Ezen a héten – akárcsak az előző héten, a Tázriá és a Mecorá szakasz felolvasásakor – ismét kettős hetiszakaszt olvastak fel a zsinagógákban: az Ácháréj mot és a Kedosim szakaszt. Bár általában az a szokás, hogy ilyen esetekben a második párásához tartozó prófétai részt olvassák fel háftáráként, sok helyen az Ácháréj mot szakaszhoz tartozó részt olvassák Ámosz próféta könyvéből.

Ámosz a 12, ún. kis próféta egyike volt. A polgári időszámítás kezdete előtti VIII. században élt, II. Jeroveám király idejében. Ez a király negyven évig uralkodott az északi Izrael királyságán, és uralkodása békét és virágzást hozott az országra, még a déli királysággal, Júdával is rendezte a politikai viszonyokat. A politikai kiegyensúlyozottság és gazdasági növekedés a lakosság gazdagodását is magával hozta és a szokatlan gazdagság erkölcsi és spirituális összeomlással járt: felütötte a fejét a korrupció, a szegények elnyomása, valamint a széles körben elterjedt bálványimádás, elsősorban Báál és Astarte kultusza is. Az Örökkévaló számos prófétát küldött, hogy népét jobb belátásra bírja. Közéjük tartozott például Ámosz, valamint kortársa, Hoseá is.

A Tekoából származó Ámosz pásztor volt. Uzijá és II. Jeroveám király idejében prófétált félelem nélkül, nyílt szavakkal, mindenki számára érthetően. Szavait a két zsidó királyság lakóihoz egyaránt intézte, ösztönözve őket arra, hogy hagyják el a rossz cselekedeteket, a gonosz utakat, melyeken járnak és térjenek meg az Örökkévalóhoz. Ámosz nem ijedt meg a veszélytől sem. Elment Bét-Élbe is, ahol az I. Jeroveám által felállított aranyborjút imádták hamis papok vezetésével a zsidók.

Könyve rövid, mindössze kilenc fejezetből áll. A fenyegetések ellenére – melyek arról szólnak, hogy mi lesz akkor, ha a nép nem tér meg Istenhez – könyve optimista kicsengésű üzenettel zárul: „arról a napról” beszél, vagyis az eljövendő megváltásról.

Nézzük most, miről szól az e heti háftáráa most bemutatott próféta könyvéből. A próféta arra figyelmeztet, hogy a gonosz királyságok eltöröltetnek a föld színéről, beleértve a zsidókat is, akiknek csak egy kis csoportját menti majd meg Isten. Ez a prófécia azt a mondanivalót hordozza, hogy az embernek nem elegendő, ha a választott nép tagja. Aktívan tennie is kell azért, hogy kiérdemelje a végső és teljes megváltást, jó cselekedetekkel, mások segítésével kell elérnie, hogy méltónak találja őt erre az Örökkévaló:

Íme, az Úrnak az Örökkévalónak szemei fordulnak a vétkes királyság ellen, és megsemmisítem azt a föld színéről; csakhogy nem végképpen fogom megsemmisíteni Jákob házát, úgymond az Örökkévaló. Mert íme én megparancsolom, és szétrázom Izrael házát mind a nemzetek közé, amint a rostában ráznak és egy göröngy sem esik aljára.

Bár a prófécia igen szigorú és kemény mondatokat tartalmaz, ahogy fentebb is említettük, a részlet és egyben a könyv kicsengése optimista:

Íme, napok jőnek, úgymond az Örökkévaló, és hozzá ér a szántó az aratóhoz, a szőlőt sajtoló a vetőmag-szóróhoz; majd csepegtetnek a hegyek mustot és mind a halmok olvadoznak. És visszahozom népem Izrael foglyait, s felépítenek elpusztult városokat, hogy lakják, és ültetnek szőlőket, hogy borukat igyák, kerteket csinálnak, hogy egyék gyümölcseiket. És elültetem őket földjükön és nem szakíttatnak többé el földjükről, melyet adtam nekik, mondja az Örökkévaló, a te Istened!

És hogy hogyan kapcsolódik ez a háftárá a hetiszakaszhoz? A Kedosim szakaszban olvashatunk arról hogy az Örökkévaló kiválasztotta a zsidó népet. Isten elvárja, hogy szentek legyünk, mert ő maga is szent. A tórai gondolkodásban és a zsidó ideálokban általában is a „szent” azt jelenti, hogy elkülönített. Lehet az idő szent, mint például a szombat, az „idő szigete”, vagy a menyasszony, aki „mekudeset”,meg van szentelve, el van különítve a vőlegénye, illetve a leendő férje számára. Ugyanígy Isten elkülöníti a zsidó népet, kiválasztja a többi nép közül és megszenteli, elkülöníti. Ám ez önmagában nem kiváltság, sőt, inkább számtalan kötelezettséget hordoz magában. Ahhoz, hogy e szentségnek, elkülönítettségnek megfelelően éljünk és beteljesítsük az isteni célt, követnünk kell Isten útmutatásait is azzal kapcsolatban, hogy melyek azok a dolgok, amik által elérhetjük ezt a szentséget. Erre emlékeztet a háftárá is: nem elég kiválasztottnak lenni, annak megfelelően is kell élni. Ha nem így teszünk, a büntetésünk nem különbözik más, bűnös emberek, vagy népek büntetésétől. Az ígéret és a lehetőség azonban mindig ott van előttünk: ha az Örökkévaló parancsolatainak megfelelően élünk, segítjük és támogatjuk azokat, akik erre rászorulnak és minden másban is megszenteljük saját magunkat és a tetteinket, akkor elkövetkezik a végső megváltás.

Azért imádkozunk, hogy történjen ez meg minél hamarabb, még a napjainkban!

Hetiszakasz: Ácháréj motKedosim

Háftárá: askenáz szokás szerint: Ámosz 9:7-15

szfárádi szokás szerint: Jechezkél 20:2-20

zsido.com