A tfilin a zsidó nép különleges micvája. Különlegességét az adja, hogy látható összeköttetést jelent a zsidó nép és az Örökkévaló között. Tárgyi, nagyon is valóságos eszköz, melyet a karunkra kötünk, jelképezve a testi, és a fejünkre, szimbolizálva szellemi erőt. A bár micvára való felkészülésről szóló sorozatunkban először azt az előadást mutatjuk be, amelyet Saul és Joel tartott a tfilinrakási ünnepségen.
A tfilin – jel
A Tóra jelnek hívja a tfilint Izrael és az Örökkévaló között. Még két dolgot nevez jelnek a Tóra, az egyik a brit milá, a körülmetélés, a másik pedig a szombat. A zsidó törvények szerint ahhoz, hogy egy bíróság elfogadjon egy tanúságtételt, mindig két tanúra van szükség. Egy zsidó férfi mellett éppen ezért mindig két jel kell, hogy tanúskodjon arról, hogy a Tórához hűen él. A brit milá, a szövetség jele, mindig vele van, és emellé veszik fel hétköznap a tfilint, a hetedik napon pedig maga a szombat szentsége a második jel. A szombat itt a bibliai ünnepeket is jelenti. Ebből következik, hogy a tfilint csak hétköznap viseljük, szombaton és ünnepeken nem, hiszen egy másik jel tanúskodik mellettünk.
De mi a helyzet a félünnepekkel? Peszách és szukot első és utolsó napja (a gálutban az első kettő és az utolsó kettő) ünnepnap, a köztes napok pedig félünnepek, amikor dolgozhatunk, de emellett megtartjuk az ünnep jellegzetes szokásait, peszáchkor maceszt eszünk, szukotkor pedig ünnepi sátorban lakunk. A kérdés ott dől el, hogy mit tekintünk jelnek? Egyes rabbik szerint a szombati és ünnepi munkatilalom a jel. Az ő véleményüket követve tehát félünnepen is veszünk tfilint, hiszen ezeken a napokon nincs teljes munkatilalom. Ez az askenáz közösségek szokása. Más rabbik úgy tartják, hogy a különleges ünnepi micvák jelentik a jelet, peszáchkor a macesz, szukotkor pedig a sátor és az ünnepi csokor. Mivel ezek a parancsolatok félünnepekkor is érvényesek, ezért szerintük nem kell tfilint venni félünnepen. Ez a szfárádi és a hászid zsidók szokása.
Honnan származik?
A tfilint négy helyen említi meg a Tóra:
És legyen neked jelül, kezeden és emlékül szemeid között, hogy legyen az Örökkévaló tana a te szádban, mert erős kézzel vezetett ki téged az Örökkévaló Egyiptomból. (2Mózes 13:9)
Azért legyen jelül kezeden és homlokkötőül szemeid között, mert erős kézzel vezetett ki bennünket az Örökkévaló Egyiptomból. (2Mózes 13:16)
Kösd azokat jelül kezedre és legyenek homlokkötőül szemeid között. (5Mózes 6:8)
Vegyétek azért eme szavaimat szívetekre és lelketekre, és kössétek azokat jelül kezetekre és legyenek homlokkötőül szemeitek között. (5Mózes 11:18)
Láthatjuk, hogy a tórai szövegből szinte semmit nem tudunk meg a tfilinről. Nem tudjuk, hogyan néz ki, miből készül, milyen részekből áll, milyen színű és azt sem, hogy hogyan használjuk. Minden további részlet a szóbeli tannal került a hagyományba. A szóbeli tan, azaz a Misna és a Gemárá bölcsei azt tanították, hogy a tfilin minden részletét a Szináj-hegyen kapta meg Mózes az Örökkévalótól a tóraadáskor, de nem leírt, hanem szóbeli formában. A szóbeli tan hosszú ideig nemzedékről nemzedékre öröklődött szóban, majd amikor már rengeteg magyarázat gyűlt köré, végül leírták. Ez lett a Misna, a Misna további magyarázataiból pedig a Talmud. Ebből is látjuk, hogy a zsidó törvényeket az írott és a szóbeli tan alkotja együtt, egyik sem létezhet a másik nélkül. A tfilin ennek a kettős hagyománynak az egyik legjobb példája.
Mi van benne?
Mit találunk egy tfilinen belül? A tfilin két feketére festett bőrdobozból és bőrszíjakból áll. A dobozok belsejében vékony állatbőrre írt tekercseket találunk, melyeken a tfilinről szóló négy tórai idézet, illetve az azokat megelőző és követő mondatok szerepelnek. A fejre való tfilinben négy külön rekeszben négy kis tekercs található, a kézre való tfilinen pedig egy tekercsen szerepel mind a négy idézet. A szövegeket így foglalhatjuk össze:
- Az elsőszülöttek az Örökkévalóé, az egyiptomi kivonulás, ígéret a honfoglalásra, peszách és macesz, tfilin (2Mózes 13:1-10)
- Ígéret a honfoglalásra, az elsőszülöttek kiváltása, az egyiptomi kivonulás, tfilin (2Mózes 13:11-16)
- Smá Jiszráel, a Tóra megtartása és továbbörökítése, tfilin, mezuza (5Mózes 6:4-9)
- Jutalom és büntetés, tfilin, a gyerekek tanítása, mezuza, az Ország birtoklása (5Mózes 11:13-22)
A szöveget egy szófer, vagyis tóramásoló írja kézzel, lúdtollal, pergamentekercsre, különleges fekete tintával. A tfilineket néhány évente ellenőriztetik a szóferrel, aki kinyitja a dobozokat, és megvizsgálja, hogy minden betű ép-e. Ha csak egy kis darab is hiányzik egy betűből, vagy elmosódott egy betűnek akár csak egy parányi részlete is, akkor ki kell javítania ahhoz, hogy újra kóser és használható legyen a tfilin. Azt is meg kell vizsgálnia, hogy a szíjak és a dobozok teljesen feketék-e, és a dobozok őrzik-e a kocka formájukat.
Most lássuk, hogy mit mond a Talmud Menáchot traktátusa a tfilin parancsolatának részleteiről.
Milyen sorrendben kell az idézeteket a fejre való tfilinbe tenni? A Mózes második könyvében szereplő mondatokat jobb oldalon. A Mózes ötödik könyvében levő idézeteket pedig bal oldalról.
De egy másik helyen éppen fordítva tanultuk! Azt mondta Ábáje: „Nincs ellentmondás. Az egyik arról szól, aki a tfilint viselő emberrel szemben áll, a másik pedig arról, akinek a fején van.”
Ezt a véleményt követi a zsidó jog, vagyis a tekercsek sorrendje jobbról balra haladva a Tóra sorrendjét követi. Ezt hívják Rási-tfilinnek is, az ezer évvel ezelőtt élt híres franciaországi tóramagyarázóról. Természetesen már több ezer évvel előtte is hordtak tfilint, mégis az ő nevét viseli a legáltalánosabban elfogadott sorrend alapján összeállított tfilin. Emellett más vélemények is vannak, például Rási unokája, Rábénu Tám szerint a sorrend 1-2-4-3, vagyis a két, Mózes ötödik könyvéből származó idézet fel van cserélve a Rási-tfilinhez képest.
A kabalisták szerint jó, ha az embernek van olyan tfilinje is, amelyben Rábénu Tám szerint helyezkednek el a tekercsek, és ezért a szfárádi és a hászid zsidók között sokaknak két pár tfilinjük van. Vannak, akik az ima közben cserélik le, vannak, akik az ima után, és van egy különleges mód is, amikor két pár apró tfilint hordanak egyszerre, a dobozokat egymás felett elhelyezve.
Az sem mindegy, hogy milyen sorrendben vesszük fel, illetve le a tfilint. A Talmud Menáchot traktátusában (36a) ezt olvassuk:
Azt mondta Rábá: Ráv Huná elmagyarázta nekem, hogy azt írja a Tóra: legyenek tfilinként a szemeid között. A tfilin szó többes számban van leírva, vagyis amikor a homlokon van a tfilin, akkor kettőre van belőle szükség, a karon és a homlokon is. Ebből következik, hogy ezt a parancsolatot csak akkor nem szegjük meg, ha előbb vesszük le a fejre való tfilint. Ha ugyanis a kézre való tfilint vennénk le előbb, a fejre való egyedül maradna rajtunk.
Hova tesszük?
A mit és hogyan mellett nem hagyhatjuk figyelmen kívül a hova kérdését sem. Az egyik legfontosabb előírás, hogy pontosan hova helyezzük a dobozokat.
Nézzünk még egy talmudi magyarázatot a Menáchot traktátusból (36b-37a). Vajon melyik kezünkre rakjuk a tfilint?
A szabályok szerint a gyengébbik, ügyetlenebbik kézre, vagyis a jobb kezesek a bal, a bal kezesek a jobb kézre teszik. Erre a szabályra három forrást találunk a talmudban.
- forrás
Tanultuk bölcseinktől: ha csak a kéz szó van leírva, az mindig a bal kezet jelenti. Erre három példát hoz a Talmud. Mindháromban a „jobb” és a „kéz” szó szerepel a kettő megkülönböztetésére:
- Jesájá próféta könyve: A kezem alkotta a világot és a jobbom az eget.
- Bírák könyve: Kezével a cövekért nyúlt, jobbjával a kalapácsért.
- Zsoltárok könyve: Miért húzod vissza kezedet? Emeld fel jobbodat, és végezz velük.
- forrás
Nátán rabbi mondta: nincs szükség ezekre az idézetekre. Hiszen az van írva a tfilint és a mezuzát leíró tórai mondatban, hogy „kössétek a tfilint és írjátok a mezuzát”. És mivel a mezuzát csak jobb kézzel írhatjuk, akkor logikus, hogy a tfilint is jobb kézzel kell kötni. Ha pedig jobb kézzel kötjük, akkor csak a bal kezünkre köthetjük.
- forrás
Ráv Ási mondta. Az egyik olyan mondatban, ami a tfilint megparancsolja, a kezed szó más formában van írva: a végén van egy hé betű, amit úgy is lehet olvasni, hogy a gyengébbik kéz, ami utalás a bal kézre, illetve arra, hogy az ügyetlenebbik kézről van szó, tehát a bal kezesek a jobb kézre teszik.
A kézre valót a bicepsz izomra tesszük, kétujjnyira a könyökhajlattól, kicsit befelé, a szív felé. A fejre valót a hajvonal fölé, középre, a két szem közé kell tenni. Nagyon oda kell figyelni, hogy semmiképpen se csússzon a homlokra, mert az olyan, mintha nem is tettünk volna tfilint! A hátul lévő csomó a tarkó tetején helyezkedik el.
Az egyik legfontosabb törvénymagyarázat, a Misna Brura szerint három probléma van azzal, ha valaki a homlokára köti a tfilint:
- nem teljesíti a parancsolatot
- emiatt hiába mondta el az áldást, ami szintén tilalmas
- úgy viselkedik, mint az eretnekek, mert a zsidó történelem minden korszakában voltak olyan csoportok, akik nem fogadták el a szóbeli tant, hanem csak az írott tant követték szó szerint, ezért a szemük közé, a homlokukra tették a tfilint. Ha valaki így tesz, az olyan, mintha egy ilyen eretnek csoportnak lenne a tagja.
Átgondoltan!
Az is fontos, hogy tudatában legyünk a parancsolat jelentőségének, miközben teljesítjük azt, és ne csak megszokásból tegyünk tfilint. Bölcseink igen szigorúan nyilatkoztak azokról, akik úgy kötik fel a tfilint, hogy közben nem gondolnak a parancsolat fontosságára:
Ha valaki anélkül veszi fel tfilinjét, hogy annak értelmére koncentrálna, az valójában nem teljesítette a micvát és olyan, mint egy tudatlan majom” (Áruch Hásulchán 25:8.)
Ha valaki nem tudja [a tfilin micvájának értelmét], az olyan, mintha köveket helyezne a fejére és a karjára, Isten ments. (Áteret Zkénim 25:62)
A tudatlan emberen olyan [a tfilin], mint az ökrön a járom. (Háráv Ávráhám Ázuláj)
Áldás mindenre van
A tfilinre, mint minden parancsolatra, áldást is kell mondani.
A kézre való tfilinre ezt mondjuk: Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a világ Királya, aki megszentelt minket parancsolataival, és megparancsolta a tfilin felrakását.
A fejre való tfilinre ezt mondjuk: Áldott vagy Te, Örökkévaló Istenünk, a világ Királya, aki megszentelt minket parancsolataival, és megparancsolta a tfilin parancsolatát. Áldott legyen dicső uralmának neve örökkön örökké.
Az askenázi zsidók mind a két áldást mondják, a szfárádiak csak az elsőt, és csak akkor mondják a második áldást, ha valamiért beszéltek a két tfilin feltevése között.
A tfilint ma többnyire a reggeli imához szokás feltenni. A Talmudban vita van arról, hogy nappal és éjjel is, vagy csak nappal kell viselni. Végül az lett a törvény, hogy csak nappal viseljük. Ezt írja az egyik legnagyobb jogi gyűjtemény, a Sulchán Áruch: Az előírás az, hogy egész nap viseljünk tfilint, azonban ehhez tiszta test szükséges és folyamatos koncentráció, erre pedig nem minden ember képes. Ezért az vált szokássá, hogy nem viseljük egész nap, azonban arra ügyeljünk, hogy legalább [a reggeli imában elmondott] Smá Jiszráel és az Ámida ima alatt viseljük.
Hogyan készül a tfilin?
A tfilin minden egyes alkatrésze kóser állat bőréből készül, kézzel. Régebben az volt a szokás, hogy bárány-, vagy kecskebőrből készítették, mivel ezekkel könnyebb dolgozni, viszont nem olyan tartósak, mert vékonyak. Manapság marhabőrből készítik a tfilint, elsősorban a nyakából, mert ott a legvastagabb a bőre. A dobozokat alkotó kockákat fémprésekkel alakítják ki, majd a nyers bőrt befestik feketére. Még az a cérna is állati eredetű, amivel lezárják a dobozokat: a szarvasmarha lábában lévő ínt megszárítják, és abból sodorják.
A fejre való tfilin jobb- és baloldalára egy-egy sin betűt préselnek a készítésekor. Ez az Örökkévaló egyik nevének a kezdőbetűje. A jobb oldalon egy hagyományos, háromágú sint látunk, a bal oldalon viszont egy olyan sint, aminek négy ága van. Erre sok magyarázat van, az egyik az, hogy a jobb oldalon a hagyományos, kézzel írt sin betűt látjuk, a bal oldalon pedig azt a sin betűt, ami Mózes kőtábláiba volt belevésve, ott tehát a négy szár közötti három mélyedés adja ki a háromágú sin betűt. A sin alakja a különböző közösségekben eltér.
A tfilin csomójának két fő típusa van:
Az askenázi és jemeni zsidók többségének tfilinjén a csomó négy kis négyzetből áll, és ezek adnak ki egy nagyobb négyzetet. Az ilyen tfilineken a csomóból elágazó szíjak alakja adja ki a dáled betűt.
A szfárádi és egyes askenáz közösségek által használt tfilinen dáled betű alakú a csomó.
Ez azért fontos, mert a sin, a dáled és a kézre való tfilin csomója által alkotott jud betű Isten egyik nevét adja ki.
A kézre való tfilint is eltérő módokon kötik meg a különböző közösségekben. Az askenáz szokás
szerint a kézfejen a sin betűt alakítják ki és befelé tekerik a tfilint. Ennek a fordítottja, kifelé tekerve, az általánosan elterjedt hászid szokás, a lubavicsi hászidok pedig a felkaron alakítják ki a sin betűt a szíjból.
Bölcseink azt mondják, hogy a tfilin különleges védelmet biztosít a zsidó népnek. A Ki távo hetiszakaszban (5Mózes 28:10) a következőket olvashatjuk: „És látják a föld népei, hogy az Örökkévaló nevével neveztetsz, és félnek majd tőled”. A Talmud (Bráchot 6a) szerint ez a fejre való tfilinre utal, amin rajta van Isten nevének a kezdőbetűje, hiszen ez az, melyet láthatóan viselnek (míg a kézre való tfilin rejtve van).
Bölcseink azt mondják, hogy nemcsak a zsidók tesznek tfilint, hanem maga az Örökkévaló is, persze csak képletesen. Ezt mondja a Talmud: Mi van Isten tfilinjébe írva? Ráv Chijá bár Ávin mondta: „Ki olyan mint Izrael, egyetlen nép a Földön?” (1Krónikák 17:21).
Végezetül álljon itt egy talmudi történet a galambszárnyú Elisáról:
Valamikor, réges-régen élt egy ember Izrael Földjén, úgy hívták, hogy Elisa. Különösen szerény és tiszta ember hírében állt, és a környezete tisztelte-szerette őt. Elisa egy olyan korban élt, amikor a rómaiak uralkodtak Izraelben, és megtiltották a zsidóknak, hogy a Tóra micváit betartsák. Sőt, nemcsak megtiltották, de szigorúan meg is büntették azokat, akik szombatot tartottak, Tórát tanultak, vagy tfilint hordtak. Elisa azonban bízott az Örökkévalóban, és különös figyelmet fordított arra, hogy a tfilinjét a lehető legpontosabban helyezze el a homloka felett, és a teste a lehető legtisztább legyen, amikor a tfilin rajta van.
Egy szép napon Elisa, szokása szerint karján és fején a tfilinjével, városa utcáin sétált. A tanházba igyekezett éppen, vagy beteget akart meglátogatni, azt már nem tudjuk, a lényeg az, hogy Elisa akárhová ment, rajta volt a tfilinje. Ehhez igen nagy bátorság kellett, mert a római katonák bármikor megláthatták őt, és akit tfilinnel a homlokán rajtakaptak, annak nem kegyelmeztek.
Egyszer csak valaki érdes, rekedt hangon rákiáltott a szentéletű Elisára: „Mi van rajtad? Fordulj csak meg! Ide gyere, de rögtön!” Elisa erre rögtön az ellenkező irányba kezdett szaladni, ám a római katona – ki más lehetett volna – szélsebesen futott utána. Villogó szeme semmi jót nem jósolt az ártatlan zsidó ember számára.
Elisa befutott a piacra, és az árusok asztalai, a piac zegzugai között próbált elmenekülni üldözője elől. Ám semmi nem segített, és Elisa belátta, hogy nincs mit tenni, a római katona hamarosan utoléri őt. Ekkor hirtelen lekapta a fejéről a tfilint – a rómaiak csak a homlokra kötözött szíjak viselését tiltották meg, a karra kötöttet nem büntették -, és egy gyors mozdulattal a kezébe rejtette. Épp időben, mert haragos üldözője már a sarkában járt, hogy lecsapjon rá. Ám ekkor meglátta, hogy a zsidó férfi homlokán semmi sincsen. Így hát dühösen rákiáltott: „Azt látom, hogy a fejeden nincs semmi! De vajon mit rejtegetsz a kezedben? Csak nem egy fejre való bőrdobozkát, amiről megparancsoltuk nektek, hogy ne használjátok?”
Elisa szemrebbenés nélkül az válaszolta: „Galambszárnyak vannak a kezeim között”. – „Mutasd”- ordított rá a római katona. Elisa szétnyitotta a két tenyerét, és csoda történt! A fejre való tfilin helyett egy pár hófehér galambszárny feküdt a tenyerén! Ettől kezdve úgy nevezték Elisát, hogy Elisa báál knáfáim – galambszárnyas Elisa. Még jobban odafigyelt a tfilin micvájára és arra, hogy a lehető legtisztább legyen. Hiszen azért tett vele csodát az Örökkévaló, mert a lehető legpontosabban betartotta a tfilin parancsolatát. Ahogyan a galamb védelmezi a kicsinyeit, úgy védelmezik a Tóra parancsolatai Izrael népét. Másként: ahogyan a galamb szárnyai védelmezik a galambot, úgy védelmezik az Istentől kapott micvák a zsidókat.
zsido.com