Az EMIH-Magyar Zsidó Szövetség(EMIH) igazán kitesz magáért ha a gyermekek oktatásáról van szó, mi sem bizonyítja ezt jobban: egyre bővülő tanintézményei, a fiatalokhoz szóló szervezetiek és programjaik na, meg a nagyvonalú támogatások, melyeket a rászoruló gyermekek szülei oktatásra fordíthatnak. Az oktatási tevékenység, a jövő generációjának képzése mindig is kiemelt fontossággal bírt a közösségben. Persze a háttérben sokan serénykednek, hogy mindez megvalósulhasson: rengeteg

Fotó: Dimény András

munka és felkészülés áll egy-egy projekt mögött. Most Szilánk Zsuzsával beszélgettünk, aki emberfeletti módon dolgozik azon, hogy az általa vezetett intézményekben minden a gyerekekről és biztos jövőjükről szóljon. 

Mindig is gyerekekkel foglalkoztál az EMIH szervezetein belül és egyre nagyobb kihívásokat viszel véghez sikeresen. Mesélnél erről az útról?

SzZs: Az Alef Kids-nél kezdtem felépíteni azt a tapasztalatot, melyet még most is sokszor hasznosítok az intézményekben. Jó néhány dolgot tanultam a vallásos oktatásról, programokról és a gyermekekről ezek alatt az évek alatt, mely tudást azóta is építek, ebben segítségemre van Köves Dvora rebecen, külföldi mentoraim, férjem és az általam felépített projektek alatti impulzusok, ismeretek. 

Melyik volt az első intézmény, amelynek igazgatója lettél?

SzZs: A Maimonidész Angol-Magyar Kéttannyelvű Gimnázium az első „gyermekem”. Az iskolát 2017 szeptemberében nyitottuk meg a budai oldalon, pontosabban Buda egyik frekventált részén, Óbudán. Akkor kitűztük az iskola főigazgatónőjével, Köves Dvora rebecennel – akinek rengeteget köszönhetek emberi, szakmai, és vallási területen is-, hogy az iskola célja egyesíteni az autentikus zsidó értékrendet a nyitottsággal és a dinamikus gondolkodással. Most így visszanézve, ezt teljes mértékben sikerült abszolválni. Ehhez hozzásegített saját kerettantervünk, melyet mi fejlesztettünk ki, a kiváló tanárok, illetve egy külföldi projektmenedzser iránymutatása is nagy szerepet játszott a kivitelezésben. Nagyon hasznosnak bizonyult a magas szintű angol képzés is, amit kiegészítettünk külföldi tanulási programokkal és továbbtanulási lehetőségekkel is.

Mik a feltételei annak, hogy valaki bekerülhessen a gimnáziumba?

A központi felvételit kell megírni mind a hatosztályosba, mind pedig a gimnáziumba, ezen felül preferáljuk a személyes megbeszélést, illetve, hogy a szülők és a gyermekek ellátogassanak a nyílt napokra, melyeket évente kétszer tartunk meg. Ha a szülő biztos benne, hogy a Maimonidészbe szeretné íratni gyermekét, feltétlenül töltsön ki minden rubrikát a gyermek jelentkezési lapján, így van lehetőségünk őket személyesen is megkeresni. Ha a gyermeket 8. osztályba szeretnék áthozni az iskolába arra is van lehetőség, ebben az esetben jelentkezni kell nálunk telefonon, vagy levélben és egy személyes elbeszélgetés után döntjük el közösen, hogy valóban a mi iskolánk a megfelelő-e számukra. Fontos megjegyezni, hogy a diákok nem nyernek automatikus felvételt általánosból a gimnáziumba, minden esetben meg kell írniuk a központi felvételit.  

 

Van az iskolának kollégiuma, ha vidékről szeretne valaki jelentkezni az iskolába?

SzZs: Nincsen saját kollégiumunk, azonban kapcsolatban vagyunk egy közeli intézménnyel, ahol el tudjuk szállásolni diákjainkat, ráadásul nem elhanyagolható szempont, hogy vallás szempontjából is ideális, mivel figyelembe vesznek minden zsidósághoz kapcsolódó kötelező előírást.

A gimnázium az egyházi fenntartású intézmények közé tartozik, az Óbudai Hitközség a fenntartója. Öt évvel ezelőtt 1+4 osztályosnak indult, azonban a tavalyi évben sikeresen álltak át a hatosztályos rendszerre, hiszen egyre erősödött a nyomás a szülők oldaláról, hogy kisebb gyermekeiket is a Maimonidészbe járathassák, mivel az iskola jó híre és kiemelkedő oktatási szemlélete elég gyorsan elterjedt a szülők között az elmúlt években, ami nem is csoda, mivel nem mindennapi ismeretekkel gazdagodhatnak itt a diákok. Már az „első” nulladik évben elsajátíthatják az angol nyelvet, melyet később továbbfejleszthetnek a vallási tárgyak tanulása közben. A nulladik évben heti tizennégy angolóra van, angol anyanyelvi oktatók biztosítják, hogy tökéletesen megtanulhassák a gyerekek a nyelvet mire az első osztályba kerülnek. Ugyanezen az évfolyamon a világi tantárgyakat magyarul adják le a tanárok, illetve a fenntartó órákat is.

Az angol nyelv magas szintű tanulmányázásához lehetőséget biztosít az iskola külföldi tanulmányokra is, elsősorban az Egyesült Államokban. Két amerikai gimnáziummal is kapcsolatban áll a Maimonidész Gimnázium: Bader Hillel High és a Milwaukee Wisconsin, mely iskolákban 4-6 hetet tölthetnek el a gyerekek nyelvtanulás céljából. A gimnázium befejezése után a továbbtanulásban is óriási segítséget nyújt az iskola, ugyanis két amerikai egyetemmel is együttműködik, melyekre jelentkezhetnek a magyar diákok. Ez azért is nagy szó, mert az amerikai egyetemekre teljesen más bejutni mint a hazai felsőoktatásba, más a kreditrendszer is, bónuszként ösztöndíjasként is folytathatják tanulmányaikat.

Szilánk Zsuzsa, az iskola operatív igazgatója kiemelten fontosnak tartja, hogy az iskola egyszerre biztosítson magas színvonalú világi oktatást, judaisztikát és anyanyelvi szintű angol nyelvtudást a tanulók számára, megadva mindent ehhez, amire a diákoknak szükségük van. Alapvető módszerként alkalmazzák az önmegvalósítást támogató oktatási stratégiát, amely segítségével az odajáró fiataloknak szabad utat biztosítanak, hogy azok megtalálhassák merre szeretnének továbbhaladni az életben, illetve aktívan támogatják is az úton. Az osztályonkénti kis létszám nemcsak ennek kedvez, hanem a tanulást is megkönnyíti, hiszen a tanároknak lehetőségük van egytől egyig foglalkozni a diákokkal a differenciált oktatás keretein belül. 

 

 

A hittanoktatás szervezése hogyan lett szerves része az életednek?

SzZs: Magától értetődő volt, hogy olyan foglalkozzon vele, aki jártas az oktatási rendszerben, így amikor 2013 szeptemberében bevezették az általános iskolákban önálló tantárgyként az erkölcsi nevelést, elkezdtük szervezni, hogy a zsidóság is minél több iskolába eljuthasson. Azóta folyamatosan fejlesztjük a tankönyvarzenálunkat, idén két új tankönyvet is lefordíttattunk, melyekkel még színesebbé és érdekesebbé tesszük a gyermekek számára a játékos tanulást a zsidó hitről. Pedagógusaink között van héberül és angolul beszélő is, így nemcsak a zsidó életbe vezetik be a tanulókat, de egy nyelvet is tökéletesen elsajátíthatnak akik részt vesznek a foglalkozásokon. Az órákon szó van még: tórai hetiszakaszokról, zsidó szokásokokról, alapvető imákról, zsidó etikáról és morálról, ünnepekről, valamint a héber betűkről is. 

Felemelkedőben van a zsidó élet a budai oldalon is és ehhez szorosan hozzákapcsolódik a Maimonidész és a kijárós hittanoktatás sikere, illetve ne feledkezzünk meg a tavalyi tanévben megnyílt óvodáról sem! Az intézmény nem csupán kinézetben, dizájnban és felszereltségben illeszkedik a 21. század minden aktualitásához, trendjéhez, hanem oktatási része is. 

SzZs: Igen, valóban, ez utóbbiban egy Amerikában, Izraelben és Európában tevékenykedő mentor hölgy van segítségemre, aki speciálisan – kizárólag ilyen intézmények tanmenetét állította össze Európa-szerte öt országban. Munkájához hozzátartozik, hogy folyamatosan kontaktban van velem, hetente átbeszéljük az intézmények működését és pár havonta egyszer ideutazik egy-két hétre, hogy megnézze, miképpen alakulnak itt a dolgok. Ilyenkor napi nyolc órát az intézményben tölt, elbeszélget a dolgozókkal és a kicsikkel is.

Zsibolygó Óvoda és Bölcsőde

Hogy alakult az első egy év az intézményben?

Egy nagyon komolyan összerakott tematikával indítottuk meg az első évet 2021-ben, de természetesen mint minden új intézménynél, itt is elég sok változást kellett beiktatnunk a tanmenetbe. A szülők hála Istennek rugalmasan kezelték az akadályokat és mi is mindig megtettünk mindent, hogy a legkevesebbet érzékeljenek ebből a gyerekek. Év közben is több gyerek csatlakozott a zsibolygós csapathoz és remélem, hogy ez a jövőben is így lesz.

Milyen korú gyermekek kezdhetnek a bölcsődében és az óvodában?

SzZs: A bölcsőde 1 éves kortól vesz fel gyermekeket, az óvodába meg 3 éves kortól várjuk a kicsiket. Azok a gyermekek, akik hozzánk járnak bölcsődébe és az óvodát is itt képzelik el a szülők, esélyesek arra, hogy már a 3. születésnapjuk előtt felkerüljenek a nagyobb, vegyes korosztályú csoportba, ez azonban kizárólag akkor fordul elő, ha a szülő is úgy érzi, hogy gyermeke megérett a lépésre. A nagyobbakkal jobban fejlődnek a kisebbek, sok mindent el tudnak lesni társaiktól. 

Az angol foglalkozások nagy hangsúlyt kapnak a mindennapi tantervbe beépítve, hogyan veszik ezeket a kicsik?

SzZs: Még azok a gyerekek is élvezik az angolórákat, akiket előtte semmilyen angol behatás nem ért. Interaktív, éneklős, mondókázós angolok vannak a bölcsődében és az óvodában is, egybeépítve a judaisztikával. Itt tanulják meg a gyermekek a Tóra szeretetét, kialakul az identitásuk és, ami a legfontosabb: ebben a korban rettentő gyorsan szívják magukba a tudást. Már úgy nőnek fel, hogy természetes lesz számukra a zsidóság minden része, megtanulják az ünnepek, kegytárgyak nevét magyarul, angolul és héberül, illetve kifejezéseket, imákat is. A szekuláris részt mindig összeillesztjük a vallási résszel, ezt úgy kell elképzelni, hogy ez, utóbbi, mindig igazodik az éppen aktuális zsidó ünnephez, ha meg nincs ünnep, a hetiszakasz ad ihletet egy-egy programnak. Tehát például tu bisvátkor a gyerekek az udvaron gyűjtenek különböző faleveleket, ágakat és ezekből kézműveskednek, az óvónők pedig különböző érdekes történetekkel, bábozással, gyümölcskóstolással készülnek a kicsiknek. 

Milyen különórára lehet csatlakozni az óvodában?

SzZs: Idéntől elindult az úszásoktatás, ami egy közeli – gyalogosan tíz perc alatt megközelíthető – magánuszodában van. Erre 3 éves kortól lehet jelentkezni, hetente egyszer járnak a gyerekek az órára. Fontosnak tartjuk a rendszeres mozgást is, ezért is iktattuk be az úszást is az órarendbe. Tervünk között szerepel még több különóra kiépítése, ilyen például a csoportos gyerekjóga is.

Habár egészen új a bölcsőde és óvoda, úgy tudom, hogy máris újdonságok várhatók az életében.

SzZs: Igen, jól tudod. Januárban érkezik hozzánk egy amerikai tanár, aki napi nyolc órában lesz a gyerekekkel. Az oktatás vallási és nyelvi részét fogja erősíteni. Továbbá új csoportok is indulnak a szeptemberben kezdődő tanévtől. Nem újdonság, de fontos megemlíteni, hogy van lehetőség az intézményben vegán menüt is kérni, és azon vagyunk, hogy ebben is mindig a maximálisat tudjuk nyújtani, e téren is fejlődünk folyamatosan.

Ha valaki kedvet kapott, hogyan tud csatlakozni gyermekével a Zsibolygóhoz?

SzZs: Az oldalunkon találni részletes információt az intézményről, ennek átnézése után javaslok egy személyes találkozót, melyet előzőlegesen egy telefonbeszélgetés, vagy e-mail-beszélgetés előz meg. Szeretettel várjuk az új családokat!

A Zsibolygó Óvoda és Bölcsőde egy csodálatos környezetben – az iskolával megegyezően – Óbudán talált otthont magának családiházas környezetben. Az intézmény épülete négy szintes, az alsó szinten van a bölcsődei csoport, a felső szinteken pedig az óvodások, konyha és a tanári szobák kerültek kialakításra. Szinteltolásos az épület, így majdnem az összes szintről van kijárás a kertbe. Nézegesse meg a fotókat!

 

Megszakítás