A Nobel-díjasok sorában gyakorlatilag minden ötödik kitüntetett zsidó származású. A díj első, 1895-ös odaítélése óta több mint 200 zsidó származású személy büszkélkedhet a magas kitüntetéssel, melyet minden évben hat kategóriában (kémia, orvostudomány, közgazdaságtan, irodalom, fizika vagy béke) ítélnek oda az egyes téma legkiemelkedőbb alakjának.
A Nobel-díjasok az egész emberiség fejlődéséhez és jobblétéhez hozzájárulnak, ettől egyetemessé válnak, de talán éppen ezért is természetes, hogy azért szeretünk velük külön-külön is elbüszkélkedni.
A „magyar Nobel-díjasok” számát meghatározni nem egyértelmű, hiszen közülük a legtöbben hazánktól távol érték el a világraszóló eredményüket. A Wikipédia 17 díjazottal kapcsolatban említi, hogy magyar kötődésű, azaz vagy Magyarországon született, vagy magyar szülő(k)től származik. A 17 magyar kötődésű Nobel-díjas közül pedig nem kevesebb mint 12-en zsidó származásúak is, vagyis – ha nem éppen a legelegánsabb módon, de számosítani akarjuk, akkor – a nemzetközi szinten 20%-os arány nálunk 70%-os!
A negyedik magyar-zsidó származású kitüntetett, dr. Gábor Dénes (1900–1979) fizikus, gépészmérnök a nyolcadik volt a „magyar
Nobel-díjasok” sorában, dr. Wigner Jenő (1902–1995) fizikust követte 1971-ben.
A Mátra hegyvonulatai alól, Heves vármegyéből költözött Günszberg Bernát a fővárosba, ahol kitartó és szorgalmas munkával az Általános Kőszénbánya Rt. egyszerű tisztviselőjéből a cég vezetője lett. Budapesten találkozott jövendőbelijével, egy gyulai órásmester leányával, Jakobovits Adéllal, akivel 1899 nyarán kötött házasságot. Egy évvel később a Rippl-Rónai (akkoriban: Bulyovszky) utca 25. megszületett első gyermekük, Günszberg Dénes. A család 1902-ben Günszbergből Gáborra magyarosította a vezetéknevét.
Gábor Dénes a középiskolai tanulmányait Markó utcai főreáliskolában végezte, ahol dr. Szemere Samu – filozófiai író és esztéta, később a Magyar Tudományos Akadémia tagja – volt az osztályfőnöke, aki megkedveltette az irodalmat, később pedig jó barátság fűzte őket össze, a második világháború után állandó levelezésben álltak.
A Műszaki Egyetemre iratkozott be, ám ottani tanulmányit félbeszakította és inkább külföldre költözött. Távozásáról az alábbiakat osztotta meg 1972-es budapesti látogatása során a korszak egyetlen magyar-zsidó lapjával, az Új Élettel:
„1921-ben mint a budapesti Műegyetem hallgatója utaztam el a weimari Németországba, hogy ott fejezzem be tanulmányaimat. Engem személy szerint még nem érintett a numerus clausus, hiszen amikor én érettségi után beiratkoztam a Műegyetemre, ez a fasiszta törvény még nem lépett hatályba. Mégis, úgy éreztem, hogy a Turul és más bajtársi szövetségek naponta megismétlődő egyetemi botrányai nem voltak méltók a Műegyetemhez és nem segítették elő tanulmányaimat. Ezért mentem Berlinbe, ahol a mérnöki diploma elnyerése után a német elektromos iparban helyezkedtem el, mint mérnök. Ott dolgoztam 1933 végéig, amikor Németországban Hitler került hatalomra. Tudatában voltam annak, hogy Hitler és én egy országban nem élhetünk, ezért elutaztam Angliába, ahol a londoni Imperial College professzora lettem. Ma már az egyetem nyugalmazott tanára vagyok, de dolgozószobámat ma is fenntartják az egyetemen és évenként több előadást tartok ott is.”
Jóllehet, már 1947-ben felfedezte a holográfiát, vagyis azt a képrögzítő eljárást, mellyel a tárgyakról tökéletes térhatású kép hozható létre, felfedezése majd’ két évtizedig mégsem keltett különösebb visszhangot a szakmai lapokban, ám végül 1971-ben kiérdemelte a fizikai Nobel-díjat. Gábor Dénes a tenisz és a holográfia legendájáról így mesélt:
„Ami a holográfiát illeti, arról szinte legenda született az amerikai sajtóban. Rólam köztudomású, hogy tudományos munkám mellett a teniszezésnek hódolok. Erre az egyik amerikai sportlap azt írta, hogy a holográfiát teniszezés közben találtam fel, amikor a röpdöső labdákat figyeltem. Hát ez nagyon szépen hangzik, de legenda. Amikor én teniszeztem, akkor a labdákat azért figyeltem, hogy vissza tudjam ütni, ha közben a holográfiára gondoltam volna, akkor biztosan elvesztettem volna a szettet. Az igazság az, hogy valóban a teniszpályán, amikor a kispadon ültem s vártam, hogy reám kerüljön a sor a játékban, akkor is foglalkoztatott a holográfia kérdése, amint hogy a tudós pihenés alatt sem tud szabadulni tudományos problémáitól.”
|
Forrás:
Zsadányi Oszkár, „Gábor Dénes útja a Markó utcai főreáltól – a Nobel-díjig”, Új Élet, 1972. 27. évf. 9. szám, 5. old. |
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.