Október 27-én csütörtökön reggel 8:00-tól nyílt napot tart a Maimonidész angol-magyar kéttannyelvű zsidó gimnázium. Az iskola

Szilánk Zsuzsa/fotó: Dimény András

munkatársai várják az érdeklődő szülőket, valamint a 7., 8. osztályos diákokat, akik 20-20 perces próbaórákon ismerhetik meg a gimnázium interaktív tanítási módszereit.

Szeptembertől indul először hetedik és nyolcadik osztály is a Maimonidész hatosztályos gimnáziumban, ezért is lesz különleges ez a mostani nyílt nap az iskolában, mivel az általános iskolai oktatásba is betekintést nyerhetnek a szülők és az ide felvételiző diákok is. Megnézhetik a tanmenet szekuláris részét, a nyelvi órákat és azokat is, amelyek angol nyelven folynak. 

„Iskolánkban háromszor tartunk nyílt napot az idei tanévben, erre azért is van szükség, mert ilyenkor személyesen is tudunk találkozni a szülőkkel és gyerekeikkel, mindent alaposan meg tudunk nekik mutatni az iskoláról és találkozhatnak a már idejáró tanulókkal is. Egy nyílt nap alkalmával, nyolc különböző órába nyerhetnek betekintést, illetve az ötödik órában én tartok egy 45 perces ismertetőt az iskola felépítéséről, struktúrájáról, céljairól, eredményeiről, sikereiről. Fontos megemlíteni, hogy a gimnáziumi érettségi utáni lehetőségekről is beszélgetünk, hiszen tudjuk segíteni a továbbtanulókat is. A szülőkkel együtt a gyerekeket is várjuk, hiszen elengedhetetlen, hogy ők is érezzék, hogy milyen egy Maimonidészes tanítási nap.”

– mondta el Szilánk Zsuzsa, a gimnázium operatív vezetője. 

Az alábbi videóban az iskola jelenlegi diákjai és tanárai mondják el benyomásaikat a gimnáziumról. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött az info@zsidogimnazium.hu címen.

 

További részletek a gimnáziumról és a nyílt napról a zsidogimnazium.hu oldalon találhatóak.

 

 

 

Megszakítás