„Nitel nácht az egyetlen olyan dátum a zsidók számára, amely a polgári naptárhoz igazodik” – mondta Oberlander Báruch rabbi a Vasvári Pál utcai zsinagógában 2022. december 24-e este azon a különleges vacsorán, melyen e nap különös zsidó szokásairól mesélt. Az asztaloknál ülők a hagyományokhoz híven frissen pirított kenyeret fogyasztottak fokhagymával. És bár tóratanulásról szó sem lehet ezen az éjjelen, a zsinagóga megtelt emberekkel.

Ezen az estén a szokások közül a leginkább szembetűnő az, hogy az este első részében tartózkodnak a tóratanulástól, mivel ez az elérhető legnagyobb öröm az ember életében, ezekben a vészjósló órákban sokan félreteszik a szent könyveket, mintha gyászolnának, és igencsak világi dolgokkal múlatják az időt. Igen elterjedt például, hogy sokáig ébren maradnak, társasjátékoznak, sakkoznak, vagy a különféle kártyajátékokat játszanak. E tradíció az írásos dokumentumok tanúsága szerint a XVIII. század elején igen ismert volt. Egyes misztikus, kabalista rabbik a házastársi kapcsolatot is megtiltják ezen az estén.

Mindezen szokások arra az időszakra nyúlnak vissza, amikor a zsidóknak nem volt tanácsos karácsony környékén, különösen december 24-én nyilvános helyen mutatkozniuk, mert ez az időszak gyakran jelentette a zsidók ellen irányuló, erőszakos támadássorozatok kezdetét. Attól is tartottak, hogy a könyveiket megvilágító mécsesek fénye vonja magukra a figyelmet. A sötét és veszélyekkel terhes időszaknak számító napon a zsidók nemcsak otthonaikba zárkózva maradtak, hanem folklorisztikus eszközökkel is igyekeztek saját biztonságukat megóvni. Így alakult ki az a szokás, hogy nitel náchtkor sok fokhagymát esznek, ugyanis a nép hiedelem szerint a fokhagyma elűzi a démonokat és a gonosz szellemeket, melyek, ugyancsak a néphit szerint, ebben az időszakban különös előszeretettel látogatják a zsidók otthonát.

A nácht a német és a jiddis nyelvben éjszakát jelent, azonban a nitel eredete kérdéses Oberlander Báruch rabbi szerint. Aligha a latin születés (natal), vagy a héber felakasztás lelhető fel ebben a kifejezésben.

Az este további részében Oberlander Báruch rabbi kitért arra is, hogy Izraelben hogyan telik december 24-e és, hogy miért nem gyakori az ott élő zsidó családok körében a megemlékezés nitel náchtról, illetve, hogy leginkább haszid körökben ülik meg azt a Szentföldön.

Nitelnachti vacsora: lángos sok fokhagymával és sajttal

Itt egy párve lángos rengeteg fokhagymával és növényi sajttal. Próbálja ki!

 

 

A nitel nácht főként haszid közösségekben él, Izraelben kevés háztartásban gyakorolják. Oroszországban a pravoszláv karácsony előestéjén január 6-án tartják.