban ennek kapcsán is azt vettem észre, hogy az emberek többségének ez furcsán hangzik, és inkább e-vel írnák át. Igaz, hogy az e az inkább a héber szegolnak (אֶ) felel meg, azonban a svá mégsem felel meg teljesen az ö-nek, hanem valahol az e és az ö között van. Ezért utóbbi időben visszatértem az e átírására, annál is inkább mert a modern héber nem nagyon tesz különbséget a szegol és a svá között: mindkettőt e-nek ejti.
Fonetikus átírás csak a kezdőknek való
Ennek ellenére egyre erősebb meggyőződésemmé vált, hogy a fonetikus imákat a minimumon kell tartani, hogy a kezdőket, vagy a zsinagógába ritkán járókat segítsük a legfontosabb részek elmondásában, ám a cél a héber olvasás megerősítése kell, hogy legyen.
Megnéztem azt a kétnyelvű imakönyvet, ami Amerikában az egyik legelterjedtebb, a Chábád féle Tehilat Hasem. Nagyon minimális fonetikus átírású ima van benne, pl. a kedusá, a kádis, a Tórához hívott áldásai, és olyan imarészek, amit együtt mondanak vagy énekelnek a zsinagógában, nem pedig a teljes Ámidá vagy hasonló fontos imarészek. Ebből úgy gondolom, hogy az amerikai Chábád is hasonlóan látja a kérdést, mint én.
[Ugyanakkor meg kell említeni kell, hogy van egy másik felfogás is, legalább Chábádon kívül. Ezt képviseli az Artscroll kiadó, ahol egy teljes, fonetikus szidur („transliterated linear siddur”) is megjelent. Ebben a héber szöveg mellé van beszúrva a fonetikus átirat, félsoronként tükrözve a hébert. Azt hiszem ebből is a fonetikus átírással szemben fenntartásokat lehet látni. Ami az előnye az átlagos fonetikus imakönyvvel szemben az az, hogy mivel egyszerre lehet követni a kettőt, könnyebb az az imádkozónak átszoknia a héberre.]
Gyakorlat teszi a mestert
Végezetül térjünk vissza lelkes ifjú barátunkhoz! Megbeszéltük, hogy mint mindent, a héber olvasást is gyakorolni kell ahhoz, hogy jól menjen, és ha mindig a fonetikus „mankóra” támaszkodik, soha nem fog rendesen megtanulni olvasni. Ezt belátta és el is határozta, hogy ezentúl héber betűs imakönyvet fog használni. Biztos vagyok benne, hogy egykettőre belejön majd az olvasásba és egy egész életében hasznos tudással gyarapszik majd.
Oberlander Báruch
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.