Mendy Sternbach rabbi, és felesége, Mazal azért költözött az 17 és fél milliós nigériai nagyvárosba, Lagosba, hogy megalapítsák annak első Chábád-központját.

Mendy hat évvel ezelőtt, 21 éves jesivatanulóként utazott először Brooklynból Nigériába, hogy segítsen a nagyünnepi imáknál és egyéb összejöveteleknél. Akkor még nem tudta, hogy egy napon majd azzal az elhatározással érkezik az országba, hogy ott teremtse meg az otthonát. A fiatal rabbit azóta is évről évre visszavonzotta valami Afrikába, és rabbinikus tanulmányai során szinte minden zsidó ünnepre visszatért, hogy segítse az első nigériai Chábád-küldöttek, Yisrael és Chaya Uzan munkáját. Így született meg végül mostani elhatározása, hogy feleségével felépíti a Szaharától délre fekvő országok 11. Chábád-központját a földrész legnépesebb városában. Nigériában összesen ezer zsidó él, közülük mintegy 450-en a hatalmas, gazdaságilag is jelentős eredményeket felmutató tengerparti városban, Lagosban.

Sternbach rabbi, bár tisztában van az új földrész és az új kultúra jelentette kihívásokkal, bizakodóan tekint a jövőbe. Mint megjegyezte, „a helyi zsidók túláradó támogatása és a soha véget nem érő munka” volt az, ami miatt évről évre visszatért Nigériába. „Rendszeresen megkérdezték, hogy mikor jövök vissza” – mondta. „Nigériában hatalmas potenciál rejlik, és ahogy bővül a gazdaság, úgy nő majd várhatóan a zsidó közösség is. Itt leszünk, megalapozott infrastruktúrával, és készen arra, hogy kiszolgáljuk az igényeiket, hogy a Rebbe utasításait megvalósítva a világ minden olyan pontjára elvigyük a tóratanulást, a micvák megtartását, valamint Isten és a zsidó hagyomány szeretetét, ahol csak zsidók élnek.” – jelentette ki a 27 éves rabbi magabiztosan.

Felesége, a 22 éves Mazal franciaországi és kanadai lubavicsi iskolákban tanult. Később Wisconsinban működött tanársegédként, és ebben az időszakban kereste meg őt a nigériai Chábád-küldött, Uzan rabbi azzal a kéréssel, hogy segítsen az oktatási programjuk megvalósításában. Mazal hamar megszerette az abujai közösséget. Részt vállalt az óvoda és az online iskola foglalkozásainak szervezéséből és levezetéséből, emellett különféle gyerekprogramokon, a Chábád ifjúsági szervezetében, a Cteen programjain, szombati és ünnepi összejöveteleken dolgozott. „Nigéria különleges hely, és én nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy e csodálatos projekt részese lehetek.” A már évek óta sikeresen működő abujai Chábád központhoz zsinagóga, zsidó iskola, valamint mikve (rituális fürdő) is tartozik. Uzan rabbi szervezi a kóser élelmiszerek importját, és nemrégiben egy kis élelmiszerboltot is nyitott, ahol Izraelből és az Egyesült Államokból importált termékek mellett helyben vágott kóser szárnyas is kapható.

A fiatalok 2019-ben házasodtak össze Párizsban. Mostani munkájukban, az új központ létrehozásában a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, Kinshasában évtizedek óta működő Chábád-központ rabbija, Shlomo Bentolila segíti.

A Nigériában élő zsidók túlnyomó többsége üzletember, illetve nemzetközi vállalatok, vagy segélyszervezetek dolgozója. Nagyrészt Abujában, Lagosban, illetve Ibadan városában élnek. Az országban több tucat izraeli vállalkozás: építési vállalatok, információs technológiai, hi-tech, kommunikációs, valamint infrastruktúra-fejlesztéssel, emellett mezőgazdasági fejlesztéssel és vízgazdálkodással foglalkozó cégek működnek. Jair Serrano, egy kilenc éve a Lagostól északkeletre fekvő nagyvárosban, Ibadanban dolgozó izraeli üzletember mezőgazdasági fejlesztésekkel foglalkozó és az újonnan kifejlesztett technológiákat forgalmazó cég elnöke. Az eredetileg chilei származású férfi az ünnepekre mindig Lagosba látogat, hogy zsidó testvéreivel élhesse át az ünnepek hangulatát: „Számtalan helyen éltem már szerte a világban. A Chábád politikai irányultságtól és a vallásosság szintjétől függetlenül mindenhol összehozza a zsidókat. A Chábád kapcsol minket hozzá zsidó örökségünkhöz.” A férfi elmondta, hogy korábban jóval több izraeli dolgozott Ibadanban, akik még zsidó iskolát is üzemeltettek, ám mire ő a városba érkezett, nagy részük már elköltözött. Ma a városban összesen öt zsidó él. „A zsidóság fontos a számomra. Mendy rabbival nagyon szoros kapcsolatot alakítottunk ki. Hálás vagyok a Chábádnak. Egyáltalán nem magától értetődő, hogy a veszélyek és nehézségek ellenére képviselőket küldenek ide. Nem mindig olyan könnyű itt” – mondta el a férfi.

Serrano szoros kapcsolatát a Chábád mozgalommal mutatja, hogy 2017-ben ünnepélyes eseményt rendezett, melynek keretében Nigériában is kinyomtatták a Tánját, a Chábád hászidizmus alapítója, Snéur Zálmán rabbi könyvét. Az áldott emlékű lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneersohn rabbi arra biztatta híveit, hogy minél több, zsidók által is lakott helyszínen kerítsenek sort a Tánjá kinyomtatására.

Nigéria lakossága egyébként részben keresztény, részben pedig muszlim. Az átlag nigériai vallásos beállítottságú és kedvezően ítéli meg a zsidókat. „Itt nem létezik antiszemitizmus” – jelentette ki Sternbach rabbi is. „A helyiek szeretik a zsidókat és gyakran megesik, hogy az utcán odajönnek hozzám és áldást kérnek. Azt mondják, hogy mi, zsidók vagyunk a »népek lámpása«. A helyi vállalkozások szívesen támogatják a zsidóknak szervezett programokat.” Végül hozzátette: „Olyan sok zsidó lélek van, melynek szikráját fel kell lobbantani. Rájöttünk, hogy ez a mi feladatunk, és büszkék is vagyunk rá. A Chábád a nigériai zsidó élet fókuszpontja. Összehozza a zsidókat. Az általunk szervezett eseményeken sokszor láthatjuk, hogy azok, akik egyébként egymás ádáz riválisai az üzleti életben, barátokként ülnek együtt és beszélgetnek. Csodás érzés, hogy ennek részese lehetek.”

zsido.com

Forrás: chabad.org

Megszakítás