A Neshama TV új adásában Myers Tzivia rebecen kendőzetlen beszélgetést vezetett a zsidókkal kapcsolatos legmakacsabb sztereotípiákról.

Myers Tzivia beszélget Dr. Fabriczki Eszterrel és Myers Mendy rabbival

A Neshama TV legfrissebb adásában Myers Tzivia rebecen ismét kényes, mégis elengedhetetlen témát boncolgatott: a zsidókkal szembeni sztereotípiákat. Vendégei, Dr. Fabriczki Eszter közgazdász és Myers Mendy rabbi személyes példáikon keresztül mutatták meg, hogyan élnek tovább a társadalomban és olykor a zsidó közösségen belül is a makacs előítéletek és hogyan lehet ezekkel szembenézni.

A pénz és a „gazdag zsidó” képe

Fabriczki Eszter szerint a legismertebb előítélet a „gazdag, rafinált zsidó” toposza. Mint elmondta, ennek történelmi gyökerei vannak, hiszen Európában a zsidóknak évszázadokon át tilos volt földbirtokot szerezni, így olyan szakmákban dolgoztak, mint a kereskedelem vagy az ékszerészet. A közösségen belül valóban létezik kamatmentes kölcsön, de banki szinten ez teljes tévhit – erősítette meg Myers Mendy rabbi. „Senkit nem visznek hátra a bankban, mert zsidó” – fogalmazott ironikusan.

Nők és feminizmus

Az adás egyik legérdekesebb része a zsidó nő szerepéről szólt. Gyakori előítélet, hogy az ortodox közösségekben a nőket elnyomják, kizárják a tanulásból, vagy „szülőgépként” tekintenek rájuk. Fabriczki Eszter azonban elmondta, hogy anyaként, feleségként és doktori címmel rendelkező szakemberként úgy érzi, hogy a zsidó nő szerepe kiemelkedően pozitív.

„Nem az a feminizmus számomra, hogy férfi szerepeket akarok átvenni, hanem hogy kiteljesedem a nőiességemben”

– fogalmazott. A szerénység, a cniusz kapcsán pedig hozzátette: ez a férfiakra is vonatkozik.

„Az apósom például sosem hordott rövidnadrágot, mondván, a vádliját csak a felesége láthatja.”

Identitás és felelősség

Myers Mendy rabbi az identitás felelősségéről beszélt: „Ha én képviselek egy népet, egy hitet, egy Istent, akkor hogyan kell viselkednem, hogy ezt becsületesen képviseljem a világ felé?” Az antiszemitizmus szerinte két forrásból táplálkozik: vagy valódi negatív tapasztalatból, vagy épp a tapasztalat teljes hiányából. A „pozitív előítéletek” sem kevésbé veszélyesek, még ha olykor hasznosnak tűnnek, akkor is skatulyákba zárnak.

Előítéletek belülről

Nemcsak a külvilág, hanem a zsidó közösség is hajlamos a beskatulyázásra. Ortodox, neológ, reform, haszid, litvis… A rabbi szerint ez megkönnyíti ugyan „az agy munkáját”, de falakat emel emberek közé. Fabriczki Eszter hozzátette, hogy a tudatlanságból fakadó előítéletek nem ellenségek, hanem lehetőségek a párbeszédre.

Küldetés és veszélyek

A beszélgetés zárásaként Myers rabbi a zsidó nép történelmi küldetését, a világ jobbá tételét (tikkun olám) emelte ki. Ugyanakkor figyelmeztetett, hogy ha ez a céltudat rossz irányt vesz, könnyen más ideológiák fanatikus képviseletévé torzulhat.

Humor mint fegyver

Az adás végén Tzivia rebecen így fogalmazott: „Ha valaki lezsidóz, és te nem sértődsz meg, akkor nem tud vele mit kezdeni.” Ez az attitűd nem tagadja az antiszemitizmust, de erőt ad. A humor és az önazonosság fegyvere gyakran erősebb minden előítéletnél.

A Neshama TV adásai itt követhetők:

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.