– Az én rabbim azt mondta, hogy hámoci!
– Az enyém pedig azt, hogy mezonot!
– Miről beszéltek? Ez egyértelmű! A YouTube-on is van egy videó, ahol Ráv Elyashiv úgy paszkenol, hogy mezonotot kell mondani.
– Oh, valóban? Nos, van a YouTube-on egy másik videó is, abban Ráv Dovid Feinstein hámocit mond.
Mégis miről folyhatott ez a vita?
Egy nagyon fontos eldöntendő kérdésről, mégpedig arról, hogy
milyen áldást kell mondani a wrap nevezetű ételre,
ami tulajdonképpen nem más, mint egy tortilla tekercs, melynek hazája Mexikó.
Yair Hoffman, az internet népszerű ortodox rabbija most ennek a könnyen elkészíthető, az Egyesült Államokban és Izraelben sok kóser (gyors)étteremben is kapható, bríszeken, bát-, és bár micvákon népszerű ételnek a háláchikus aspektusait vizsgálta meg.
Mezonot vagy hámoci?
Először azt kell megvizsgálni, hogy van-e machloket, vagyis háláchikus disputa az ügyben. Van egy fogalom, a kávod hábráchá, vagyis, hogy az áldást megtisztelően kell mondani.
A Misná Brurá (167:4.) szerint a koncepció részeként az áldást ideális esetben egy dávár sálemre, azaz egy egész dologra kell mondani. Egy későbbi Misná Brurá (168:5.) pedig azt mondja, hogy az „egész tétel” akkor is egy keresendő tulajdonság, ha egyébként az illető előtt lévő ételek közül nem is olyat preferálna. A Levus szerint (168:1.) viszont az ok kissé eltérő, szerinte tiszteletreméltóbb az Örökkévaló előtt, ha egy szép dologra mondjuk az áldást.
Különböző lenne a két ok? Valószínűleg nem. A Misná Brurá és más, a témával kapcsolatos könyvek is az ilyen esetben „hidur micváról” írnak, azaz, hogy a micva megszépítésére kell törekedni. A Talmudban érdekes disputa található erről, amikor Ráv Huná és Ráv Jochánán arról vitáznak, hogy mire jobb áldást mondani, egy egész cipóra vagy egy nagyobb darab kenyérre. (Bráchot 39b).
Ezzel kapcsolatban egyszer egy fiatal lány a következő kérdést tette fel Yair Hoffman rabbinak: Mi a helyzet a görögdinnyével? Ideálisabb, ha egy egész görögdinnyét teszünk az asztalra és arra mondjuk el az áldást? Vagy csak a szeletekre mondjunk áldást?
Az világos, hogy egyetlen magára adó báleboszte [jiddis kifejezés a jó házigazdára – szerk.] sem tenne az asztalra egy egész görögdinnyét. Mégis, a bárchesz esetében mindig gondoskodunk arról, hogy az áldást egész kalácsra mondjuk. Mi a különbség? Igazán jó válasz nincs erre. Nem állítható az, hogy a kenyér más kategória lenne, mint a gyümölcs, hiszen a Mogén Ávrahám (211:1.) kifejezetten azt írja, hogy a fentebb hozott Misná Brurá nem csak a kenyérről szól, hanem bármilyen gyümölcsről is.
Milyen messzire mehetünk el? Mi van például a pizza esetében? A háláchá alapján helyesebb lenne egy egész, még felvágatlan pizzát vásárolni, hogy az dávár sálemnek számítson, akkor is, ha az illető nem enne többet 2–3 szeletnél?
Israel Pesach Feinhandler rabbi, Ávné Jáspé (III. köt. 21:8.) könyvében azt írja, hogy ha egy személynek alapos oka van arra, hogy ne vásároljon egy egész pizzát, mert például előre tudható, hogy nem fogja megenni és csak ételpazarlás lenne belőle, akkor mindenképpen helyesebb úgy dönteni, hogy nem vesz egy egész pizzát, csak annyit, amennyit el is fog fogyasztani.
Így, visszatérve a görögdinnye kérdéséhez, úgy tűnik tehát, ha valakinek alapos indoka van arra, hogy ne tegyen az asztalra egy egész görögdinnyét mert az mulattság tárgya lenne, akkor félreteheti a dávár sálem gondolatát, és elég ha dinnyeszeleteket tálal fel.
Na és akkor mi van a wrappel?
Az Orthodox Union (OU) honlapján egyértelműen az szerepel, hogy a wrapre hámoci áldást kell mondani.
Így paszkenol tehát Ráv Binyomin Forst, a bráchot nagy tudósa, akinek az áldásokról szóló könyve egyébként angol nyelven is elérhető The Laws of B’rachos – A comprehensive exposition of the background and laws of blessings címen.
Ezzel szemben, Ráv Shmuel Fuerst, Chicago egyik háláchá tekintélye úgy fogalmaz, hogy azokra a wrapekre amelyek narancssárgás színűek, mezonot áldást mondunk, azonban a többire, amelyek színüknél fogva inkább a kenyérre hasonlítanak, hámoci áldást.
Erec Jiszráél vezető döntéshozója, Ráv Yitzchok Rubin szerint viszont egyértelműen mezonot áldást kell mondani mindenféle wrapre.
Rubin rabbi indoklása az alábbiakban foglalható össze: a Gemárában a Bráchot 42a lapján olvasható, hogy a „pász hábá b’kisznin” (kifejtését ld. alább) és a „lechmániot” (nem feltétlenül a mai modern értelemben vett péksütemény, mint kifli, vagy zsömle) nevű ételekre egyértelműen mezonot áldást kell mondani. Azonban ha valaki ezekre az ételekre alapozza a fogyasztását, akkor mégis hámocit kell mondani. Tehát a Gemárá ezt úgy érti, hogy akkor mezonot az áldás a wrapre, ha csak snack-ként fogyasztják.
Érdekességképpen megjegyzendő, hogy a Gemárá nem tárgyalja a süteményeket, hiszen akkoriban az elérhető édességek a datolyamézben és az egyéb mézben merültek ki. A cukor csak mintegy 100 évvel a Gemárá befejezése után vált elérhetővé.
De mit is takar pontosan a „pász hábá b’kisznin”?
Rábénu Chánánel úgy magyarázza, hogy a „pász hábá b’kisznin” olyan, mint egy megtöltött alakú zseb. Vagyis olyan étel, amelyben a tésztarészt egyértelműen meg lehet különböztetni a tölteléktől, akárcsak például a banános-áfonyás calzone esetében.
A RáMBáM és RáSI az olyan kenyérfajtát nevezik „pász hábá b’kisznin”-nek, melynek a tésztájához az elkészítés során, még a sütés előtt fűszereket és/vagy édességet kevertek. Mint például egy cupcake (bögrés sütemény) készítése során. (A sütési folyamat után hozzáadott fűszerek vagy cukor már nem befolyásolják az áldást.)
A Háj Gáon szerint mivel a kisznin szó a héber rágás szóból ered, ezért a „pász hábá b’kisznin” kekszszerű, vagyis rágás közben darabjaira esik, akár csak a perec.
A Sulchán Áruch szerzője, Joszef Karo (1488–1575) a Bét Joszefben azt írja, hogy mivel vita folyik a „pász hábá b’kisznin” meghatározásában, ezért a „száfek bráchot lehákél” elvét kell alkalmazni, azaz ha valaki nem biztos abban, hogy milyen áldást kell mondani az ételre, akkor alapértelmezés szerint a leginkább „befogadó” ételét kell mondani (ha semmi más ételhez nem hasonló, akkor a legbiztosabb a sehákol áldás). Itt, ebben az esetben, mivel a fenti definíciók leginkább a sütemény kategóriájába esnek, ezért a mezonot áldást kell mondani – hacsak nem az illető ilyen ételre alapozza az egész étkezését, mert akkor a fentiek alapján mégiscsak hámocit kell mondani.
Azonban még így is maradt kérdés. Az Ácháronim, vagyis a 16. század óta élő háláchá-tudós rabbik között vita van arról is, hogy a „pász hábá b’kisznin” fenti három esete kölcsönösen kizáró, vagy kölcsönösen egyetértő?
A GRáZ, vagyis a liadi Snéor Zálmán (1745–1812), továbbá Ráv Jechezkiél Landau (1713–1793), a Chájé Ádám, vagyis Ávrahám Danzig (1748–1820) és Ákivá Eger (1761–1837) rabbi véleménye szerint, a három vélemény teljesen kizárja egymást. Más szóval élve, a négy Ácháronim szerint:
RáSI és RáMBáM mielőtt banános-áfonyás calzonét vagy kekszet ettek, előtte, mint rendesen kenyérevés előtt leöntötték a kezüket és bencsoltak volna, de a bögrés süteményre mezonotot mondtak. Ellenben Rábénu Chánánel kezet mosott és bencsolt volna, ha bögrés süteményt vagy kekszet evett, de mezonotot mondott volna a banános-áfonyás calzonéra. A Háj Gáon pedig kezet mosott és bencsolt volna, ha bögrés süteményt és banános-áfonyás calzonét eszik, de mezonotot mondott volna a kekszekre.
A Máámár Mordecháj szerzője, a nadvirnai Mordecháj Leifer (1824–1894) rabbi szerint viszont mindhárom vélemény egyetért egymással, azaz egyértelműen látszik, hogy mezonot áldást kell mondani. Ráv Rubin ezt használja fel tézise alapjának, továbbá azt mondja, hogy valójában nem is az összetevők vagy a tészta milyensége predesztinál egy ételt mezonot áldásra, hanem, hogy miképpen használják fel, vagyis, hogy a társadalomban alapvetően miért fogyasztják, az étkezés központi elemének tekintik-e vagy sem.
Más szóval, a fenti három vélemény nem egy okban („szibá”) gyökerezik, hogy miért kell mezonotot mondani, hanem inkább egy jelben („szimán”), hogy mezonot áldást kell mondani, mert a társadalom így fogyasztja azokat.
Rubin rabbi világszerte tanulmányozta, hogy hogyan fogyasztják a wrapokat és azt tapasztalta, hogy más kenyérszeletekkel ellentétben, nem eszik önmagában, kizárólag más ételekkel együtt. Az emberek nem jóllakás céljára fogyasztják, hanem az éhség csillapítására, egyszerű snack jelleggel.
Ennyit a komoly háláchikus elemzésről. Yair Hoffman rabbi a fejtegetése végére odaírja, hogy különösen érdekesnek találja Rubin rabbi érvelését, hogy ő a Máámár Mordechájra támaszkodik, holott a pizzánál, akár még egy szelet esetében is azt mondja, hogy hámocit kell mondani. Miközben Ráv Dovid Feinstein az egy-két szelet pizzát mezonotnak tekinti, de a wrapot hámocinak.
Végezetül tehát mit is kell mondai a wrapre? Egyesek a Misná Brurát tartják a háláchában a mérvadónak, a végső szabálynak, míg mások elfogadják a mai kor Poszkimjait, és a tekintélyes rabbik döntése alapján él. Ez a kettő időnként, mint most is ellentétben állhat, tehát mindenki, a maga felfogása szerint eldöntheti, hogy hámoci-, vagy mezonot áldást mond egy wrap tekercsre. Jó étvágyat!
Hoffman rabbi rendszeresen publikál háláchikus állásfoglalásokat napjaink legkülönbözőbb történéseivel kapcsolatban, mely ismeretterjesztő cikkei végén jellemzően egy-egy vallásos zsidó család megsegítését célzó felhívást is közzétesz. Aki szeretne segíteni egy menyasszonyon esküvőjének megrendezésében, most ide kattintva megteheti.
Borítókép: Pexels, Wikipédia
