85 évvel azután, hogy a nácik kitiltották a zsidókat a sportéletből, nagyszabású nemzetközi zsidó sporteseményt tartottak a németországi Rupholdingban. A Makabi Téli Játékok során nem feledkeztek meg az egyik legfontosabb zsidó értékről, a szombattartásról sem. „Nagyszerűen érezzük magunkat itt, de a sábát idejére természetesen megpihenünk” – jelentette ki a rendezvény szervezője, Alfi Goldenberg a Crownheights.info cikkében.

Péntek délután, nem sokkal a naplemente előtt négyszáz zsidó fiatal köszöntötte a szombatot a bajor hegyekben tartott sporteseménynek otthont adó településen. A Maccabi World Union által szervezett megmérettetésen 350 zsidó sportoló mérte össze tudását különböző téli sportágakban. A legutóbbi ilyen eseményt 1936-ban rendezték, ezt követően már nem volt rá lehetőség. A németországi helyszín megválasztása így szimbolikus jelentőségű volt a zsidó „téli olimpia” hagyományának feltámasztásakor.

A vallásos zsidó tartalomról a közeli Münchenben szolgáló lubavicsi küldött, Israel Diskin rabbi gondoskodott, két, New Yorkban élő fiatal kollégája, Mendel Slonim és Shmuel Lachkar segítéségével, akik rabbinikus tanulmányaik mellett sok időt fordítanak közösségépítésre. A Chábád képviselői nemcsak a szombattartás feltételeit teremtették meg, hanem tfilint és zsidó irodalmat is kínáltak az érdeklődőknek, illetve közösségi imádkozást is szerveztek minden nap.

„Nagyszerű ötlet volt éppen idén, a Hákhél évében újraindítani a Téli Játékokat. Egykor a hetedik, smita év után Izrael egész nép összegyűlt, hogy a Tórát hallgassa, ezért különösen nagy öröm volt ennyi zsidót együtt látni a világ minden tájáról és igazi zsidó szellemben együtt tölteni a sábátot. Sokaknak ez volt az első ilyen élményük, melyet bizonyára magukkal visznek a saját otthonukba és közösségükbe is”

– mondta Diskin rabbi.