A zsidó hagyomány szigorúan szabályozza a szombati nap viselkedési normáit, különös tekintettel arra, hogy mit szabad magunkkal vinni vagy viselni nyilvános helyen. A látszólag hétköznapi kérdések – például, hogy hordhatunk-e napszemüveget – mögött komoly vallásjogi döntések húzódnak meg. A nyári hónapokban különösen aktuálissá válik ez a téma, ezért érdemes tisztán látni, mikor és milyen feltételekkel engedélyezett a napszemüveg sábeszkor.
Nyáron szinte mindenkinél divat a napszemüveg, de vajon a vallásos zsidó élet szempontjából megengedett-e annak viselése szombat szent napján? A kérdésre Chaim Hillel Raskin rabbi írását követve most részletes választ adunk.
Ha szombat, akkor nincs cipekedés, kivéve…
A Tóra szerint szombaton tilos bármilyen tárgyat közterületről magánterületre vinni vagy fordítva. A tilalom akkor is érvényes, ha valaki kizárólag közterületen visz magával valamit hosszabb távon. A zsidó jog ezt a távot négy ámában – azaz körülbelül két méternél – határozza meg. E tilalom alól csak az éruv jelent kivételt.
Az éruv héberül „összekötést” jelent, és célja, hogy bizonyos területeket jogilag magánterületté alakítson. Ez lehetővé teszi, hogy az ott élők szombaton is vihessenek magukkal vallási tárgyakat, például imakönyvet vagy táleszt. Az éruv nem egy jogi kibúvó, hanem egy megengedett megoldás, amely megkönnyíti a szombat megélését. Családosoknak különösen nagy segítség lehet, hiszen így babakocsi vagy fáradt gyermek is vihető az utcán. Az éruv kialakítása szigorú szabályokhoz kötött, csak képzett rabbi készítheti el, és rendszeresen ellenőrizni kell.
Napszemüveg és szombat
A ruházat részének számító kiegészítők viselése megengedett, de csak akkor, ha nincs veszélye annak, hogy leesnek vagy valaki levenné azokat. Ha fennáll annak a lehetősége, hogy az adott tárgyat az ember levéve kézben vinné tovább, akkor azt már nem szabad hordani.
Az állandóan viselt dioptriás szemüvegek a ruházat részének számítanak, így azok hordása engedélyezett. Régebbi források tartottak attól, hogy a szemüveg leeshet, de a mai stabil szerkezetű szemüvegeknél ez a veszély elhanyagolható. Fontos azonban, hogy ha egy szemüveg törött vagy lötyög a lencséje, akkor nem szabad viselni, mert fennáll a veszély, hogy az illető kézbe veszi, ami sábeszkor tilos.
Olvasószemüveg, bifokális lencse és kontaktlencse
Mivel az olvasószemüveg nem szükséges a sétáláshoz vagy a tájékozódáshoz, így nem tekinthető alapvető viseletnek. Ezért az utcán való hordása szombaton nem megengedett. Ráadásul nagyobb a valószínűsége annak is, hogy az ember homlokára tolja vagy le is veszi, ami tilalmat von maga után.
Bifokális lencséket csak azok hordhatnak sábeszkor, akik állandóan viselik őket. A kontaktlencsékkel óvatosnak kell lenni: azoknak, akik csak most kezdenék el használni, nem ajánlott, mert ha irritációt okoz, könnyen előfordulhat, hogy valaki kiveszi azokat szombaton, amit szintén nem szabad.
Mi az alapvető probléma a napszemüveg esetében?
A kizárólag a napfény ellen viselt, dioptria nélküli napszemüveget nem szabad szombaton hordani, még akkor sem, ha valóban könnyíti a járást. A legfőbb indok, hogy árnyékos helyen az ember hajlamos levenni, és ezzel megszegné a cipelés tilalmát. Ez alól csak azok az emberek képeznek kivételt, akik orvosi utasításra kénytelenek hordani napszemüveget. Az ő esetükben megengedett annak viselése.
Akik dioptriás napszemüveget viselnek, sábeszkor is hordhatják azt. Mivel látásukhoz szükséges, ezért ezek a szemüvegek a ruházat részeinek tekinthetők. Ide tartoznak az UV-sugárzás hatására automatikusan sötétedő, fényre reagáló lencsék is.
Szombaton tehát csak az a napszemüveg hordható, amely elengedhetetlen a viselője számára a látáshoz. A klasszikus divatnapszemüveg e szabály alá nem esik.
Ha kétsége van valakinek, érdemes a rabbijával konzultálnia.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.