Az új izraeli államelnök beiktatása

2021. július 7-én iktatták be hi­vatalába Jichák „Buzsi” Herzogot, Izrael Állam 11. elnökét. Ami­kor megnéztem a beiktatá­sá­ról készült felvételt, csodálkozva láttam, hogy az mintegy vallási aktusként zajlott. Az esemény tiszteletére Reuvén Rivlin, a leköszönő 10. elnök, Herzog a most hivatalba lépő elnök és Miki Levi, a Kneszet elnöke mind kipát vettek fel. Herzog a hivatali esküt a Bibliára tett bal kézzel tette le, majd megszólalt a sófár és a Kneszet elnöke kihirdette: „Jöchi… éljen Izrael Állam elnöke”. Mire az egész Kneszet válaszolt: Jöchi, jöchi, jöchi.

Bár mindennapi gyakorlat, hogy egy esküvőre vagy egy temetésre olyanok is kipát vesznek fel, akik amúgy nem viselik, mégis furcsállottam, hogy a beiktatásra miért tették a fejükre. Aztán rájöttem, hogy az egész beiktatási ceremónia egy másik problémához kapcsolódik.

 

Salamon király beiktatása

Amikor Izrael Állam létrejött, ki kellett találni a különböző állami események protokollját. Élő hagyomány híján ez nem volt egyszerű kérdés. Olyannyira, hogy még megnevezése sem volt a tisztségeknek, így például – ahogy erről egyszer olvastam – a miniszter megnevezéséről sokat vitatkoztak, hiszen nem akarták a „rásekol” (hitközségi elnök) megnevezést használni… (A végén a szár mellett döntöttek.) A zsidó közösség vezetői a rabbik és a hitközségi elnökök és előjárók voltak az elmúlt 2000 évben, amióta nem volt zsidó kormányzás – az ő kinevezésükhöz pedig nem kapcsolódott hivatalos protokoll.

Párszor jelen voltam egy-egy nagy rabbi vagy rebbe temetésén, ahol már a gyászbeszédek során hivatalosan bejelentették az új rabbit, aki az elhunyt helyébe lép. Ekkor a gyászoló közösség hangosan mázl tovot kíván, majd a rövidke öröm után folytatódik a gyászhangulat.  Ez természetesen nem alkalmas, nem elegendő egy államelnöki beiktatásra, így tovább kellett keresniük.

Végül a bibliai történethez nyúltak vissza, Slomó (Salamon) király beiktatásáig, amiről így olvasunk: „És vette Cádók pap az olajszarút a sátorból és fölkente Salamont, erre megfútták a harsonát és mondta az egész nép: Éljen Salamon király!” (1Királyok 1:39.). Ennek modern változatát láthattuk a beiktatáson: a felkenés helyett volt az eskü, majd következett a sófárfújás és kihirdették az új elnököt.

Így, úgy érzem, talán érthető, miért vettek föl kipát, hogy lett a beiktatás egy vallási aktus – hiszen egy bibliai leírás utánzása.

 

Kiközösítés

A sófárfújás Ros hásánákor, a zsidó újéven bibliai előírás és – ahogy a fentiekből látható – olyan ritka esetekben is használták, mint egy király beiktatása, különleges hangszerként, ami az örömöt fokozza.

Azonban a Talmud egy kevésbé felemelő esetet is említ, amikor sófárt fújtak. Mégpedig abban az esetben, amikor valakit chérembe raknak, vagyis kiközösítik valamely bűnéért, pl. azért, mert a bét dini rabbinátus előtt nem jelent meg vagy megszégyenített egy rabbit, ilyenkor sófárfújás is kíséri a chérem kihirdetését.

 

Megemlékezések?

Az utóbbi években azonban észrevettem itt Budapesten, hogy egyes vallási vezetők a sófárt mindenféle események során megfújják. Pl. amikor elindul az Élet menete vagy más megemlékezések vannak, akkor megszólal a sófár. Nem értem, miért használják ezt kvázi aláfestésként minden ünnepségen. A sófár az őszi nagyünnepekhez kötődik. Ezzel az erővel miért nem inkább a peszáchi maceszevést, a szukkoti csokor lengetését vagy egy chanukai gyertya gyújtását vezetik be?

Nagyon erősen támogatom, hogy elul hónapban, amikor ősrégi szokás az újévre készülve a zsinagógában minden hétköznap a reggeli ima végén megfújni a sófárt, akkor ezt a szokást kiegészítve a hónap során az iskolákban és más helyeken is szólaltassák meg, ezzel emlékeztetve az embereket a közelgő Ros hásánára.

De ne találjunk ki új szokásokat, és ne fújjunk sófárt – a chanukai gyertyagyújtáshoz…

Oberlander Báruch

Megjelent: Gut Sábesz 23. évfolyam 46. szám – 2021. július 30.