A zsidóságban létezik egy fogalom, a szöudát micvá, micvalakoma. Ez egy olyan ünnepi hangulatú étkezés egy micva teljesítése kapcsán (lásd Chávot Jáir responsum 70. fejezet), amelynek során mindenképpen kell kenyeret fogyasztani, és ezenfelül kötelező, de legalábbis illik húst is enni (Mágén Ávrahám 249:6.). Ilyenek pl. a szombati étkezések (Sulchán áruch OC 274:4.), a körülmetélést (SÁ JD 265:12.) vagy az esküvőt követő lakoma (lásd SÁ EH 64:1–2., 4.; Nité Gávriél – Niszuin 1. kötet 39:10.) stb.
Ezeken kívül a bár micvá ünnepséghez is kapcsolódik micvalakoma, ahogy Slomó Luria (1510–1573) lublini rabbi (Jám sel Slomo, Bává kámá 7:37.) ezt a Talmudból levezette. A talmudi történet szerint (Kidusin 31a.) Ráv Joszéf így szólt, miután megvakult: eredetileg azt mondtam, hogy ha valaki bebizonyítja, hogy a háláchá elfogadja azt a véleményt, miszerint a vak ember fel van mentve minden tórai micva alól, akkor nagy ünnepséget rendezek Izrael bölcseinek, annak örömére, hogy hiába vagyok felmentve, önkéntesen mégis teljesítem a micvákat. Miután azonban megtudtam, hogy nagyobb dolog, ha olyan teljesíti a micvákat, akinek az kötelezettsége, mint ha olyan teljesíti, akiknek nem, úgy döntöttem, hogy inkább akkor rendezek ünnepséget, ha valaki meggyőz engem arról, hogy a háláchá nem fogadja el a fenti véleményt. Ebből következik az, mondja Luria rabbi, hogy amikor valaki eléri a 13 éves és egynapos kort és bármicva lesz, vagyis kötelezetté válik a micvák megtartására, akkor ezt ünnepséggel kell összekötni, ezért tartanak micvalakomát. Az ilyen ünnepségeknek ősrégi hagyománya van: az első bár micva lakomát, amiről tudomásunk van, Simon Bár Jocháj rabbi, a híres talmudi bölcs és kabbalista rendezte fia számára, aki később Elázár rabbiként vált híressé (Zohár chádás 18b.végén).
A bár micva ünnepség étkezését csak akkor tartjuk micvalakomának, ha aznap ünnepelnek, amikor a gyerek nagykorúvá válik és kötelezett lesz a micvákra, vagyis a születésnapján. Ha azonban valami miatt nem lehet azon a napon tartani a bár micva ünnepséget, akkor már nem számít micvalakomának, kivéve, ha tóratanulással van egybekötve – így például, ha a bár micva fiú drósét mond, vagyis tóramagyarázatot tart (Mágén Ávrahám 225:4., lásd még SÁ OC 670:2.).
Az elterjedt szokás szerint a bár micva fiú mindig mond drósét, függetlenül attól, hogy a születésnapjára esik-e az ünnepség (Nité Gávriél – Bár micvá 17:1.) (a családok mindig is igyekeztek arra a napra szervezni és nem is illik halasztani [Likuté szichot 35. kötet 278. oldal]). Ezt jiddisül psetlnek, más szóval pilpulnak nevezik, ami egy, a Talmudból vett háláchikus diskurzus kifejtéséből és megvilágításából áll (NG uo. 2.).
Nagyon sok esetben ez a téma kapcsolódik a tfilinhez (uo. 3.), de ez nem kötelező, az én bár micvám psetlje pl. az eljegyzésről szólt. A lubavicsi haszidoknál inkább egy haszid tfilinről szóló diskurzust mondanak el, amit a negyedik rebbe írt 1892-ben fia, a későbbi ötödik rebbe bár micvájára (lásd Ásif minhágim vöhánhágot 14. fejezet 34. és 61. paragrafus).
Van egy olyan meglepő szokás, hogy nem engedik a bár micva fiúnak, hogy végigmondja a mondandóját, hanem énekléssel megszakítják a drósét (NG uo. 4.). Ennek talán az az alapja, hogy könnyíteni akarnak azoknak a fiúknak, akik nem rendelkeznek olyan kiemelkedő képességekkel. Mások szerint ez csak egy vadhajtás, nem pedig elfogadott szokás (uo. 4–5.). Emlékszem, hogy mesterem, Grünwald József (1903–1984) pápai rabbi mindig arra bíztatta a bár micva fiút, hogy ne törődjön a közbeszólókkal, hanem folytassa a dróséját és lecsendesítette az éneklőket is.
A lubavicsi Rebbe kompromisszumos javaslatként azt tanácsolta, hogy ott, ahol mindenáron ragaszkodnak ehhez a szokáshoz, a bár micva fiú mondja végig a dróséját, majd, miután befejezte, kezdje elölről, és ekkor szakítsák őt félbe (Ászif uo. 62.).
A dróse olyan lényeges része lett a bár micva ünnepségeknek, hogy az ajándékot, amit a vendégek szoktak adni a bár micva fiúnak – ez vallásos közösségekben főleg vallási témájú könyv –, azt doron drásának, dróse ajándéknak szokták nevezni (NG uo. 17.), ahogy azt a könyvbe írt ajánlásban meg is szokták említeni az ajándékozók.
***
Fiam, Cvi (Hers) Méir bár micváját jövő héten kedden ünnepeljük, kívánom neki a hagyományossá vált Chábád kívánsággal (Ászif uo. 57.), hogy nőjön fel egy igazi ל׳׳יח (CHáJáL, katonaként), amit ebben az összefüggésben mozaikszókánt értelmezünk: chászid, jöré sámájim (istenfélő), lámdán (nagy tóratudós).
Oberlander Báruch
Megjelent: Gut Sábesz 23. évfolyam 39. szám – 2021. június 11.