Lélegzetelállító méreteivel, több tonnányi nemesfémmel és három kontinens művészeinek közreműködésével készült el a világ legnagyobb frigyszekrénye Izraelben. A Rishon LeCionban található Áteret Slomó jesiva új tóraszekrénye nem csupán fizikai, hanem spirituális mérföldkő is a zsidó világban.
Rishon LeCionban ünnepélyes keretek között avatták fel a világ legnagyobb áron kodesét, vagyis a frigyszekrényt, amely a Tóra-tekercsek őrzésére szolgál a zsinagógákban. A tóraszekrény 120 négyzetmétert foglal el. A 20 méter hosszú és 6,5 méter magas kézműves alkotás több mint három év alatt készült el. A projekt nemcsak méretei és anyagai, hanem spirituális jelentősége miatt is páratlan. Egy amerikai bobovi haszid adományozó álmodta meg, a legendás Slomó Halberstam rabbi emlékére – adta hírül az Arutz7.
A tóraszekrény, ami egyesíti a világot
A gigászi frigyszekrény megépítése 350 művész és kézműves összefogásával valósult meg. Indiától Németországig, Izraeltől az Egyesült Államokig tizenkét ország szakemberei dolgoztak ezen a fantasztikus zsinagógai építményen. A központi szekció, amely a Tóra-tekercseknek ad helyet, indiai mesterek keze munkája. A párochet, vagyis a tóraszekrény előtti függöny, aranyszállal szőtt lila textília, amelyet kasmíri művészek hónapokon át készítettek, drágakövekkel díszítve.
Több tonnányi nemesfém művészi megmunkálása
A tóraszekrény több mint két tonna tiszta ezüstből készült, egyes részeit pedig 24 karátos arany borítja. Külön érdekesség, hogy ehhez a hatalmas belső építményhez tartozik a világ legkisebb, mindössze 2,7 x 2,7 centiméteres művészi mezuzája is. A körülötte húzódó négytonnás öntött rézkerítést egy stuttgarti öntödében készítették.
A tóraszekrény mely hegyeket mozgatott meg
A gigantikus projekt logisztikája sem volt mindennapi: a tóraszekrény elemei bonyolult légi és tengeri útvonalakon jutottak el Izraelbe május végén. Még a húszi fenyegetettség és háborús körülmények ellenére is sikerült minden darabot épségben eljuttatni a célállomásra. A munka három és fél évig tartott, és röviddel sávuot ünnepe után ért révbe.
A frigyszekrényt hatalmas ünnepség keretében avatták fel, az alkalomra természetesen új Tóra-tekercset is írtak. Az eseményre több ezer jesiva tanuló, rabbi és vendég érkezett az egész világból. Az avatás egyszerre volt spirituális kiteljesedés, kulturális mérföldkő és közösségi ünnep. Az ünnepség méltó módon koronázta meg a világ legnagyobb tóraszekrényének megszületését.
Az Áteret Slomó jesiva mostantól nemcsak tanulmányi központ, hanem a zsidó szellemiség és szépség egyik leglenyűgözőbb szimbóluma is.
A tóraszekrény előkészületeiről és avatásáról szóló videót ide kattintva tudja megtekinteni.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.