A pészahi széderen fogyasztott, almából, dióból és borból készült massza, a chároszet (chrajszesz) a habarcsra emlékeztet, melyet rabszolgává tett őseink használtak az egyiptomi építkezéseken. Ha ez így van, akkor miért olyan édes ez a keverék? Miért emlékezünk a rosszra valami különlegesen finom dologgal? Erről beszél a My Jewish Learning írása.
A Talmud (Pszáchim 116a) elmondja, hogy a chároszet kifejezésben a héber cheresz – agyag szó bújik meg. A Rámbám (Maimonidesz) szerint a chároszet a habarcsra emlékeztet. Receptet is közöl:
„Datolyát, szárított fügét vagy mazsolát és hasonló dolgokat összetörünk, ecetet adunk hozzá, és fűszereket keverünk bele, ahogy az agyagot is szalmával keverik [a téglavetéshez]”.
Míg könnyen érthető, hogy a széderasztal szimbolikus étkei közül miért emlékeztet minket a sós víz a könnyekre vagy a keserűfű a zsidók által megélt sok keserűségre, az ízletes chároszet magyarázatot kíván.
A tórai történeteket kiegészítő midrás két története megvilágíthatja e különleges, számos formában létező pészahi finomság eredetét.
A Smot Rábá (1:12) elmondja, hogy amikor az egyiptomiak meg akarták gyilkolni az újszülött zsidó kisfiúkat, a zsidó asszonyok ligetekben, almafák alatt adtak életet gyermekeiknek, ahol aztán angyalok nevelték a kicsiket: „Isten elküldte egy angyalát, hogy megtisztítsa és széppé tegye őket, ahogyan a szülésznő teszi az újszülöttel… Aztán Isten két mellbimbót is adott nekik [a földből], az egyikből olaj folyt, a másikból méz”. Hamarosan zsidó kisgyermekektől nyüzsgő gyümölcsösök alakultak tehát ki Egyiptomban, ahol angyalok őrizték a gyermekeket, akiket isteni parancsra a föld táplált. A történet szerint az egyiptomiak megpróbálták letarolni a kertjeiket, hogy megszabaduljanak a gyerekektől, ám a Föld kitátotta a száját, elnyelte őket, és így megmenekültek. Később, amikor már megnőttek és elmúlt a veszély, hatalmas „nyájakban” tértek vissza szüleikhez. E történetben a gyerekekről Isten gondoskodik a gonosz és kegyetlen emberek ellenében. A gyerekek úgy növekednek, mint az élet fájának gyümölcsei. A chároszet nemcsak a rabszolgamunkára emlékezet, hanem a megváltásra is emlékeztet.
Egy másik midrás (Smot Rábá 21:10) is a megváltáshoz kapcsolja a chároszetet. Amikor a zsidó nép átkelt a Nádas-tengeren, a gyerekek nyűgösek és éhesek voltak a fárasztó meneküléstől.
„Izrael lányai gyermekeikkel a karjukban haladtak át a tengeren, és amikor a kisgyermekek sírtak, kinyújtották a kezüket és leszajítottak egy almát vagy egy gránátalmát a tengerből”.
Ebben a történetben a Nádas-tenger egyfajta Édenkertté válik és gyümölcsöt terem a szükséget szenvedők számára. A megváltás csodája itt is a gyümölcsfákhoz kapcsolódik.
A minden tavasszal újra kivirágzó és termőre forduló fák bizonyítják az állandó megújulás lehetőségét. Ugyanez pészah, a szabadság ünnepének egyik üzenete is: a legrosszabb helyzetekből is van kiút és mindig van lehetőség a megújulásra is. Vegyük még ehhez hozzá a liget szimbolikáját. A liget, héberül párdesz a Tóra értelmezésének különféle fokait foglalja magában. Amikor a gyümölcsökből készült chároszetet esszük, akkor talán erre a sokféle értelmezési lehetőségre is utalunk, és felvillantjuk a megváltás közeledtét és az isteni segítség, valamint a folyamatos megújulás valódiságát.
Az askenáz hagyomány szerint használt alma, illetve a szfárádi szokás szerint belekevert datolya és füge egyaránt termékenységszimbólum. Előbbi azon a midráson alapul, hogy a zsidó nők almafák alá csábították férjeiket az egyiptomi mezőkön, amikor az egyiptomiak meg akarták akadályozni a zsidók szaporodását, utóbbi pedig az Énekek Énekén, mely a szerelem szimbólumaként említi e gyümölcsöket. A chrajszesz íze a szabadság édességére is emlékeztet és amikor a széder során megízleljük ezt a pészahi különlegességet, érdemes a rabszolgamunka mellett e másik értelmezésre is gondolni.
Fotók: Chabad.org