Ávráhám Jesájá Karelitz rabbi, akit fő műve címéről Cházon Is néven ismerünk 1953-ban, chesván hónap 15-én (ebben az évben november 2.) hunyt el. Halálának évfordulója alkalmából rá emlékezünk.
Korábban már több alkalommal említettük, hogy nagy rabbikat sokszor leghíresebb művük alapján ismerünk. Így lett Karelitz rabbiból a Cházon Is, mivel ezt a címet adta első, 1911-ben megjelent könyvének: Cházon is, vagyis egy ember jövőképe. További jellegzetesség, hogy a címben szereplő »is«, vagyis ember szó neve, az Ávráhám Jesájá akronímája.
A rabbi 1878-ban született a Belorussziában fekvő Koszavában Smárjáhu Joszef Karelitz, a város rabbijának második fiaként. Fiatalon Chájim Soloveitchik irányítása alatt tanult, majd apja oktatta őt, később pedig Vilnába (Vilnius) költözött, ahol közel került korának egy másik kiemelkedő tóratudósához, Chájim Ozer Grodzinskihez. 1933-ban, felnőtt fejjel költözött az akkor még a Palesztinai Brit Mandátumhoz tartozó Szentföldre, ahol a háredi zsidóság egyik legmeghatározóbb szellemi vezetője lett, és Bnéj Brák-i otthonába ezrek érkeztek tanácsért, mivel tóratudása mellett széles körű csillagászati, anatómiai, matematikai és növénytani tudással is rendelkezett, mert úgy vélte, hogy e tudományok fontosak és szükségesek a zsidó jog és törvénykezés megértéséhez.
Karelitz rabbi összesen több mint negyven könyvet írt, és vallásfilozófiai kérdések mellett rendszeresen foglalkozott gyakorlati kérdésekkel, például a fejőgépek szombati működtetésével a tehenészetekben, vagy a hidropóniás növénytermesztéssel a smitá (hetedik) év során. Saját etrogot termesztett, és a Cházon Is etrogok a mai napig keresett termények szukot ünnepe előtt.
Mindezzel együtt teljes mértékben elutasította a cionista ideológiát, távol tartotta magát a politikától, és nem vett részt hivatalos holokauszt-megemlékezéseken. Szerény, visszavonult életet élt, a vallási életben sem vállalt magára semmiféle hivatalos pozíciót, mégis a legnagyobb zsidó jogtudósok között tartották számon, és rengetegen keresték fel őt tanácsért, útmutatásért, vagy vallásjogi döntések miatt, de számtalan látogatója áldást kért tőle, vagy személyes problémáival kereste fel a rabbit. Idejének túlnyomó részét a tóratanulásnak szentelte, mivel úgy tartotta, hogy a zsidó férfiak elsődleges feladata a zsidó jog tanulmányozása, hogy a lehető legmagasabb szintet érhessék el a parancsolatok megtartásában. Mivel fontos volt számára a vallásos élet és a vallásos intézmények megerősítése, számos gyakorlati problémával is foglalkozott és hozott döntéseket vitás kérdésekben.
Nézeteit jól illusztrálja a következő történet: egyszer egy hétéves kisfiú játszott zajosan abban a helyiségben, ahol a Cházon Is éppen tanult. A rabbi egyik tanítványa szigorúan rászólt a gyermekre, és azzal fenyegette meg őt, hogy ha nem hagyja abba a hangoskodást, szól a gyerek tanítójának. A Cházon Is csendesen felhívta a tanítványa figyelmét arra, hogy éppen megszegte azt a törvényt, hogy az ember ne beszéljen bántón másokkal, és fenyegetéseivel ne okozzon kellemetlenséget. A tilalom felnőttek és gyermekek vonatkozásában egyaránt érvényes, mondta a Cházon Is. A tanítvány erre megkérdezte, hogy hogyan egyeztethető ez össze az oktatás és a nevelés parancsolatával. A rabbi azt válaszolta, hogy semmi szükség nincs arra, hogy okítsa a gyermeket, az kizárólag az apja feladata, és azt tanácsolta a tanítványának, hogy amennyiben őt magát zavarja a zaj, úgy menjen át egy másik szobába, de a gyereket hagyja békén.
A Cházon Is egyik legjellegzetesebb tulajdonsága a végtelen előzékenység volt. Bölcseink ajánlásával összhangban mindig előre köszönt. Egyszer egy csapat gyerek mellett sétált el, és rájuk köszönt: sálom! A gyerekek szintén sálommal válaszoltak, mire a Cházon Is visszafordult hozzájuk, és ismét köszönt. Ebből egy kis játék lett, és jó néhány alkalommal köszöntek egymásnak. Bnéj Brákban szokás volt, hogy ros hásáná első estéjének imádkozása után áldásért járultak az emberek a Cházon Ishez. Ő mindenkit fogadott, a vallásosság palettájának bármely árnyalatából jött is az illető, és teljes szívből kívánta mindenkinek, egyesével, hogy írják be és pecsételjék be őt egy jó évre, a jó élet könyvébe.
Utoljára a Cházon Issel kapcsolatban egyik leggyakrabban idézett történetet mutatjuk be. 1952-ben találkozóra került sor Bnéj Brák-i otthonában közte és Dávid Ben-Gurion, Izrael első miniszterelnöke, valamint az ő jobbkeze, későbbi miniszterelnök Jicchák Návon között. Nagyon nagy hatást gyakorolt a miniszterelnökre, aki spirituális emberként írta le később, és megjegyezte, hogy jókedvűen, sokat nevetve beszélt, nem volt benne a fanatikusok dühe attól függetlenül, hogy valamiféle fanatizmus, ha rejtve is, mindenképpen van benne. A találkozó témája a nem vallásos cionisták és a hárediek együttélése volt. Ben-Gurion szeretett volna jó kapcsolatokat kiépíteni a háredi társadalom és a nem, vagy kevésbé szigorúan vallásos zsidók között. „Nem az lenne-e a cél” – kérdezte Ben-Gurion, – „hogy a zsidók egymás iránti szeretetet [áhávát Jiszráel] minden mást felülírjon?” A Cházon Is így felelt: Izrael népének szeretete és a Tóra szeretete, bár két különálló dolognak tűnik, valójában egy és ugyanaz, mert „nincs Tóra Izrael nélkül és nincs Izrael a Tóra nélkül”. A beszámolók kivétel nélkül idézik a nagy tudású rabbi példázatát a két tevéről. Ben-Gurion a „hogyan élhetünk együtt” kérdésre kereste a választ, a rabbi pedig a Talmudból idézett: két teve találkozik egy ösvényen. Az egyik hatalmas terhet cipel, a másik semmit nem visz a hátán. Ilyen esetben a terhet nem cipelő tevének utat kell engednie, és a cipekedő tevét kell előreengednie. Vagyis: a vallásos zsidók olyanok, mint a nehéz teherrel haladó teve, mert a vállukat parancsolatok százai nyomják. Így, mondta: a szekuláris Izraelnek félre kell állnia és utat kell adnia. Ben-Gurion ellenérvekkel próbálkozott: hát a másik teve nincs felmálházva, azt nem nyomják a parancsolatok terhei? Az Izraelben való letelepedés terhe, az élet védelmének terhe – ezek nem micvák? És azok a fiatalok, akik a határainkon őrködnek és védelmeznek minket – talán ők nem micvát teljesítenek? A Cházon Isnek azonban más véleménye volt: az ő és a hozzá hasonló zsidók tóratanulása teszi lehetővé a katonák létezését.
zsido.com