Naftali Kraus egész életében egyetlen dologtól tartott, az Örökkévalótól. Róla emlékezünk ma meg.
Naftali Kraus életének nagy részét a magyarországi zsidóság megmaradásának szentelte, előadásain, könyvein keresztül. 5778. svát hónap 11-én adta vissza lelkét az Örökkévalónak, de az általa képviselt gondolkodás és szellemi örökség ma is jelen van mindazok számára, akik olvasták, ismerték és tanultak tőle.
Volt egy mondata, amely mindennél pontosabban leírta őt. Ez volt az: „Nem félek senkitől… kivéve” és ilyenkor felfelé mutatott. Ez a mozdulat, ez az egyetlen gesztus összefoglalta Naftali Kraus egész életét. Kizárólag csak az Örökkévalótól tartott, és minden mást ennek rendelt alá.
Életének nagy küzdelmét a magyarországi zsidóság megmaradásának szentelte. Az asszimilációt nem kulturális kérdésnek, hanem létveszélynek látta. Olyasminek, amely hosszú távon a holokauszttal mérhető pusztítást végez. Ezért írt. Ezért vitázott. Ezért volt kérlelhetetlen, néha kényelmetlen, de mindig következetes.
És mégis, volt egy pillanat, amikor láthatóan megremegett. Az Írók Boltjában, egy könyvbemutatón, amikor kint ultrajobboldali tüntetők fenyegető hangja szűrődött be. Próbálták nyugtatni és emlékeztették: „hiszen ők nem…” – és felfelé mutattak. Naftali elmosolyodott, és csendesen ennyit mondott:
„Ez csak a gettóból kimenekített testem zsigeri félelme. De a lelkem most sem fél.”
Kapcsolata a Lubavicsi Rebbével
Naftali Kraus nagyra becsülte a Lubavicsi Rebbe munkásságát, és saját tevékenységét is az általa képviselt szemlélethez igazította. Az írást szolgálatnak tekintette, és tudatosan arra használta, hogy a zsidó hagyományt közérthető módon adja tovább, követve a Rebbe gyakorlati, közösségépítő példáját.
Egy napon, Naftali Kraus a Lubavicsi Rebbétől azt a feladatot kapta, hogy dollárbankjegyeket juttasson el az izraeli Maariv napilap dolgozóinak. A kérés az volt, hogy minden munkatárs kapjon egy dollárt, nemcsak az újságírók, hanem az adminisztratív és technikai dolgozók is. Mivel abban az időben Izraelben a dollár birtoklása engedélyköteles volt, Kraus külön hatósági engedélyt kért a feladathoz. Az engedély megszerzése után az újság szerkesztőségében adta át a bankjegyeket, amelyeket a dolgozók sorban vettek át. Többen megőrizték azokat, mások jótékony célra ajánlották fel, és később sokan úgy emlékeztek vissza, hogy ez az egyszerű gesztus fontos erkölcsi támogatást jelentett számukra.
Naftali Kraus és felesége mindenkit befogadott
Köves Slomó rabbi először Naftali Kraus írásaival találkozott. Tizenkét évesen, a Talmud Tóra országos verseny jutalmaként került a kezébe az Ősi forrás első kötete. Abban az időben, amikor alig volt elérhető magyar nyelvű zsidó vallási irodalom, a vaskos könyv nemcsak olvasmányt jelentett, hanem belépést egy addig kevéssé ismert világba.
De Naftali nem maradt könyvlapokon számára.
„Sohasem felejtem el, hogyan ápoltak 40 fokos lázzal, amikor 13 évesen Izraelben tanultam. Naftali különleges ember
volt. Halálával igazán szegényebb lett a magyar zsidóság”
– emlékezett vissza a rabbi.
Ő és felesége, Bátjá, Tel-Aviv-i otthonukat megnyitották minden „árva” magyar zsidó fiatal előtt. Nem programként tekintettek a fiatalokra. Nem csupán küldetésként élték meg, hogy támogatják őket, nekik ez olyan volt, mint másnak levegőt venni. Teljesen természetes.
Realista volt, aki két lábbal állt a földön, mégis makacsul hitt abban, hogy lehet még jiddiskájt Magyarországon. És ez a hit ragadós volt, idézte fel Köves rabbi.
A magyarországi küldetés
Amikor Oberlander Báruch rabbi 1989-ben Magyarországra érkezett, természetes volt számára, hogy az elsők között veszi fel a kapcsolatot Naftali Krausszal. Az Algemeiner Journal hasábjain megjelenő jiddis cikkei már korábban is iránytűként szolgáltak, hiszen pontos, belülről látó képet adtak a magyar zsidó valóságról.
Naftali nem udvariaskodott. Az első levelek egyikében leírta a munkához szükséges legfontosabbat:
„Nem elég kedvesnek lenni, nem elég okosnak lenni. Meg kell tanulnod magyarul.”
Kapcsolatuk tizenöt éven át szinte napi szintűvé vált. Faxok, levelek, később e-mailek jártak New York, Tel-Aviv és Budapest között. Naftali nemcsak informált, hanem hitt és bátorított is. Ennek a bizalomnak lett gyümölcse az Egység folyóirat elindulása, majd az imakönyvek, a hágádá, és számos más kiadvány, amelyek máig meghatározzák a magyar nyelvű zsidó szellemi teret.
Harmincegy magyar nyelvű könyv
Naftali Kraus 1932-ben született Budapesten, a Dob utcai ortodox iskolában tanult, a gettó túlélője volt. 1949-ben alijázott Izraelbe, jesivában tanult, katonaként szolgált Izraelben, családot alapított. Újságíró lett, héberül, jiddisül, magyarul publikált. Írt izraeli, amerikai és magyar lapoknak, rádiónak.
Harmincegy magyar nyelvű könyve jelent meg. Ezek közül kiemelkedik az Zsidónak lenni, valamint önéletrajzi regénye, Az áldozat visszatér a tett színhelyére. Írásai egyszerre voltak tanítóak, provokatívak, humorosak és fájdalmasan őszinték. A legtöbb közülük a zsido.com oldalán megtalálható.
2002-ben Pro Cultura Hungarica díjjal tüntették ki. De számára a legnagyobb elismerés mindig az volt, ha egy olvasó közelebb került saját zsidóságához.
A félelem nélküli lélek
Naftali Krausban benne maradt mindaz, amit a gettóban átélt, de ez nem határozta meg az életét. Amit hátrahagyott, nemcsak könyvek, hanem egy egyszerű gondolat, hogy a nehéz dolgokból, emlékekből is lehet építkezni és, hogy a fájdalmat, jóra is fel lehet használni.
Emlékéből fakadjon áldás.
Forrás: Egység Magazin
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.