Mit üzent a szatmári rebbe Budapesten?

Reb Teitelbaum Jojlis neve valóságos fogalommá vált szatmári működése alatt, ezért bárhol szívesen és nagy tisztelettel köszöntettek. 1942. május 30-án a budapesti Kazinczy utcai ortodox nagyzsinagóga és környéke is zsúfolásig megtelt zsidókkal, akik azért jöttek, hogy meghallhassák a szatmári rebbét, kinek előadását az Orthodox Zsidó Ujság a következőképp írta le:

„Pár perccel 12 előtt kezdte meg beszédét a főrabbi. Drósójának alap gondolatmenete, ősének a »Jiszmach Majsé«-nak vezérfonala volt: a megingathatatlan Isten-bizalom Izráel megváltásában és a Szentély újbóli, Isten általi, hamaros felépülésében.

Kiindult a hetiszakaszból és részletezte a hozzá fűződő midrásokat. Azzal kapcsolatban, hogy a fiatalabb K’hosz fiairól, a frigyszekrény őrzőiről való intézkedés már az előbbi hetiszakaszban olvasható és az idősebb, de külső munkákat végző Gérsajn fiairól szóló előírás csak a maiban van, azt a következtetést vonja le, hogy nálunk a Tórának mindenütt elsőbbsége kell legyen. Azt viszont, hogy az oltár felavatásánál már a Tórát reprezentáló Jiszochort is megelőzte Jehüdó törzse, akként magyarázza, hogy a »meszirasz hanefes«, a zsidó ügyért és vallásosságért való önfeláldozás, még a Tóra tiszteletét is meg kell, hogy előzze […]

Látszólag nyugodtan, de belső tűzzel beszél. Hallgatósága lelkébe bizonyos fluidum árad, mindenki érzi, hogy Izráel egyik kiválósága szavait hallgatja, senki sem vonhatja ki magát hatása alól. Különösen szívhez szóló volt az a fejtegetése, amelyben – itt azután rendkívül élesen – kikelt a szemérmetlen, hiányos női ruhaviselet ellen. Ugyancsak éles müszort [erkölcsi beszéd – Cs. V.] mondott a hézagos vallási gyermekneveléssel kapcsolatban. A feddésekből kiindulva szellemesen magyarázta a Talmud egyik mondását, miszerint: 

»Nehéz a mai időben moralizálni, mert ha valakinek azt mondják: szálka van a szemeid között, azt a feleletet kapja: vedd ki előbb szemeidben levő gerendát.« 

(»Tül kiszem mibén sinecho, tül kajre mibén énecho.«)”