Mély megrendüléssel vettük a hírt, hogy 69 éves korában elhunyt ráv Mose Mordecháj Lieber rabbi, a ramat bét semesi Áhávát Sálom közösség rabbija és a jeruzsálemi Kollel Or Menáse vezetője.
Ráv Mose Mordecháj Lieber rabbi távozása pótolhatatlan űrt hagy maga után tanítványai, hívei és mindazok szívében, akiket életében tanításával, emberségével és őszinte szeretetével felemelt – emeli ki a Matzav.com.
A Tóra egyik fényes házában született a rabbi
A zsidó világ fájdalmas szívvel búcsúzik ráv Mose Mordecháj Lieber rabbitól, aki 69 éves korában tért vissza Teremtőjéhez. Ráv Lieber a ramat bét semesi Kehilát Áhávát Sálom közösség, valamint a jeruzsálemi Kollel Or Menáse vezetőjeként szolgálta a Tórát és a közösséget.
Olyan otthonban született, ahol a Tóra, az imádság és az Örökkévaló szolgálata a mindennapok természetes része volt. Édesapja, Áron Lieber rabbi, ráv Áron Kotler tanítványa és a lakewoodi közösség egyik ismert kántora volt, akitől fia nemcsak az imádság dallamait, hanem az elkötelezett istenszolgálat lelkületét is örökölte.
A Tóra szeretete és az emberek felé iránti érzékenysége határozta meg
Fiatal korában két kiemelkedő rabbi formálta szellemi fejlődését: ráv Jicchák Hutner és ráv Slomó Freifeld. Egyiküktől a Tóra mélysége iránti érzékenységet, másikuktól az emberséget, az őszinte figyelmet és a zsidó lélek iránti szeretetet tanulta meg. E kettős örökség egész életében meghatározta tanítói és rabbinikus munkáját.
Ráv Dávid Élijáhu Weinberg, a jeruzsálemi szlonimi Jesivát Bét Ávráhám egyik vezetőjének leányát vette el. Éveken át volt a Far Rockaway-i Jesivát Derech Ejszán szeretett tanára, ahol tanítványai a mai napig emlékeznek bátorító szavaira, figyelmére és arra a képességére, amellyel minden diákban meglátta a rejtett értéket.
A rabbi számos könyv szerzője volt
Nevéhez számos, az ArtScroll kiadónál megjelent könyv fűződik. Többek között a Pirké Ávotról, a hágádáról és más tórai témákró, melyek világszerte olvasók ezreit inspirálták tiszta gondolatiságukkal és meleg hangvételükkel.
Több mint 30 évvel ezelőtt családjával Izraelbe költözött, ahol mágid siurként, majd ros kolelként tanított. Az utóbbi években a rámát bét semesi közösség rabbijaként szolgált, ahol alázatával, emberszeretetével és őszinte áhávát Jiszráéllel vezette híveit. Beszédei megérintették a szíveket, tanácsai erőt adtak, jelenléte biztonságot sugárzott.
Rav Lieber feleségét, Batsheva Lieber rebecent, valamint gyermekeit és unokáit hagyta hátra, akik az általa kijelölt úton járnak tovább.
A temetésre kiszlév 17-én került sor Jeruzsálemben, az Olajfák-hegyén.
Emlékéből fakadjon áldás!
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.