Második Szentély-korabeli mikvét, vagyis rituális fürdőt fedeztek fel Jeruzsálemben. A privát mikve a zarándokok útjától északra, a második Szentély korából származó, sokat kutatott vízelvezető csatorna közelében található. Az ásatásokat az Izraeli Régészeti Hatóság szakemberei vezetik, írja a Dávid Városa nemzeti park honlapja.

Ez már a második olyan rituális fürdő, mely a második Szentély korából származó, fő vízelvezető csatorna mentén került elő. A Templom-hegytől mintegy hatvan méterre délre feltárt, vakolt falú mikve a második Szentély idejének korai római korszakából származik.

„E kicsiny mikvét feltehetőleg magánhasználatra szánták. Ez a tény újabb bizonyíték arra, hogy ebben a városrészben gazdag és befolyásos zsidók laktak”

– mondták a régészek. „A magánmikve olyan luxusnak számított, amit nem mindenki engedhetett meg magának”.

A Tóra előírásának értelmében az ókori Izraelben minden évben háromszor hatalmas tömeg érkezett Jeruzsálembe, hogy áldozatot mutassanak be a szentélyben és közösen üljék meg a zarándokünnepeket. A második Szentély idején különösen nagy gondot fordítottak a rituális tisztaságra előírásainak pontos betartására. A Jeruzsálembe érkező zarándokok első dolga az volt, hogy megfürödjenek a város és az ünnep tiszteltére. Nemcsak az út porát kellett lemosniuk magukról, hanem rituálisan is meg kellett tisztulniuk. Erre szolgáltak a rituális fürdők, a mikvék, melyeket – különösen a második Szentély idejében – nagy számban építettek Jeruzsálemben, és az oda vezető utak mentén.

A mikvét érintetlenül találták

Ez a most feltárt mikve betekintést enged a jeruzsálemi lakosok mindennapjaiba a második Szentély pusztulásának előestéjén. Egy ház maradványai alatt találták, két méter mély és a medencéhez öt lépcsőfok vezet le. A beomlott padlózat és a mikve medencéjébe hullott törmelék a pusztulás óráiról tanúskodnak. A fürdőből a zsidó népesség által előszeretettel használt, kőből készült edények és a korai római periódusra datálható kerámiaedények maradványai is előkerültek.

„E mikve felfedezése azért is olyan különleges, mert érintetlen volt, amikor megtaláltuk.

Bár a környéken több rituális fürdőről is tudunk, ez eddig a második mikve, amit a Dávid városában található Lépcsős utcán folytatott ásatások során ástunk ki. A Templom-hegyhez való közelsége rávilágít arra, hogy Jeruzsálem lakói milyen fontosnak tartották a rituális tisztaságot, ahogy a fennmaradt szövegekben olvashatjuk: »Elterjedt a tisztaság Izraelben«.”

A felfedezést bemutató, rövid, angol nyelvű film megtekinthető ezen a linken.

A Templom-hegy közelében feltárt mikvéket bemutató tanösvényről itt írtunk:

Mikve-ösvény nyílt a Templom-hegy alatt

Érdekes tanösvényt alakítottak ki a jeruzsálemi óvárosban, a Templom-hegy alatt elhelyezkedő Davidson Régészeti Központban, mely a számtalan, kétezer évnél is idősebb mikve között kanyarog. A látogatók megcsodálhatják a különböző méretben és formában a kőzetbe vájt rituális fürdőket, melyek a zarándokünnepekre Jeruzsálembe érkező, megtisztulni vágyó zsidókat szolgálták ki. Így, nem sokkal peszách előtt különös jelentőséget kap … Olvass tovább

 

Megszakítás