Elul hónapban, a hónap elsejétől egészen 28-ig minden nap megfújják a zsidó nép különleges hangszerét, a kosszarvból készült kürtöt, vagyis a sófárt. A fújásra többnyire a reggeli ima, a sáchrit után kerül sor, amikor még nem széledtek szét az emberek a zsinagógából, de valójában egész nap, egészen naplementéig bármikor megfújható.
Szombaton, mivel a hetedik napon tilos a hangszerek használata, nincs sófárfújás és a ros hásánát közvetlenül megelőző napon, elul 29-én szintén tartózkodunk tőle. Ez utóbbi szokásnak az az oka, hogy elkülönítsük elul hónapjának napi sófárfújásait, ami csupán szokás ros hásáná kürtharsogásától, ami viszont tórai micva, annyira, hogy ros hásáná tórai neve nem más, mint jom truá – a kürtharsogás napja.
A sófárfújásra bölcseink számos magyarázatot adtak, ezek közül csak néhányat sorolunk itt fel.
- Az aranyborjú bűne után Mózes ismét felment a Szináj-hegyre, hogy megbocsátásért könyörögjön a zsidó nép számára. Megint csak negyven napig időzött ott, akárcsak első alkalommal, és a negyvenedik napon lejött a második két kőtáblával. Elul hónap elsején ment fel, sófárok hangjától kísérve, és – a VIII. századi midrás, a Pirkéj deRabbi Eliézer szerint – ezért fújjuk meg a hónap elsején a sófárt. A későbbi irodalomban a XIV. századi Rán, a geronai Niszim ben Reuvén rabbi említi már létező szokásként az egész hónapon át tartó sófárfújást.
- Elul hónap során megvizsgáljuk a lelkünket, így is készülve az őszi nagyünnepekre. A sófár lelket felkavaró hangja hozzásegít ahhoz, hogy közelebb kerüljünk Istenhez, ahogy Ámosz prófétánál olvassuk (3:6): „Avagy megfúvatik-e harsona a városban s a nép nem ijed meg?”
- A sófár megfúvása ros hásáná micvája. Ha egy hónapon át minden nap megfújjuk az ünnep előtt, azzal összezavarjuk a minket az Örökkévalónál vádoló angyalt, aki így hirtelenjében nem tudja, mikor kell a zsidókra panaszkodnia. Magyarázók szerint részben ennek az összezavarásnak a része az, hogy a hónap utolsó napján szüneteltetjük a sófárfújást, mivel a vádló angyal így már azt hiheti, hogy véget is értek az ünnepek és már nincs miért vádaskodnia.
Ez utóbbi érvelés további magyarázatot igényel. Az áldott emlékű lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi a következőket fűzte ehhez hozzá: Nem ez az egyetlen alkalom, amikor be akarjuk csapni a vádló angyalt. Ros hásánákor is többször fújjuk meg a sófárt, mint ahányszor feltétlenül szükséges lenne. Miért? A Talmud szerint éppen azért, hogy összezavarjuk a vádló angyalt, a Szátánt, aki nem azonos természetesen a magyar ördöggel, vagy sátánnal. A nagy középkori magyarázó, Rási szerint ez így fejthető ki: Amikor a vádló látja, hogy mennyire nagy becsben tartjuk az Örökkévaló parancsolatait, és sokkal többet teszünk meg, mint amennyi elő van írva, egyszerűen meg sem tud szólalni.
Ilyesmi történik akkor is, mondja a Rebbe, amikor egy egész hónapon át minden nap megfújjuk a sófárt. Ennyi sófárfúvás hallatán elkerülhetetlenül megbánjuk a bűneinket és helytelen cselekedeteinket és elindulunk a jó úton. Ha ez megtörténik, mi győztünk, Isten már ros hásáná előtt beír bennünket a jó élet könyvébe. A vádló viszont megzavarodik ettől: mi marad a számára arra a napra, amikor valóban elérkezik az ítélet ideje? A Rebbe magyarázata szerint tehát ezt jelenti az, hogy „nem tudja a vádló, mikor van ros hásáná” – nem tudja ugyanis, mikor kerül valóban sor az ítéletre. Mivel mi már előre gondoskodtunk a dologról, és a háttérben megkötöttük „az üzletet” az Örökkévalóval. Ugyanezen gondolat mentén az is megérthető, miért nem fújjuk a sófárt közvetlenül a ros hásánát megelőző napon. Addigra ugyanis már annyira biztosak vagyunk abban, hogy Isten elfogadta a megtérésünket a megelőző hetek során, hogy az utolsó napon már meg sem kell fújnunk a hangszert.
Forrás: chabad.org