Ez a kérdés valószínűleg a kóserságban csak egy kicsit is jártasaknak is triviálisnak tűnhet, azonban Yehuda Shurpin rabbi, a chabad.org egyik szerzője a témában egy mindenki számára érdekes cikket írt, melyből kiderülhet akár az is, hogy eddig rosszul gondoltuk, hogy miért nem kóserek a tenger gyümölcsei.

Photo by henry perks on Unsplash

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Még mielőtt belemennénk a kagylófélék kóserságába, egy fontos megjegyzéssel kell élnünk, pontosabban azzal, hogy a cikk, eredeti, angol nyelvű kérdésfeltevése adekvátabbnak tűnhet mint magyarul, hiszen míg az angolban a „shellfish”-ben benne van a hal („fish”) szó, addig a magyar nyelv nem adja meg annak a játéknak a lehetőségét, hogy a kagylófélékre egyfajta halként tekinthessünk.

Ha tehát a kérdést egyszerűen szeretnénk elintézni, akkor elég lenne idézni a Tóra ide vonatkozó részeit (3Mózes 11:9–12. és 5Mózes 14:9–10.), melyből egyértelműen kiderül, hogy csak azok a víziállatok fogyaszthatók, melyek testét pikkelyek borítják és vannak uszonyai:

„Ezt ehetitek mindazok közül, ami a vízben van: mindazt, aminek úszószárnya van és pikkelye, a vízben: a tengerekben és folyókban, azokat ehetitek. De mindaz, aminek nincsen uszószárnya és pikkelye, a tengerekben és a folyókban, a vizek minden csúszó-mászója közül és minden élőlény közül, mely a vízben van, utálat az nektek. Utálat legyenek azok nektek, húsukból ne egyetek és dögüket utáljátok. Mindaz, aminek nincs uszószárnya és pikkelye a vízben, utálat az nektek.” (3Mózes 11:9–12.)

De ne együk ilyen forrón a kását és idézzük fel a „Scincus Marinus” történetét. A híres Gerson Saul Jom-Tov Lipmann Heller (1579–1654) rabbi – aki egyébként több magyarországi Talmud-tudós felmenője is –, a Misnához írt Toszafot Jom Tov című könyvében idéz egy esetet még abból az időszakból, amikor Bécs főrabbija volt, s ellátogatott hozzá egy bizonyos Aharon Rofei rabbi („rabbi Áron az orvos”), aki magával vitt egy szkinket, vagyis egy mérgező vakondgyíkfélét. Az állat pikkelyes, négy lába van, viszont nincsenek uszonyai. Megkérdezte, hogy kóser-e?

Nos, megint vissza a Tórához. Nyilvánvalónak tűnik, hogy nem kóser, hiszen nincsenek uszonyai. Azonban a Talmud (Chullin 66b) egy Misnát (Nidá 51b) idézve azt állítja, hogy „aminek pikkelyei vannak, annak uszonya is van, de aminek uszonya van, nem feltétlenül van pikkelye. Minden olyan hal, aminek van pikkelye és uszonya, azok kóserek. De ha van uszonya, viszont nincs pikkelye, akkor nem kóser.”

Ez tehát háláchikus értelemben azt jelenti, ha találunk egy halat, aminek van pikkelye, de nem látunk rajta uszonyt, a Talmudra hagyatkozva – megfelelő előkészítés után – elfogyaszthatjuk. Tehát, ha a ezek alapján a fenti gyíkot tréflinek ítélik, akkor mi értelme van a talmudi mondatnak? De, ha a gyík mégis kóser, akkor a Tóra tényleg megengedné, hogy egy mérgező gyíkot ehessünk?

Heller rabbi végülis úgy döntött, hogy muszáj különbséget tenni a halak és az egyéb vízi élőlények között, melyek ugyan a vízben élnek, de nem úgy néznek ki, mint a halak. És ha ezt a különbségtételt meghoztuk, akkor egyértelmű, hogy a talmudi szabályt csak a hal-alakú lényekre használhatjuk, a többi vízi lényre pedig nem, mert azoknál mindenképpen szükséges a pikkely és az uszony együttes jelenléte, hogy kósernek számítsanak. Ezek alapján tehát a Scincus Marinus nem kóser.

Scincus Marinus Wikimédia

A logikus döntés ellenére még évtizedeken keresztül folytadódott a vita erről a gyíkról, mivel egyes rabbik azon a véleményen voltak, hogy nincs igazi háláchikus fogódzkodó ahhoz, hogy különbséget tudjunk tenni a hagyományos halak és a többi vízi élőlény között, így talán a gyíkra mégis vonatkozhat a talmudi elv, hogy ha már vannak pikkelyei, akkor uszonya is lehet, s így mégis kóser.

A gyík mérgező állapotára pedig azt mondták a Heller rabbival szembenállók, hogy nem fontos szempont, hiszen számos olyan mérgező növény létezik a természetben, melyek technikailag kósernek számítanak, csak mégsem fogyasztjuk őket.

A kérdéssel a korszak legnagyobb rabbijai foglalkoztak, így például a pozsonyi Chátám Szófer (Schreiber Mose, 1762–1839) is, aki kikérte zoológusok véleményét is miután kiderült, hogy

a Scincus Marinus megtévesztő latin nevével ellentétben valójában nem is vízi élőlény, hanem leginkább a víz mellett él és időnként beugrik a vízbe, akárcsak a békák.

Ezek alapján pedig ez a gyík már nem is a halak kategóriájába tartozik, hanem a csúszómászók közé, melyek más kategóriák miatt nem kóserek (3Mózes 11:20–23.).

A „vízi szkinkerek” vitája – mely mint kiderült nem is vízi állat – mégis jól bemutatja, hogy alapvetően három vélemény létezik a vízi élőlényekkel kapcsolatban:

  1. Olyan a formájuk, mint a halaknak. Tehát ha van pikkelyük és uszonyuk, – vagy akárcsak pikkelyeik –, akkor kósernek számítanak.
  2. Formájukban kicsit különböznek a halaktól. Vagyis a pikkelyek és az uszonyok kóserrá teszik őket, azonban nem használhatjuk a csak pikkely talmudi lehetőségét.
  3. Egyáltalán nem úgy néznek ki mint a halak, vagyis a vízi lények teljesen külön kategóriájába tartoznak és így a pikkelyek és uszonyok kósersági jelei sem vonatkoznak rájuk.

Azaz a kagylófélék és egyéb tengeri gyümölcsök nem szimplán abból az okból kifolyólag tréflik, mert nem pikkelyesek és/vagy nincs uszonyok, hanem azért, mert nem rendelkeznek a halak háláchikus definíciójával. Tehát a fenti tórai idézetből a kagylófélékre vonatkozó rész: „a vizek minden csúszó-mászója közül és minden élőlény közül, mely a vízben van, utálat az nektek”.