70 éves korában, közel két éven át tartó súlyos betegség után elhunyt Ráv Boruch Halberstam rabbi, a boro parki Cánz–gribovi rebbe, aki csendes, szerény életével és rendkívüli vendégszeretetével ezrek számára jelentette a segítség és az otthon melegét.
Ráv Boruch Halberstam rabbi halálával nemcsak egy tekintélyes haszid dinasztia vezetőjét, hanem a cheszed, az önzetlen segítségnyújtás különleges alakját is gyászolja a zsidó világ. Életének legfontosabb műve az a boro parki intézmény volt, amely negyedszázadon át ezreknek nyújtott szállást, ételt és emberi méltóságot – írja a Matzav.com.
Egy élet a vendégek szolgálatában
A Rebbe Boro Parkban és messze azon túl is elsősorban rendkívüli vendégszeretetéről volt ismert. Feleségével mintegy 25 évvel ezelőtt alapította meg a „Hachnosas Orchim D’Brooklyn” szervezetet, amely idővel hatalmas segítségnyújtó hálózattá nőtte ki magát.
Az intézmény elsősorban a New Yorkba érkező, sokszor távolról jött gyűjtőknek, mesuláchoknak és más rászorulóknak nyújtott otthont. Számukra a Rebbe által létrehozott szervezet nem egyszerűen szálláshely volt: egy olyan biztos pont, ahol ágy, meleg étel és gondoskodás várta őket.
Boruch rabbi nem csupán a nevét adta ehhez a hatalmas munkához. Személyesen felügyelte a mindennapi működést, gondoskodott arról, hogy vendégei megfelelő ellátásban és kényelmes szállásban részesüljenek, és maga is részt vett a szervezet fenntartásához szükséges adományok előteremtésében.
Szerénység és rejtett jótékonyság
Miközben másokért hatalmas cheszedművet épített, maga feltűnően egyszerű életet élt. Házassága óta ugyanabban a szerény lakásban élt, kevés anyagi kényelem között.
A Rebbe egész életében igyekezett távol maradni a nyilvánosságtól és a személyét övező elismeréstől. Jelentős összegeket fordított jótékony célokra, és számtalan segítséget nyújtott úgy, hogy annak lehetőleg ne legyen tanúja, és neve se kerüljön a középpontba.
Életét a csendes istenszolgálat, a Tóra és az embertársai iránt érzett felelősség határozta meg.
Tekintélyes haszid örökség, magyar gyökerekkel
Rav Boruch Halberstam 1955-ben, 5715 ijár havában született Brooklynban, a korábbi Szanzer–Gribover Rebbe legidősebb fiaként. Családja generációkon át a szanzi rabbidinasztiához kötődött, családfája pedig egészen a híres cánzi Divré Chájimig vezethető vissza.
Édesanyja ráv Lipa Mannen kovácsházi rabbi lánya volt, aki a második világháború után a Békés megyei Mezőkovácsházán szolgált rabbiként.
Fiatalemberként a szatmári jesivában tanult, ahol mély kapcsolat alakult ki közte és a Szatmári Rebbe között. A szatmári hagyományokhoz és tanításokhoz élete végéig hű maradt.
Házasságot ráv Jechiel Michel Rottenberg, a mezőkaszonyi rebbe lányával kötött, így családi kötelékei más jelentős haszid dinasztiákhoz is kapcsolódtak.
Apja halála után, hat évig volt rebbe
Édesapja, a Cánz–Gribovi Rebbe 2020-as halála után Ráv Boruch Halberstam vette át a közösség vezetését a boro parki 48. utcai cánzi bét midrásban. Élete utolsó hat évében rebbeként szolgált, továbbvive ősei szellemi örökségét.
Közel két évvel ezelőtt súlyos betegséget diagnosztizáltak nála. Állapota az utóbbi hetekben egyre romlott, és bár sokan imádkoztak gyógyulásáért, hetvenéves korában visszaadta lelkét Teremtőjének.
Boruch Halberstam rabbi egy Tórával, Isten-szolgálattal és rendkívüli jótékonysággal teli életet hagyott maga mögött. Fiai és vejei közül többen rabbiként és Tóra-oktatóként folytatják a család szellemi örökségét. Gyászolják gyermekei, édesanyja, testvérei, kiterjedt családja és mindazok, akik valaha segítséget, vendégszeretetet vagy egyszerűen emberi figyelmet kaptak tőle.
Emlékéből fakadjon áldás!
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.