Becslések szerint a tinédzserek mintegy negyede rágja a körmét, és sokan közülük felnőtt korukban is folytatják ezt a rossz szokást. A legtöbbször stresszhelyzethez köthető viselkedést az orvostudomány onychophagiának nevezi. A leszokásra – az akaraterő mellett – többféle lehetőség kínálkozik: nőknek javasolni szokták manikűrösök gyakori felkeresését, mások igyekeznek rövidre vágni körmüket, megint mások pedig stresszlabdával próbálják levezetni a feszültséget – foglalja össze a körömrágással kapcsolatos ismereteket Yair Hoffman rabbi a VINnews oldalán.
Hála az Örökkévalónak a körömrágásnak nincsenek hosszútávú, egészségkárosító következményei, azonban másfajta folyománnyal számolniuk kell a vallásos zsidóknak – figyelmezteti az olvasókat a rabbi a cikke elején.
A sábeszi körömvágást a legtöbb zsidó Bölcs a „gozez”, azaz a nyírás tórai munkatilalmával hozza párhuzamba (Sulchán Áruch Orách Chájim 340:1.), amely ezáltal szigorúan tilos szombaton. A Mágén Ávrahám szerzője, Ávrahám Gombiner (1635–1682) rabbi azonban különbséget tesz a között, hogy a körömvágást valamilyen eszközzel – ollóval vagy csipesszel – végezték, vagy lerágták, esetleg letépték. Ráv Gombiner csak az előbbit tekinti tórai tilalomnak, utóbbit mint rabbinikus tiltást említi, de természetesen azok áthágása is igen súlyos cselekedet.
Felmerülhet a kérdés, hogy a körömrágás miért hasonlatos egy, a Miskánnal, vagyis a sivatagi Szentéllyel végzett munkához, hiszen a körömrágáshoz nincs szükség eszközre. A RIVáS (Jicchák ben Seset, 1326–1408) erre azt a magyarázatot adja, hogy a „gozez” különbözik a többi tiltott munkafajtától, ugyanis azt a miskán külsejének megszépítésénél végezték.
Egyesekben megfogalmazódhat az a kérdés is, hogy a körömrágás esetleg az „éver min hácháj”, vagyis az élő állatból való evés tilalma alá esne. Azonban a Gemárában (Moéd Kátán 18a.) az áll, hogy Rabbi Semen bar Abá egyszer látta Ráv Jochánánt egy félünnepkor a tanházban, amint fogaival a körmét lerágja, majd a körmöt ledobja – ebből egyértelműen következik, hogy a körömrágás nem az „éver min hácháj” megsértése. Az ok pedig minden bizonnyal az, hogy a köröm valójában nem táplálék.
Az ember áldásának forrása, ha gondosan betartja a sábeszt – ahogy ez a péntek esténként elénekelt szombatfogadó-dalban, a Löchá dodi második versszakában áll: „Fel vidám szombat elé! Mert az Isten megszentelé, áldásforrást adott belé, ki kezdetből végbe lát!”
Egy ismert történet szerint, egyszer egy ember kereste fel a nagy Chofec Chájimot, vagyis Jiszráél Méir háKohen Kagan (1838–1933) rabbit, hogy segítsenek rajta, mert nincs párnószéja, vagyis kellő bevétele. A nagy rabbi azt javasolta a vallásos férfinak, hogy keresse meg azt a dolgot, amit szombatonként csinál, és ezáltal megsérti a sábeszt. Az ember a következő sábeszkor felismerte apró vétkét, s hamarosan felvirágzott az üzlete.
A mai időkben már nem készíthetünk különböző „gzériosz”-t, azaz büntető rendeleteket. Van azonban egy nagyon fontos tanítás amelyet minden zsidónak érdemes szem előtt tartania. Slomó Zálmán Auerbach (1910–1995) rabbi egy levelében (Méor háSábát IV. köt. 14. szimán, 214. jegyzet) írta, hogy mindenkinek saját kerítést kell felhúznia, amely megvédi az embert attól, hogy áthágja a szombat tórai vagy rabbinikus törvényeit.
Ebből következik, hogy igyekezni kell teljesen leszokni a körömrágásról, nehogy egy megfeledkezett pillanatban véletlenül is megszegjük a szent szombatot.
De hogyan lehet leszokni a körömrágásról?
Reb Chájim Briszker, vagyis Chájim Szoloveitchik (1853–1918) rabbi új módszert alkotott meg, amelynek alapja a „szimán vagy szibá” vagyis a „hatás” és az „ok” közötti különbség felismerése. Yair Hoffman rabbi erre a következő példát hozta ifjabb korából. A jesivában volt egy tanulótársa, aki hatalmas izmokat növesztett. A rebecennek, aki nem látta a fiút már egy éve, feltűnt izmossága és megkérdezte tőle, hogy testépíteni jár-e. A fiú azt felelte, hogy soha életében nem csinált olyat. Nem sokkal ezután elvesztette tapintását. Az orvosok megállapították, hogy az izmai olyan nagyok, hogy elnyomják a csuklójában lévő idegeket, ezért eltávolították az izomszövet egy részét. A műtét után a fiú újból visszanyerte tapintóképességét, azonban pár hónappal később újból elveszítette azt. Kiderült, hogy az orvos rosszul diagnosztizálta és összekeverte a hatást az okkal. Úgy gondolta, hogy az izomszövet a „szibá”, vagyis az ok. Valójában a mellékvese túlműködése okozta a problémát, melynek korrekciós műtétével végül teljesen meggyógyulhatott az ifjú.
Mire tanít a fenti történet? Arra, hogy mindig fontos megérteni mi, miért történik, így a bajoknak képesek leszünk megragadni a gyökerét. Ez elkerülhetetlen a körömrágás hatékony megszüntetésénél is.
Az egyik nézet szerint a körömrágást a túlzott szorongás okozza, de vannak akik úgy gondolják, hogy az nem több, mint a gyermekkorból megmaradt rossz szokás. Önismerettel kell megtalálni és megszüntetni a kiváltó okot, addig pedig érdemes különböző jelzéseket használni, hogy azok emlékeztessenek még mielőtt a szánkhoz emelnénk az ujjunkat.
Címlapkép: Crina Doltu from Pexels