MEGJELENT AZ ÚJ IMAKÖNYV!

 

Nagy érdeklődés kísérte a Tfilát Smuél

ünnepélyes bemutatóját. Élénk érdeklődés

vidéken.

“Ilyen még nem volt Magyarországon” – volt az általános vélemény a meghívott közönség körében, amely megtöltötte az Írók Könyvesboltját azon a csütörtöki napon, amikor ott bemutatták a Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület által kiadott új, modern fordítású, kétnyelvű imakönyvet.
Az új imakönyv köszöntése

“Atyáim ültették számomra, s én ültetem gyermekeimnek.” (Talmud: Táánit 23a.)

Ritka esemény, különleges alkalom tanui vagyunk: részesei lehetünk a háború utáni magyarországi zsidó könyvkiadás egyedülálló, és bátran állíthatjuk – eddig legjelentősebb eseményének. Ötvenhat esztendő múltával új, s tegyük hozzá, teljesen korszerű sziddurt, vagyis az imák hagyományos szövegű és az évszázadok folyamán kialakult, meghatározott sorrendet követő gyűjteményét vehetjük kezünkbe. A budapesti Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület, amelynek széles körben ismert, népszerű kiadványai eddig is jelentős helyet vívtak ki a magyarországi zsidó könyvkiadásban, a napokban adta közre nagyszabású vállalkozásának gyümölcsét: megjelent a “T’fillát S’muél” című imakönyv teljes héber szöveggel és modern magyar fordítással.

A sziddur és a máchzor (mácházor) a zsidó vallásban több mint másfél évezred folyamán kialakult, a közösségi istentisztelet és az egyéni áhítat során elmondandó imáknak az egyes rítusok (nuszách) gyakorlata szerint szerkesztett gyűjteménye, vagyis a hétköznapi és szombati (sziddur), illetve az egyes ünnepek alkalmára módosított, bővített szövegű (máchzor) imakönyvek elnevezése. A héber “sziddur” szó magyar jelentése “rendezés”, “elrendezés” (az “szdr” gyökhangokból = rend, rendez, rendszer, sorrend); az imák rendjét, sorrendjét jelenti.

Az imák, illetve a későbbi imagyűjtemények keletkezését magyarázza Májmuni egy írásának részlete:

“Miután a zsidók száműzettek országukból a gonosz Nebukadnecár idejében, elvegyültek a perzsa, görög és a többi népek között és gyermekeik születtek e népek országaiban. Ezek a gyermekek zagyva, keverék nyelven beszéltek, nem tudták megértetni magukat egyetlen nyelven sem, hanem hibás zsargont használtak — ahogy ezt az Írás tanusítja [=====] “…és gyermekeik fele asdódiul beszél és nem ismerik a zsidó (héber) nyelvet, hanem a népek nyelvét használják… ezért ha egyikük imádkozik, nem képes kifejezni magát héberül és kérni szükségleteit az Örökkévalótól a szent nyelven, hanem belekever idegen szavakat. Amikor Ezra az Írástudó és társai ezt látták, bevezették azt a szokást, hogy mondjanak 18 áldást naponta, egy bizonyos sorrend szerint: Az első három – az Örökkévaló dicsőítése, az utolsó három pedig köszönetmondás Neki. A közbülsők azokat a dolgokat tartalmazzák, amikre az egyénnek és a közösségnek szüksége van”. (Rámbám, Hilchot Tfilá 1:5.)

A S’mone eszré (18 áldás) szövege 2500 éve, a S’má Jiszráél előtti és utáni áldások pedig több mint 1700 éve szinte változatlanok. A X. század után a zsidó világ szellemi központja Európa nyugati felébe tevődött át. Itt minden jelentősebb közösség saját liturgikus rendet alakított ki — ezek főbb vonalaikban Ámrám, vagy Száádjá babilóniai gáonok széderjét, rendjét, vagyis sziddurját követték.

A általánosan elfogadott, “szabványosított” imakönyvek elterjedésében döntő fordulatot hozott Gutenberg találmánya, a könyvnyomtatás. Az 1520-as években jelent meg az első nyomtatott sziddur és máchzor (természetesen csak héber nyelven!). A technikai fejlődés, a nyomdászat általános térfoglalása, sőt egyeduralma következtében a könyvek, s közöttük a zsidó imakönyvek tömeges előállítása siettette a formai uniformizálódást, de természetesen a korábban kialakult rítusok, helyi szokások (nuszách) nem tűntek el, sőt továbbiak jöttek létre. Ezekre világos utalás történt, és ma is látható az imakönyvek címlapján (pl. nuszách áskenáz, nuszách szfárd, vagy éppen a Monarchia idején gyakran olvasható “lengyel, cseh, morva és magyar szokás szerint”.

Az ima, illetve az imakönyvfordítás gondolata (túlzás lenne igényről beszélni!) Európában a XVIII. század második felében jelent meg. Itt természetesen a nem zsidó nyelvekre gondolunk, hiszen a nők számára már korábban is készültek jiddis szövegű imakönyvek, amelyek elsősorban otthoni használatra szerkesztett, nem teljes, egynyelvű válogatások, helyesebben adaptációk voltak. A héber szöveg mellett valamely nem zsidó nyelvű fordítást is tartalmazó sziddurok és máchzorok kiadása a francia forradalom hatására megindult reform mozgalmakhoz kötődő hászkálá eszméinek hatására indult meg.

Magyarországon az első magyar fordítással bővített zsidó imakönyv, a “Jiszráel könyörgései egész évre”, 1841-ben jelent meg Pozsonyban. A fordítás Rosenthal Móric munkája, amit az akkoriban még Bloch Móric névre hallgató Ballagi Mór javított ki, öntött irodalmi formába. Mint a kiadó (Korn Fülöp 1.) előszavából is megtudjuk, a magyar fordítással bővített sziddur elkészítését és közreadását az 1840. évi reform-országgyűlésen elhangzott, a zsidók egyenjogúsítását sürgető beszédek, és a részleges emancipációt eredményező határozatok hatására kelt lelkesedés és öröm siettette. A magyarországi zsidóság polgárosodó, a vallási és népi hagyományokhoz már kevésbé ragaszkodó rétege évtizedek óta igényelte, és a magyar nemesség felvilágosult, az ország modernizációját kívánó csoportja az országgyűlésen és egyéb fórumokon sürgette a zsidóság polgári jogait csorbító törvények eltörlését és a teljes polgári egyenjogúság megadását. A modern gondolkodású zsidó polgárság és értelmiség a cél eléréséhez elsőrendű követelménynek tartotta a magyarosodást, a nyelvi és társadalmi asszimilációt. Az asszimiláció útjára lépett zsidóság egy része nem tartotta elegendőnek ezek megvalósítását, hanem úgy kívánta siettetni az ország lakosságába való teljes integrálódást, hogy a megvalósítandó reformok körét ki akarta terjeszteni a vallásgyakorlás kérdéseire is. Ennek volt első lépése Rosenthal Móric imakönyvfordítása, amely nemcsak kétnyelvűségével jelentett újítást, hanem a vallási szempontok revízióját is megindította — igaz, egyelőre csak egy-egy szó beiktatásával, illetve elhagyásával.

Megismervén az első magyar fordítású imakönyv létrejöttének körülményeit és fő célkitűzéseit, vegyük szemügyre kései utódját, az 1996. május 2-án ünnepélyesen bemutatott “Sámuel imáját”, a Magyarországon megjelent legújabb magyar nyelvű zsidó imakönyvet. Legfőbb erénye, hogy nem egy korábbi kiadvány reprintjeként jelent meg, hanem teljesen új fordítás, és Magyarországon látott napvilágot.

Az első rendkívül kellemes benyomást szemünk közvetítésével nyerjük: a könyv gyönyörű! Manapság, a paperbackek korában, már kezdünk leszokni a keménykötésű könyvekről. Most egy valódi, a jobb időkre emlékeztető, nagy gonddal megtervezett és kivitelezett, tartós használatra szánt, luxus kötésű könyvet tarthatunk a kezünkben. Még mielőtt fellapoznánk, újabb kellemes észrevételt kell tennünk: a kötéstábla mindkét oldala művészi élményt kínál. A jó ízléssel, szakértelemmel és szerencsés ráérzéssel kiválasztott illusztrációk már a kézbevétel pillanatában megragadják a figyelmet. A kötéstábla alapszínének és a mozaikképek árnyalatának összhangja kellő hangulatot varázsol a napi gondok után megnyugvást, vagy áhitatot kereső ember lelkébe. A könyvet kinyitva, eddigi benyomásaink csak fokozódnak a jóminőségű, szép papír, és a nagy gonddal választott betűtípusok (igen, több betűtípussal készült a nyomás!) láttán.

Nem okoz meglepetést, hiszen így van ez rendjén: a kiadó előszava az áldott emlékezetű lubavicsi rebbe, Rabbi Menachem Mendel Schneerson emlékét idézi. A budapesti Chábád-Slichut és így nagyrészt ez a sziddur is Neki köszönheti születését.

Az előszót olvasva felvillan előttünk a kontraszt az első magyar fordítású sziddur és a mostani imakönyv létrejöttének indítékai között.

1841: “…mi is bátran kiálthatjuk “haladunk” és szent akaratunk … hogy továbbra is haladunk! Ez utolsó nemes célra tehát … a kiadó nem vélte helytelennek jelen Imáink’ magyarra fordításának kiadását magára vállalni… Tanítsátok oskoláitokban e’ könyörgéseket magyarul, hogy csírájokban már gyermekeitek tanulják meg … egy szívvel és szájjal, magyarokká kell válniok.”

(Jiszráel könyörgései egész évre. Ford.:

Rosenthal Móricz. Pozsonyban. 1841. Korn Fülöp.

p. VI, VIII.)

1996: “A  ma magyar nyelvterületen élő zsidók nem értik a héber imaszöveget, és nagy részük – … elolvasni sem tudja… Az ő számukra készült ez az új imakönyv, amely modern fordításával emberközelbe hozza az ősi imákat, és lehetővé teszi, hogy a magyar ajkú zsidó – addig is, míg megtanul héberül olvasni – anyanyelvén imádkozzék… A hagyomány szerint imádkozni minden nyelven lehet, magyarul is.”

(Sámuel imája. Zsidó imakönyv. Ford.: Simon

Sároni. Bp. 1996, Chábád Lubavics, p. XV.)

1841-1996. – Százötven esztendő telt el az első magyar fordítású zsidó imakönyv megjelenése óta: – Két hasonló esemény, két merőben különböző kor, két merőben különböző elgondolás (nevezhetjük programnak is) és két különböző igény.

A “Jiszráel könyörgései” olyan korban került a magyarországi zsidóság kezébe, amikor a könyv potenciális használóinak többsége ilyen vagy olyan szinten, de értette a héber szöveget; gyermekkorában tanulta a sziddurt (meg még sok mást). Ama 155 év előtti imakönyv közreadói úgy érezték, hogy az imákat is a magyarosodás, a szemükben oly kívánatosnak tűnő asszimilálódás szolgálatába kell állítani.

A mai imakönyv a “maradék maradékának”, az egyre fogyatkozó magyarországi zsidóságnak szól, akiknek többsége még olvasni sem tudja a héber szöveget. Őket akarja vallásunk számára megtartani, illetve az új, modern fordítás révén visszahódítani. Reméljük, hogy sikerül!

Az új szövegfordításon kívül nyújt-e egyéb újdonságot a budapesti Chábád imakönyve?

Igen, nagyon sok újdonságot tartalmaz; olyan információkat, amelyek eddigi imakönyveinkből hiányoztak, pedig ismeretük elengedhetetlen a zsinagógai szertartásban, az imádkozásban való részvételhez.

Az első, legfontosabb “jó tulajdonsága”, hogy minden ima a “helyére” került, szükségtelenné teszi a keresgélést, az állandó előre-hátra lapozgatást. Ahol ismétlődik egy ima, ott könyvünkben újra megtalálható, szemben a régebbi kiadásokkal, ahol csak utalás történik arra, hol keresendő.

“Használati utasítások” is megkönnyítik a zsinagógában még járatlan “kezdő” dolgát; megtudjuk, hogy mikor mit kell tenni, s nem egyszer azt is, hogy miért.

Kultúrtörténeti, irodalomtörténeti, s még történelmi ismereteink is gyarapodnak, hiszen a tömör lábjegyzetekből megismerjük az egyes imák eredetét, keletkezésük körülményeit, és ha szerzőjük ismert, róluk is olvashatunk.

Utolsóként említjük, bár talán ez a legfontosabb: számos szöveg itt jelenik meg első ízben magyarul. Ilyenek: a péntek esti és a szombat déli étkezésnél szokásos dalok (z’mirot), a “Báme mádlikin” kezdetű Misna-részlet, a Hosánot (Hozsannák) minden alkalomra szóló teljes szövege, amikhez bőséges magyarázatok, útmutatások járulnak.

Egyetlen mondatban összegezve: az imák és vallási ismeretek igazi kincsestárához jutottunk.

Oberlander Baruch rabbi éjt nappallá tévő, energiát nem kímélő (ez szó szerint értendő!) fáradozása és a sok akadály, nehézség ellenére sem lankadó lelkesedése, valamint Naftali Krausnak a messzi Tel-Avivból is szűntelenül érezhető szerető támogatása és gondos munkája nyomán megszületett a régvárt Sziddur. Sok-sok erényét kellőképpen értékelni, hiánytalanul felsorolni is nehéz. Emellett azonban szóvá kell tennünk a fordítás egyetlen hibáját, a minden áron való újítás, a gyakran szükségtelen “modernizálás” visszafoghatatlan vágyát. Az új fordítás szükségességét elismerve, felette érzett örömünket kifejezve megjegyezzük, hogy néhány helyen maradhatott volna, ha nem is a Hevesi-féle, de Pollák Miksa nem avult, irodalmi fordítása. Más helyeken, ugyancsak üdvözölhető megoldásként szívesen olvastuk volna W. Munkácsi Noémi, vagy Patai József egy-egy átültetését.

Nem kellett volna megváltoztatni a S’má Jiszráél megszokott közismert, még a nem zsidó irodalomban is idézett, s legfőképpen nyelvi és tartalmi szempontból így helyes hitvallomását:

“Halljad Izrael, az Örökkévaló -a mi Istenünk- az Örökkévaló egyetlenegy”

(Hevesi Simon ford.)

Ugyancsak a S’má-ból: “V’áhávtá et-Adonáj elohechá” (És szeresd az Örökkévalót, Istenedet.) Miért változott meg a nyelvtanilag helyes és így ismert imarész “Örök Istenedet”-re?

A S’má-ban (pl. 174 old. 12-13. sor): A “micvot” miért változik “rendeletei”-re? Földi, emberi hatóságok adnak ki rendeleteket! A “micvá” jelentése “parancs”, v. “parancsolat” (előírás). Így szokta meg minden bár micvá és bát micvá!

A “melech”, vagyis a “király” szó egy-két kivételtől eltekintve következetesen “úr”-ra, illetve ennek ragozott alakjaira, néhol uralkodóra változott. Indok: a “király” fogalma korszerűtlen (!?)

Imáink kortól és divattól függetlenek! Az sem hihető, hogy a “király” szó negatív érzelmeket, vagy hagulatot vált ki. Az eredeti héber szövegben, vagy az amerikai kiadású angolban is meg kellene változtatni?

A nem szerencsés fordítói megoldások közül még említenünk kell: 7. old. A “Mode áni”-ban: “Nagyon megbízható vagy!”

Teremtőnkkel kapcsolatban ezt a szót nem használhatjuk! Csak embernek mondhatjuk. Nyelvtanilag sem jó, hiszen a “rabbá emunátechá”-ban az “emunátechá” ragozott főnév és nem melléknév; tehát így lenne helyes: “nagy a Te hűséged!”, vagy “nagy a Te bizalmad!” (irántunk).

99. zsoltár (167, 168. old.) “Adonáj málách” – “Az Örökkévaló trónra lépett”. Helyesen: “Az Örökkévaló uralkodik”. (A bibliai héber nyelvben a múlt idejű alak gyaran jelenidőt fejez ki.) A szó jelentése miatt is kifejezetten antropomorf fogalom, arról nem is szólva, hogy egyetlen meghatározott időponthoz kötődik, míg az Örökkévaló uralkodásának nincs kezdete!

Nem folytatjuk tovább, mert a fordító helyenkénti melléfogásai nem változtatnak a lényegen; új, csodálatos imakönyvünk értékén és legfőképpen jelentőségén.

A magyarországi zsidó kőzösség hálás köszönetét fejezzük ki mindazoknak, akik “Sámuel imája” létrejöttén munkálkodtak! Todá rábbá!

Borsányi-Schmidt Ferenc

1. Az ő személyére és a többi magyar fordítású imakönyv ismertetésére egy későbbi számunkban visszatérünk.

A fordító megjegyzései

 

Fordításunk egyes ujításait illetőleg érthető, hogy sokan, kik a régi és megszokott imafordulatokhoz vannak szokva, s azokról nehezükre esne lemondani, idegenkednek ezektől. Aki gondosan átnézi a fordítást, láthatja, hogy nem mindenütt cseréltük fel a kimondhatatlan Istennév fordítását melléknévre, csak a “hásém elokénu” nehézkes mondatfüzés feloldása kedvéért. Ennek jogosultsága lehet vita tárgya, de a fordítónak és a szerkesztőnek egyaránt ez volt a kiindulópontja.

“Micvot” valóban fordítható és mindég is fordították parancsolatnak, de mi úgy éreztük, hogy nem “parancs”-okról van szó, melyek az utolsó fél évszázadban negatív konnotációt kaptak, hanem olyan Isteni rendelkezésekről, melyeket az ember jószántából vállal (kábálát ol Tórá umicvot, többek közt a “Chovát Halevávot” és Prof. Leibovics felfogása szerint). Az ujítás tehát nem kényszeredett, hanem egy bizonyos szemszögből vett szükségesség. Ugyanez áll a Király szóra, melyet különben sok helyütt a jobb hangzás végett meghagytunk.

Az Örökkévaló trónra lépett (98. és 99. zsoltár) a teofánia megrendítő leírása, ugy a természetben, mint a történelemben, s mint ilyen, időnkénti s ezért időhöz kötött. Abból az ismétlődő ősrégi rituáléból ered, hogy Isten uralmát minden évben (s talán a “micvot” teljesítésének minden percében) újra vállaljuk, elismerjük. (l. a Ros Hásáná-i málchujotot.)

Rábá emunátechá – lehet, hogy a Megbízható szó nincs helyén, de a megszokott, vagy ajánlott fordítások nem fejezik ki azt a tényt, hogy megbízhatunk az isteni ígéretben. Az ember Isten iránti bizalmáról van itt szó, és nem megfordítva, ezt mutatja a kontextus is.

Mindezektől függetlenül a fordító vállalja az ilyen és hasonló “tévedések” ódiumát. Az ősi imaszövegek időnként a körülményekhez és a környezethez képest, melyben a zsidó közösségek éltek és élnek, új és új értelmet, értelmezést nyernek, melyeknek mindegyike legitim volt a maga korában, mint ahogy bölcseink mondták: “Élu vöélu divré Elokim chájjim.”
Simon Sároni (Ómer, Israel)

 
 

A fordító — munkájáról

Simon Sároni, az imakönyv izraeli fordítója az ünnepélyes bemutatóra küldött üdvözletében írja:

“Mélyen tisztelt jelenlévők! A Szidur nyelvezetének, stílusának színpompás gazdagsága tette nehézzé, de egyben élvezetessé az új fordítás fáradságos munkáját! S ha ennek a kihívásnak bármily csekély mértékben sikerült megfelelnem, azért első sorban az Egek Urának tartozom hálával, aki ehhez nyolcvanadik évem küszöbén erőt adott. Másodsorban köszönet jár sírban porladó tanítóim hosszú sorának, s végül de nem utolsó sorban azoknak, akik az imakönyv szerkesztésében, létrehozásában segítségemre voltak. Köszönet jár a kezdeményezőknek, kik e szent feladat elvégzését rám bízták, s mindenkinek, ki hozzájárult ahhoz, hogy a Szidur ilyen szép formában, ekkora apparátussal megjelenhessen.

Adja az Ég, hogy ez a fordítás egy pár cseppel járuljon ahhoz a mécseshez, melybe Oberlander rabbi és munkatársai, meg sokan mások Magyarországon nem szűnnek tölteni az olajat.”

Simon Sároni

Katolikus püspök az imakönyvről

Gyulay Endre szeged-csanádi püspök az imakönyvről:

“Dávid csodálatos zsoltáraitól kezdve a kinyilatkoztató Teremtő Bibliában rögzített mondatait, valamint egy-egy ünnep mondanivalóját és imádságos megközelítését minden ember megtalálhatja benne… Akár a reggeli, akár az esti imát bármelyik istenhívő imádásul és hódolatul elmondhatja belőle az Úrnak. S hogy a héber mellett mindezek magyar fordításban is megjelentek, minden magyar ajkú ember számára használható e könyv.

Ahogy az ember az előtte ismeretlen világba, a tenger mélyébe kamerájával behatol és láthatóvá, itt-ott hallhatóvá teszi az ember által nem ismert, de a Végtelen által teremtett ottani világot, ugyanúgy merülhet el ebben a könyvben bármelyik olvasó, imádkozó ember és fedezheti fel a Mindenható emberek iránti szeretetét.”
“Messiási idők”

 

Az izraeli Hét Tükre című hetilapban interjú jelent meg Bentzur Vilmossal, az imakönyv névadó szponzorával. Az alábbiakban idézünk az interjúból:

– Honnan az ötlet, hogy új magyar-héber nyelvű imakönyvet adjanak ki?

– Ma száz-százhúszezer zsidó él Magyarországon. Sokan fordulnak a vallás felé, köztük rengeteg olyan, akik azelőtt azt sem tudták, hogy zsidók. A gyerekeiket zsidó iskolákba járatják; ma ezerkétszázan tanulnak ilyen iskolákban.

– Így eshetett meg többször is Magyarországon az alábbi eset. A gyerek pénteken hazamegy az iskolából, és alkonyatkor, szombat beköszöntekor megkéri édesanyját, gyújtson gyertyát. Az édesanya kérdőn néz gyermekére, de az annyira kéri őt, hogy nem tud ellenállni, és meggyújtja a gyertyát. Az anya nem tudja, miért kell gyertyát gyújtani, nem tudja, hogy ez éppen úgy az ő ünnepe is, mint bármely más zsidóé a világon Braziliától Japánig. Azt sem tudja, hogy neki, mint zsidó családanyának, milyen fontos szerepe van ezen az estén. Ezt elmeséltem egy rabbinak, aki azt mondta: “Wir leben in Meschiach Zeiten”, vagyis messiási időket élünk, amikor nem a szülő neveli gyermekét a zsidó eszmeiségre, nem ő vezeti a család ifjait a zsidó lét és kultúra útjaira, hanem fordítva, a gyermek mutatja meg a zsidó család útját szüleinek, akiktől végül is a zsidó származását örökölte.

– Elengedhetetlenül szükségesnek tartom, hogy amikor egy gyerek bemegy a templomba imádkozni, értse is az ima szövegét, ne csak gépiesen mormoljon számára érthetetlen szavakat. Az eddigi magyar nyelvű imakönyvek, amelyeket száz-százötven évvel ezelőtt adtak ki Kolozsvárott, Pozsonyban, Miskolcon vagy másutt, mára már elavultak. A mai olvasó bizony nem érti ezt a régi nyelvezetet. Ezért olyan fontos az új fordítás, amely a tervek szerint nemcsak imakönyv lesz, hanem bevezető is a zsidó hitbe, tradíciókba.
Református püspök az imakönyvről

Dr. Tenke Sándor dékánhelyettes írja a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara nevében:

“Hálásan köszönöm az új magyar fordítású Zsidó Imakönyv megküldését. Legyen az Örökkévalóé a hála, hogy adott Önöknek erőt e csodálatos imakönyv kiadásához, és köszönet Önnek és Munkatársainak a fáradságos munkáért.”
60 éve vártunk erre…

Megjelent és kapható az új, modern fordítású zsidó imakönyv, amelyhez hasonló még nem volt Magyarországon. A most lefordított imakönyv előnyei:

* Minden ima a helyén van, nem kell keresgélni, lapozgatni. * A fordítás modern és érthető; mai magyar nyelven hozza közelebb a zsidóság ősi imáit a 20. század végén élő hittestvéreinkhez. * Imádkozni minden nyelven lehet. Aki még nem tud héberül, az is használhatja a Tfilát Smuél című imakönyvet, amely egyúttal igen alkalmas a héber nyelv megismerésére is. * Az imakönyvben részletes “használati utasítások” közlik a tudnivalókat. Ezért az is kiismeri magát benne, aki először van a zsinagógában, és eddig nem volt imakönyv a kezében. * Az imakönyv rövid lábjegyzeteket is tartalmaz, amelyek az imák eredetét, hátterét, szerzőjét ismertetik. * Első ízben jelennek meg magyarul a péntek esti és szombat déli étkezésnél szokásos dalok (Zmirot), a Báme mádlikin kezdetű Misná-részlet, a teljesHosánot.

A 873 oldalas mű kemény kötésben, 10 000 példányban jelent meg

 

Megjelent: Egység Magazin 6. évfolyam 24. szám – 2014. július 29.