Tízig számolok, mondom a gyerekeimnek. Tízig számolok, addigra hagyjátok abba (vagy kezdjétek el), különben… ez mindig hat. A következményt néha mondani sem kell. 

Az Örökkévaló, mindnyájunk megbocsátó, ám következetes atyja, ugyanígy jár el: egész Elul hónapban emlékeztet feladatunkra a sófár szavával, szól, majd újra szól, hogy térjünk meg. Elérkezik Ros Hásáná, ami után már csak tíz napig vár a megtérésre, mielőtt végérvényesen bepecsételi jövő évi sorsunkat: az Örökkévaló ekkor tízig számol… Tudjuk a feladatot, tudjuk a határidőt és tudjuk a következményeket.

Nem véletlen, hogy a komoly testi-lelki kihívást jelentő Jom Kipurt ugyanannyi zsidó tartja meg, mint a vidám és meghitt hanukai gyertyagyújtást: statisztikák szerint csak a zsidó temetést vesszük ennél komolyabban. A zsinagógák megtelnek, annyira, hogy Izraelben egyre gyakrabban látni az őszi nagyünnepek idejére felállított rendezvénysátrakat, amelyekkel megnövelik a zsinagógák befogadó terét – és egyben kényelmes megoldást nyújtanak azoknak, akik semmilyen közösséghez nem tartoznak, csak az újév és az engesztelőnap szentsége viszi őket el a zsinagógába.

Izraelben a Jom Kipur még a környezetnek is jót tesz: a hirtelen vallási felbuzdulás miatt drasztikusan lecsökken az autósforgalom. Ez legalább 70, de akár 99 százalékos csökkenést eredményezhet a levegőszennyezésben.

A statisztikák azt is jól mutatják, milyen kiugróan sokan veszik komolyan ezt az ünnepet. A különböző felmérések szerint Izrael lakosságának 70-75% böjtöl Jom Kipur napján, többségük vallási okokból, vagy hagyománytiszteletből. A magát nem-vallásosként definiáló izraeliek nagyjából fele tartózkodik az evés-ivástól ezen a napon. Különösen kiemelkedő ez a szám a fiatal felnőttek körében: a 18-35 év közötti izraelieknek mintegy 80 százaléka tartja be az engesztelőnapi böjtöt.

A visszaszámlálás tehát elkezdődött, az utolsó határidő közelít, de most még van lehetőség megváltoztatni számunkra kirendelt sorsot. Mintha azt mondaná az Örökkévaló: béküljetek ki, térjetek meg … tízig számolok!

Steiner Zsófia

Megszakítás