Nem mindig a gyógyszer gyógyít

Egyszer egy vilnai zsidó kereskedő érkezett üzleti ügyeiből kifolyólag az ukrajnai Mezrics környékén levő településekre. Ha már arra járt, meglátogatta Mezricsben Dov Ber rabbit, akit a mezricsi mágidnak neveztek. A mágid ugyanis azt jelenti: tanító, Dov Ber rabbi pedig vérbeli tanító volt. Járta a környékbeli falvakat és Tórát tanított az egyszerű zsidóknak. A kereskedő azt remélte, hogy a rabbi különleges magyarázatokkal, mély értelmű tanítással kápráztatja majd el, de csalódnia kellett. Amit a mágid mondott, annak semmi köze nem volt a Tórához, legalábbis így gondolta a mi kereskedőnk. Ezt mondta a rabbi: „Nem mindig a gyógyszer gyógyítja meg az embert. Néha csupán az gyógyít, hogy az orvos megjelenik, mert az orvosokat különleges, égi gyógyító erő kíséri, a legjobb doktorokkal pedig maga Refáel angyal látogatja meg a betegágyakat.”

Mint mondtuk, a kereskedő nem értette, miért mondta neki a mágid ezeket a szavakat, így aztán nem is sokat törődött a jelentésükkel, és gondtalanul folytatta útját. Vilnába hazatérve azonban hirtelen ágynak esett, elvesztette a hangját, és mozdulni sem tudott. Az orvosok nem tudták, mi lehet a baja, és már-már teljesen lemondtak a gyógyulásáról.

Ugyanebben az időben Aharon Gordia, a porosz uralkodó és hatalmas minisztereinek neves orvosa Vilnában járt. Gordia doktor zsidónak született, ám fiatalon elhagyta ősei hitét, hogy tanulhasson, és orvosként szerezhessen magának hírnevet. A beteg kereskedő családja, amint meghallotta, hogy ez a kiváló doktor városukban jár, azonnal hozzá fordult segítségért. Mivel elegendő pénzt is küldtek neki, Gordia doktor haladéktalanul el is ment a beteghez, ám amikor látta, hogy a férfi a halálán van, dühösen azt mondta: „Én csupán orvos vagyok, a halottakat nem tudom feltámasztani” – és elindult kifelé a házból. Mielőtt azonban kilépett volna az ajtón, hirtelen ötlettől vezérelve még egyszer visszafordult, és ekkor mintha az élet jelét látta volna megcsillanni a beteg tekintetében.

„Még van remény” – mondta, megvizsgálta a beteget, és orvosságokat rendelt. Ám mire megérkeztek a szerekkel, a beteg sokkal jobban volt, és a doktor úgy döntött, hogy más szerekre van szükség. Ez így ment néhány alkalommal, míg végül a férfi már annyira jól volt, hogy beszélni is tudott. „Kérem, doktor úr, üljön ide mellém. Egy nagy rebbe azt mondta nekem, hogy ha egy különlegesen jó orvos ellátogat egy beteghez, akkor maga Refáel angyal kíséri el őt, és a beteg gyógyszerek nélkül is meggyógyulhat. Akkor nem értettem, hogy mit jelentenek a szavai, most azonban, hogy Ön eljött hozzám és én életre keltem, biztos vagyok abban, hogy a rebbének igaza volt. Kérem, maradjon velem, amíg felépülök” – mondta.

Az orvos egy ideig még mellette maradt, majd távozott. Mély nyomokat hagyott benne mindaz, amit a mezricsi mágid nagyszerűségéről hallott, felidézte magában gyermekkorát, a zsidó ünnepeket, szülei egyszerű, de vendégszerető otthonát. A szombati gyertyákat, az imák dallamait, a peszáchi macesz ízét. Lassan-lassan feltámadt benne a vágy, hogy a lelkében pislákoló kis zsidó szikrát lángra lobbantsa, és visszatérjen ősei hitéhez, amit oly sok évvel korábban hagyott el.

Gordia doktor néhány héttel később díszes kocsin érkezett Mezricsbe, a mágid udvarába. Eladta minden tulajdonát, és készen állt arra, hogy új életet kezdjen, és a zsidóságához visszatérve a Tórának szentelje az életét. Amikor két ló vontatta kocsija begördült Dov Ber rabbi udvarába, maga a mester köszöntötte őt: „Régóta várok rád” – mondta a mágid csendesen. – „Most, hogy megérkeztél, én meggyógyítom a lelkedet, te pedig a testemet fogod gyógyítani”. Gordia doktor boldogan tett eleget a mágid kérésének. Szorgalmasan tanult és tökéletesítette magát, és néhány hónap leforgása alatt hatalmas tudásra tett szert. Így végül nagy tudású férfiként és igaz emberként élte le az életét, köszönhetően azoknak az egyszerű szavaknak, melyeket a mágid annak idején a vilnai kereskedőnek mondott.