Talán egyetlen más egészségügyi témában sem kérték annyian a Reb­be áldását és tanácsát, mint a gyermektelenség. Me­náchem Mendel Schneerson rabbi, akinek magának sohasem születhetett gyermeke, mélyen átérezte a meddő párok fájdalmát. Rendkívüli tájékozottsága a fertilitással kapcsolatos tudományos kutatásokra is kiterjedt, így naprakész tanácsot tudott adni a hozzá fordulóknak. Az alábbiakban olyan levelekből válogattunk, melyekben a késlekedő gyermekáldás miatt segítséget kérőknek írt.

Ne add fel a reményt: lehet gyermeked!

… Elképedve olvastam sorait, ahol azt írja, hogy a saját gyermeket illetően a remény utolsó szikrája is kihunyt önben. Hogyan is lehet ilyesmiben valaki biztos?

A jelek szerint csak a kora miatt írja ezt. De a kor sem perdöntő, hiszen Bölcseink arról számolnak be, legyen az emlékük áldott, és mi is látjuk, hogy így van: önnél idősebb asszonyok is szültek már fiakat és lányokat.

Aki az Örökkévaló által teremtett világot szemügyre veszi, láthatja, hogy – az Írást idézve – »a te műveid sokfélék« és »munkáid csodálatosak«, lehetetlen, hogy egyetlen emberi lény mindent megértsen, mindent megragadjon. Az a helyzet, hogy az ember még csak azt sem képes megragadni vagy még annak nagy részét sem, ami rá tartozna.

Mivel [lehetetlen mindent tudni,] az ember igyekszik elsajátítani legalább némi szakismeretet az emberi tudás valamely terepén [és ott szakértővé válni]. A tisztességes ember csak a szigorúan vett szakterületén mer kategorikus nyilatkozatokat tenni, más területeken azok véleményére hagyatkozik, akik ott számítanak szakértőnek.

Ami a szóban forgó kérdést illeti: a Tóra helyet ad az orvosok véleményének, s a haláchában sok döntés éppen az ő állásfoglalásuktól függ. A Tóra arra tanít minket, hogy ami a konkrét tennivalókat illeti az egészség terén, kövessük az orvosok útmutatását.

De a szívünkben tudnunk kell, hogy az Örökkévaló a tulajdonképpeni gyógyítója a testnek is, ő az, aki ezt a világot mint egészet irányítja, és a mi külön világunkat is, egészen a legcsekélyebb részletig – hát még, amikor élet-halál kérdéseiről van szó.

A leveléből úgy tűnik, hogy ez a határozott véleménye [miszerint nem lehet gyermeke,] nem orvosi szakvéleményen alapszik. De ha úgy lenne is, ilyen és hasonló esetekben számtalanszor tévedtek már orvosok. 

Végső soron minden azon múlik, mennyi bitáchon (bizalom) van bennünk az Örökkévaló iránt, aki e világ Teremtője. (Igrot kodes, 10. kötet 21. oldal).

Termékenységi szakember és a tfilin kósersága

Kövessük szorgalmasan a Tórát és a parancsolatokat, vizsgáljuk meg, nem sértettük-e meg valamelyiket, ellenőrizzük a tfilineket és mezüzéket.

Levelére válaszolva [melyben arról ír], hogy a nővére sok éve házasságban él, és még nem született gyermekük: furcsállottam, hogy nem említi, kérték-e termékenységi szakember segítségét. Ha nem tették, legfőbb ideje.

Ez a megoldás tökéletes összhangban van Bölcseink útmutatásával, emlékük legyen áldott, akik azt mondták a versről – »és meggyógyul« –: »Ebből tudjuk, hogy a Tóra megadta a képességet a gyógyítónak a gyó­gyításra.«

Az ember fizikai és spirituális jólléte azonban szétválaszthatatlanul össze van kapcsolva, és a zsidóság »egy nép a földön«, illetve az Álter Rebbe szavai szerint: »Ez azt jelenti, hogy még a földi [alacsonyabb rendű] dolgokban sem különül el az Örökkévaló igazi lényegétől.«

Ezért kell az embernek a Tórát és a parancsolatokat még szorgalmasabban, még jobban odafigyelve követnie, megerősítenie hitét és bizalmát az Örökkévalóban, e világ Teremtőjében, aki ügyel az emberre személyes isteni gondviseléssel onnan felülről.

Az olyan esetben, mint amilyenről szó van, helyes lenne, ha a házaspár megvizsgálná, vajon az udvarlásuk és párválasztásuk annak idején nem sértett-e meg valakit olyan mértékben, hogy a bocsánatát kellene kérni. [Ha bocsánatot kérnek,] megtehetik az érintett jelenlétében, de ha az nem lehetséges, a távollétében is.

Ellenőrizniük kellene a férj tfilinjét és a házban lévő mezüzéket is, hogy a haláchának megfelelőek-e, kóserek-e. Az asszonynak is meg kellene tartania azt a szokást, hogy cedákát ad a péntek esti, illetve ünnepnapi mécsesgyújtás előtt. (Igrot kodes, 18. kötet 32. oldal)

Megjelent: Egység Magazin 28. évfolyam 99. szám – 2017. október 18.

 

Megszakítás