A Chábád-mozgalom már az 1950-es évek óta jelen van Marokkóban. Akkor még 350 000 zsidó élt az afrikai országban, ma már ennek csak töredéke. Őket segíti Levi Banon rabbi és felesége, Chana, akik 2008-óta dolgoznak Casablancában, ahol mintegy 3000 zsidó él.
Marokkó az 50-es években a muszlim világ legnagyobb zsidó közösségének adott otthon. Azóta a zsidók túlnyomó többsége Izraelbe, Franciaországba, Kanadába és az Egyesült Államokba vándorolt. A maradás mellett döntők azonban továbbra is őrzik őseik hagyományait.
Az alábbi interjúban a rebecen osztja meg az elmúlt évtizedben szerzett tapasztalatait:
Ön az Egyesült Államokban nőtt fel, a férje pedig Kanadában. Hogyan kerültek végül Marokkóba?
A férjem ugyan Montrealban nőtt fel, de Marokkóban született. A nagymamája még mindig itt él, ezért többször jártunk itt korábban is, még fiatal házasként. Akárhová is mentünk, a zsidók arra kértek minket, hogy maradjunk és folytassuk a lubavicsi küldöttek munkáját. Elhatároztuk, hogy próbát teszünk: szervezünk egy gyerektábort, és ha legalább húszan beiratkoznak, akkor azt égi jelnek tekintjük, hogy itt a helyünk. Végül 65 gyermek fordult meg a táborban és tudtuk, hogy vissza kell térnünk. Ma már 150 gyerek jön el a nyári és téli táborainkba, külön fiúk és lányok, kisebbek és nagyobbak.
Milyen volt megszokni a kultúrát? Voltak nyelvi nehézségek?
A helyi zsidó közösség tagjai elsősorban franciául beszélnek, de az arab az ország hivatalos nyelve, így mindkettőre nagy szükség van. A férjem francia anyanyelvű, és sok arab kifejezést is ismert otthonról, ezért számára nem voltak nehézségek. Én viszont egyik nyelvet sem beszéltem, de gyorsan tanulok. A francia már jól megy, az arabbal egyelőre nehezebben boldogulok. Kulturálisan talán az ételek jelentették a legnagyobb kihívást. Szombatra eleinte sóletet és kuglit főztem, de senki sem nyúlt hozzá. Ma már marokkói fogásokat készítek, halat, tájint és dafinát.
Egy másik különbség a tradíciókhoz való hozzáállás: itt mindenki szemérmesen öltözködik, és a vallás érezhetően jelen van a mindennapokban. A beilleszkedés egyébként nem volt nehéz. A marokkói emberek kedvesek, barátságosak és érdeklődőek. Az is sokat jelent, hogy a marokkói zsidók nagyra becsülik a Chábád tevékenységét, és a Chábád már hosszú évtizedek óta jelen van az életükben. A nyári táborban a gyerekek olyan dalokat énekeltek nekünk, amiket még a szüleik tanultak annak idején a lubavicsi küldöttektől. Az ötvenes-hatvanas években a küldöttek bentlakásos iskolákat is üzemeltetek a falvakból érkező, szegény gyerekek számára. Ők etették, mosdatták, nevelték őket. A marokkói zsidók nem felejtették el a sok törődést, amit a Chábád képviselőitől kaptak.
Milyen a zsidó közösség helyzete a társadalomban?
Marokkóban már kétezer éve élnek zsidók. Sok látogató meglepődik, hogy milyen nyugalomban és biztonságban élnek a zsidók errefelé. Ebben nagy szerepe van a királyi családnak, amely tiszteli a zsidó népet és a marokkói társadalom fontos részének tartja a közösséget. Ezzel együtt – Nyugat-Európához hasonlóan – sok zsidó intézményen nem tüntetik fel, hogy milyen funkciót szolgál, és kevésbé visszük ki az utcára a közösségi életet. A Lubavicsi Rebbe többször utalt Marokkóra, mint a „kegyesség királyságára”, és valóban jó viszonyt ápolunk a muszlim szomszédjainkkal.
Az a tény, hogy a közösség létszáma már csak a töredéke az egykorinak, nem nyomja rá a bélyegét a hangulatra?
Tény, hogy a zsidók létszáma jelentősen lecsökkent és vannak, akik aggódnak a jövőért, de mi a jelenre koncentrálunk. Egyszerre szolgáljuk a helyi közösséget és a nagy számban Marokkóba látogató zsidó turistákat és üzletembereket. Több olyan fiatal család is él itt, akik külföldön tanultak, de visszatértek Marokkóba.
Mennyire nehéz kóser élelmiszerekhez jutni Marokkóban?
Vannak helyi termékek, de sok mindent hozunk be az Egyesült Államokból. A glatt kóser hús és tejtermékek, illetve a nassolnivaló mind Amerikából érkezik. Sok vendéget fogadunk, és nem okoz problémát a vendéglátás. Hozzá kell tennem, hogy amíg külföldön egy egyszerű látogatás alkalmával elég némi süteményt és kávét az asztalra tenni, Marokkóban rögtön egy háromfogásos menüt tálalnak fel! Ebben nekünk is a helyi szokást kell követnünk.
Hogy érzik magukat a gyerekek?
A gyerekeinknek sok barátja van. A kisebbek a helyi zsidó iskolába járnak, a nagyobbak pedig on-line tanulnak, a többi, a távoli országokban szolgáló lubavicsi küldöttek gyerekeivel együtt. Az amerikai oktatási programban vesznek részt, ami azt jelenti, hogy az időeltolódás miatt késő délutántól éjszakába nyúlóan vannak óráik. Az pedig külön öröm, hogy anyósom a közelben él, így a gyerekek minden szombatot a nagymamájukkal töltenek.
Azért bizonyára akadnak nehéz pillanatok is. Mi tartja önben a lelket?
Azért jöttünk ide, mert szükség volt ránk és ez ma sincs másképpen. A Rebbe azt tanította, hogy mindenkinek van egy rá szabott küldetése, amit teljesítenie kell. Szerencsések vagyunk, hogy megtaláltuk azt a helyet, ahol a legtöbbet adhatjuk magunkból.
zsido.com
Forrás: Crownheights.info
|
Ez a cikk azért jelenhetett meg, mert olvasóink egy része tavaly az EMIH-nek ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát. Erre a segítségre idén is szükségünk lesz.
A zsido.com szerkesztősége azért dolgozik, hogy olvasóink minél érdekesebb és sokszínűbb tájékoztatást kapjanak a zsidóságot érintő hazai és nemzetközi eseményekről, valamint a judaizmussal kapcsolatos kérdésekről. A munkánkat az 1 százalékos felajánlások teszik lehetővé. Ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy támogassa adója 1 százalékával az EMIH-et, a zsido.com fenntartóját.
Az EMIH technikai száma: 1287
|