Ha felveszed Izrael fiainak összegét számlálásuk szerint, akkor adja ki-ki lelke váltságát az Örökkévalónak, midőn megszámlálják őket; hogy ne legyen rajtuk csapás, midőn megszámlálják őket. Ezt adja mindenki, aki átmegy a számláláson: fél sékelt, a szentség sékelje szerint, – húsz géra a sékel – fél sékelt ajándékul az Örökkévalónak. Mindenki, aki átmegy a számláláson, húsz évestől felfelé, adja az Örökkévaló ajándékát. A gazdag ne adjon többet és a szegény ne adjon kevesebbet a fél sékelnél, hogy adja az Örökkévaló ajándékát, hogy engeszteljen lelkeitekért. (2Mózes 30:12-15)
A félsékel törvényét egyszer ádár hónap újholdját megelőzően, sábát skálimkor, a sékelek szombatján olvassák fel különleges szakaszként, egyszer pedig a tóraolvasás szokásos rendjében, a Ki tiszá hetiszakaszban. Cikkünk a chabad.org írásának felhasználásával készült.
Mi is ez a parancsolat? Az Egyiptomból való kivonulást követően a fél sékel részben népszámlálásként szolgált, részben pedig engesztelést hozott az aranyborjú vétke miatt. A későbbi nemzedékekben az így begyűjtött pénzből vásárolták a Szentélyben bemutatott közösségi áldozatokhoz az állatokat: a hozzájárulás révén az emberek részesedtek az engesztelésre szolgáló áldozatokból. Napjainkban emlékeztetőként szolgál a szentélyszolgálatra és kifejezi azt a hitünket, hogy felépül majd az örökké álló harmadik Szentély, és újra lesznek majd áldozatok.
Így kezdődik a Misna Skálim traktátusa (1:1): „Ádár hónap első napján a bíróság bejelenti a [fél]sékelek összegyűjtését. Ezen kívül felhívják a figyelmet arra, hogy távolítsák el az élelmiszerként szolgáló növények tiltott keverékeit a kertekben és a mezőkön.” Mi lehet a kapcsolat a máchácit hásékel, vagyis a félsékel parancsolata és a kilájim, a növények keveredésének tilalma között? Miért helyezték ezeket bölcseink egymás után?
Az egyszerű magyarázat szerint azt mondhatjuk, hogy mindkettő éppen ilyenkor, a tavasz küszöbén időszerű. Az áldozatra szánt állatokat általában niszán hónapban szerezték be a Szentély számára. Ádár hónap közvetlenül megelőzi niszánt, a bibliai év első hónapját, ezért éppen alkalmas arra, hogy figyelmeztessék az embereket: itt az idő befizetni a szükséges pénzeket, hogy meg tudjuk venni az áldozatokat. Ugyanebben az időben a növények már növekedésnek indulnak és az ember megfigyelheti, hogy nincs-e keveredés a kertjében és a mezőn. Így aztán ádár hónap újholdja mindkét micva kihirdetése szempontjából ideális időpont.
A félsékel micvájával kapcsolatban – ne feledjük, hogy az első alkalommal népszámlálás célját szolgálta – a Tóra hangsúlyozza, hogy a gazdag nem adhat többet, a szegény nem adhat kevesebbet, hiszen minden egyes ember ugyanannyit ér. Amikor azonban a kilájimról, a különféle növényfajták keverésének tilalmáról esik szó, akkor abból egyértelműen kiderül, hogy nem vagyunk egyformák: a különbségek nemcsak léteznek, de kívánatos is, hogy meghúzzuk a határokat a különféle fajták között. Mindannyian egyenlőnek teremtettünk, de nem egyformának.
A sékelek törvénye az egységről, a kilájim tilalma pedig sokszínűségről szól. Minden emberrel egyforma tisztelettel kell bánni, de eközben észre kell venni az emberek közti különbségeket.
A szombat kimenetele után elmondott, a szent napot a hétköznapoktól elválasztó hávdálá szertartás az elkülönülést, a különbségeket hangsúlyozza. A zsidó hagyományban a megszentelés, a szentség azt is jelenti, hogy elválasztott, minden mástól elkülönülő dologról van szó. „Áldott vagy Te, Örökkévaló… aki elválasztja a szentet a hétköznapitól, a fényt a sötétségtől és és Izrael népét a nemzetektől…” – mondjuk a hávdálában. A dolgok keverése se nem bölcs, se nem egyenes dolog. Mindennek megvan a maga helye, a sötétnek és a világosnak, a szentnek és a mindennapinak, a zsidóságnak és más ideológiáknak. Ha elmosódnak a zsidó identitás határozott körvonalai, az egyben azt a veszélyt is magában hordozza, hogy éppen azok az értékek vesznek el, melyek zsidóvá tesznek minket. Kedvesnek és elfogadónak kell lennünk mindenkivel, miközben meg kell őriznünk saját zsidó különállásunkat.
Erre emlékeztet a Misna, amikor egymás után tárgyalja a félsékel és a kilájim parancsát. Mindenki egyenlő, de ugyanakkor mindenki egyedi. Nem szükséges egyformán élni, gondolkozni, dolgozni, stb. ahhoz, hogy elfogadjuk egymást és kölcsönös tiszteletben éljünk, hiszen amellett, hogy mindenki ugyanannyit ér, minden embernek saját, különleges feladata van a világban.
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.